Berta Sándor

Késnek a zöld szerverközpontok

Sigmar Gabriel német környezetvédelmi miniszter az idei CeBIT-en jelentette be, hogy támogatják a környezetbarát IT-beruházásokat. A jelentkezők azonban nem tolonganak.

A német kormány azt szeretné elérni, hogy a vállalatok környezetbarát szerverekre cseréljék le a meglévő készülékeiket vagy tegyék energiatakarékossá a meglévő eszközöket. Az IT goes green program meghirdetésekor Gabriel kijelentette: "A környezetet nagy mértékben károsító széndioxid-kibocsájtás jelentős megnövekedését csak akkor akadályozhatjuk meg, hogy ha az IT-megoldások jóval energiatakarékosabbak lesznek és hatékonyabban használják fel a rendelkezésükre álló erőforrásokat."

A probléma ott kezdődik, hogy még maga a német kormány sem tudja, hogy a minisztériumok és más hivatalok számítógépközpontjai mennyi energiát fogyasztanak. Ez világosan kiderült a környezetvédelmi minisztérium által Angelika Brunkhorst FDP-képviselőnek küldött válaszból. A szaktárca 25 millió eurót különített el a CeBIT-en beharangozott program támogatására. A hivatalos cél "az olyan innovatív technológiák fejlesztésének és bevezetésének támogatása, amelyek segíthetnek a számítógépes rendszerek energiaigényének csökkentésében".

Maga a minisztérium ugyanakkor jó példával járt elől, hiszen tavaly novemberben jelezte: évi 60 százalékkal mérsékelték számítógépközpontjuk energiafogyasztását. Ezáltal évente 70 000 kWh áramot tudtak megtakarítani, ami kereken 44 tonna széndioxid kibocsájtásának felel meg. Az időközben végrehajtott korszerűsítésekkel pedig további összegeket tudnak megspórolni. Az elavult 66 gépet egyetlen korszerű, kis fogyasztású szerverre cserélték le, a beszerzésnél a fogyasztás elsődleges szempont volt. A probléma csak az, hogy a német minisztériumok összesen 107 számítógépközpontot üzemeltetnek. A legtöbb a dr. Wolfgang Schäuble által vezetett belügyi szaktárcához tartozik.

Mindenesetre érdekes, hogy a környezetvédelmi minisztérium nem tudott vagy nem akart válaszolni Brunkhorstnak azon kérdésére, miszerint a szaktárca összesen hány szervert és PC-t működtet. Ennek tükrében pedig érthető, hogy a cégek sem sietnek a fejlesztésekkel és a gazdasági világválság ilyen szempontból még kapóra is jött nekik. "Sajnos úgy tűnik, hogy a német kormány számára még nem fontos a téma. A környezetvédelmi miniszter helyes irányba mutató lépései pedig így csak alibi intézkedéseknek tűnnek" - nyilatkozta Angelika Brunkhorst.

A közeljövő sem ígér túl sok jót, hiszen a Német IT Tanács csupán 2013-ra akarja 40 százalékkal mérsékelni a közigazgatásban használt számítógépek fogyasztását. Az összes szerver és PC számát, valamint energiafelhasználását tartalmazó jelentés csak az idei év végére készül el, így az IT-tanácsadókból létrehozott green IT munkacsoport is csak ezután kezdheti majd meg a működését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #5
    Naja mindig jönnek a co2 kibocsáltással. Talán az erőmüveket kéne korszerüsiteni. Nem a fogyasztókat "csesztetni". Amugy egy jó táp is 99% os hatékonyságu szóval ezeken már nem igen lehet többet sporolni mármint a tápokon.
  • B0nFire #4
    Igazad lehet, ehhez nem értek, de attól még áll a tétel, hogy ez bizony zsebbenyúlós dolog. Nem engedheti meg magának mindenki, aki szervert üzemeltet, hogy azonnal a legmodernebb technológiára cserélje le az elavult gépparkját.
  • kvp #3
    "Nem hinném, hogy az a legfőbb megoldás, hogy a szervereket cseréljük le."

    Nem, de azert jol jonne a dolog. Nagyon pazarloak a mai szerverek, leginkabb a tapegysegek. A rackable jott most ki egy jo megoldassal, gyakorlatilag lemasoltak a google technologiajat. A lenyeg, hogy szekrenyenkent van ket tap, hogy redundans legyen. Innen mar kisfeszultseg (12V DC) megy az alaplapokhoz. Az alaplapokban van egy atx dugo meretu atalakito, ami eloallitja a tobbi feszultseget 99%-os hatekonysag mellett. A hutes pedig kozponti, tehat nincs kulon ventillator minden gepben, hanem a szekreny elolapja/hatlapja egy-egy nagyobb ventillator tomb. A hideg levego elol lep be, a meleg hatul tavozik. Megfeleloen kialakitva a kozpontot, a meleg levego kifujhato az epuletbol es a kinti hideg levegovel potolhato, tehat ha kint eleg huvos van, akkor egyaltalan nem kell legkondicionalas. Ha meleg van, akkor a belepo levego hutheto kozpontilag, ami hatekonyabb mint a folyadek alapu kompresszoros split legkondik. A tavozo meleg levegobol pedig kinyerheto a hasznos energia. (pl. telen futheto vele par iroda vagy nyaron aramot lehet vele termelni) Ez a megoldas kb. a felere-harmadara tudja csokkenteni a kozpont energiaszuksegletet.
  • B0nFire #2
    "70 000 kWh áramot tudtak megtakarítani, ami kereken 44 tonna széndioxid kibocsájtásának felel meg." - Ez nem igaz, ez nem kézenfekvő, és a 70 000 kWh-ból még nem következik a 44 T CO2. Mert ha nekem vízi- szél- vagy naperőművem van, akkor egy köbcenti CO2-t sem bocsátok ki!

    Nem hinném, hogy az a legfőbb megoldás, hogy a szervereket cseréljük le. Ha jól tudom, ahhoz igencsak zsebbe kell nyúlni; egy szerver fenntartása sem annyi, mint egy home pc-é. Ellenben olyan megújuló energiákba kell befektetni a casht, mint a már fent említett szél- vízierőmű, és napkollektor. És habár úgysem tudja 100%-osan kiváltani a fosszilis anyagokat, azért sokat számít. Habár nem tudom, hogy azon a délkörön, ahol Németország fekszik, mennyi a napsütéses órák száma. De mindegy. Mind a három megoldást meg kell valósítani, így kiegészítik egymást.
  • Vorpal #1
    Jajj de meglepett ez a cikk