SG.hu·

Számítógépközpont hőjével fűtenek egy lakóövezetet

Nemzetközi szakemberek azt vizsgálják egy érdekes programban, hogy a szerverközpontok hője alkalmazható-e például lakóépületek fűtésére.

Az ötlet a WSP Group nemzetközi technikai és menedzsment-tanácsadó konszern nevéhez fűződik, míg az elképzelés megvalósításába bekapcsolódott a Telehouse Europe nevű szerverközpont-üzemeltető cég. A nyilvánosságra hozott információk szerint a 2010-re 80 millió fontból elkészülő, 19 000 négyzetméter területű Telehouse West számítógépközpont mérföldkőnek számít majd a környezetvédelemben. Új megoldásokkal ugyanis nemcsak a kilencemeletes épület rendszereinek széndioxid-kibocsájtását fogják csökkenteni évente 1100 tonnával, hanem egyúttal a szerverek üzemeltetésekor felszabaduló hőből 9 MW energiát is termelnek majd. Ezt az energiamennyiséget kizárólag a környező lakóövezetek fűtésére fogják használni.

"Az új Telehouse West egy innovatív utat nyit a keletkező hő összegyűjtésében és más célokra való felhasználásában, újrahasznosításában" - jelentette ki Bob Harris, a Telehouse Europe műszaki szolgáltatásokért felelős igazgatója. A koncepció lényege, hogy a vállalat nemcsak csökkentheti a saját energiaköltségeit, de hozzájárulhat a környezetvédelemhez és egyúttal támogathatja a helyi közösséget is.

"Ezek az elképzelések nem újak. Ausztriában is voltak olyan tervek, amelyek szerint egy uszodát fűtöttek volna egy közeli szerverközpontban keletkező hőmennyiséggel. A beruházás végül a helyi lakosok tiltakozása miatt nem valósult meg" - közölte Andreas Neuhold, a Sun Microsystems ausztriai termékértékesítési vezetője. Mindenesetre ezeknek az ötleteknek a megjelenése is azt mutatja, hogy az energiahatékonyság és a környezetvédelem egyre fontosabb az IT-világban. A brit projekt egy fontos lépés lehet a helyes irányba.

"Amennyiben figyelembe vesszük, hogy mennyire megnőttek az elmúlt időszakban az energiaköltségek, akkor teljesen érthető, hogy a cégek minden eddiginél komolyabban foglalkoznak a hatékony megoldások keresésével. A trend azt mutatja, hogy már nem jó dolog az energiát értelmetlenül elhasználni, hanem célszerű visszavezetni a rendszerbe és végül így létrejöhet egy körforgás, amely a vállalatoknak nagy arányú költségcsökkentést eredményezhet. Elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben az Európai Unió a szerverközpontokra vonatkozó különleges irányelveket fog kidolgozni."

"Persze nem szabad elfelejteni, hogy ezek a programok csak akkor lehetnek sikeresek, hogy ha a résztvevők összefognak és mindenki egy irányba húz" - tette hozzá a szakember.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lapaleves2009. 04. 19.. 23:11||#16
"Persze nem szabad elfelejteni, hogy ezek a programok csak akkor lehetnek sikeresek,"...

...ha a világ nem pénz alapú. addig a magasabb hatékonyság csak alacsonyabb árat jelent, ami végtére is nem jelent majd csökkenést az (energia) felhasználásban. lásd még Marshall-kereszt.

de azért hurrá jól megmenekültünk.
© Déta2009. 04. 19.. 00:37||#15
Vissza lehet térni a 90 nm-es Netburst architektúrára... <#vigyor>
© Myron2009. 04. 18.. 14:28||#14
biztos nem akarták h büdös prociszag legyen a szaunában 😄
© AranyKéz2009. 04. 18.. 13:30||#13
"Ezek az elképzelések nem újak. Ausztriában is voltak olyan tervek, amelyek szerint egy uszodát fûtöttek volna egy közeli szerverközpontban keletkezõ hõmennyiséggel. A beruházás végül a helyi lakosok tiltakozása miatt nem valósult meg"

Idióták...
© USAMEN POWER2009. 04. 18.. 13:00||#12
Az én gépem oldalán lévõ keringetõvel vagyok így 😊 Télen fújja a meleget, nyáron meg érdekes módon a hideget 😄
© vasziszdasz2009. 04. 18.. 09:41||#11
A sok torrent miatt jut hõ a fûtésre, ezek meg lesittelik a piratebayt, mikor a közjó érdekében cselekednek? 😊
© endyxx2009. 04. 18.. 08:53||#10
"Persze nem szabad elfelejteni, hogy ezek a programok csak akkor lehetnek sikeresek, hogy ha a résztvevõk összefognak és mindenki egy irányba húz" - tette hozzá a szakember."
'há mondom én, hogy a távhõszolgáltató jelentette fel a szervereseket 😄
© eax2009. 04. 18.. 01:05||#9
Naigen, allitolag a BME Schonherz koliban a teli szunet kezdetekor 3-4 fokkal visszaesik az egesz epulet homerseklete - mert mindenki hazamegy, es kikapcsoljak a gepek nagy reszet. 😊
© pepe0032009. 04. 18.. 01:00||#8
Egyáltalán nem marhaság, télen az én szobámban nem sok olyan nap volt, amikor a radiátor fel volt tekerve maxra, mert a két folyamatosan mûködõ gép, plusz néha a lámpa, kiváló klímát biztosított számomra. Csak nyáron meg...
© eax2009. 04. 18.. 00:41||#7
"beruházás végül a helyi lakosok tiltakozása miatt nem valósult meg"

Ott is ennyi jokepessegu van?