Gyurkity Péter

Áprilisban jön a Windows 7 utolsó előzetese

A Microsoft megerősítette, hogy az RC-változat április 10-én lesz elérhető, mégpedig az első bétához hasonlóan mindenki számára. A Vista és a Server 2008 második javítócsomagja most lépett ebbe a fázisba.

A Neowin számára maga Steven Sinofsky, a fejlesztést felügyelő alelnök árulta el a pontos megjelenési dátumot, amely a jelek szerint egyáltalán nem jelent gondot a mérnököknek, hiszen eleddig semmilyen komolyabb problémával nem találkoztak munkájuk során. A hátralévő néhány hét elegendőnek tűnik az utolsó simítások elvégzéséhez, ezt követően pedig csak a kisebb hibák javítására lesz szükség, hogy elkészüljön az operációs rendszer végleges verziója.

Sinofsky azt tartja a legviccesebb fejleménynek, hogy az interneten néha olyan verziókról szivárognak ki hírek, amelyek még nem is léteznek, vagyis házon belül is kisebb számozású változatokat használnak. Elmondta, hogy ezekben a napokban a build 7046 készülget Redmondban, miközben néhány nappal ezelőtt már a 7048-as számmal illetett verzióról szóltak a "jól értesültek" beszámolói. Az érdeklődést jól jelzi, hogy számos felhasználó (a kisebb gondok ellenére) a bétaváltozatot használja saját számítógépén, az első béta nyilvános megjelenése óta pedig több mint félmillió javaslat futott be a Microsoft központjába.

Azt sajnos nem lehet tudni, hogy az RC-változat pontosan milyen téren jelent majd előrelépést a bétához képest. Az biztos, hogy a korábban felmerült UAC-sebezhetőséget javítják, azt azonban csak remélhetjük, hogy a sebesség ismét eléri majd az első előzeteseknél látottakat. Az alelnök az Ars Technica számára is adott interjút, ebben pedig elárulta, hogy április 10-én az Release Candidate széles körben elérhető lesz, vagyis nemcsak a tesztelők jutnak majd hozzá a várva-várt utolsó előzeteshez.

Ami a Vista és a Windows Server 2008 használóit illeti, számukra az SP2 jelenthet némi újdonságot, amelynek RC-kiadása a napokban vált elérhetővé, igaz a Microsoft hivatalosan nem volt hajlandó megerősíteni ezt .Jó hír, hogy a sebesség növekedni látszik a frissítés hatására, igaz néhány szintetikus mérőprogram szerint éppenséggel lassulásról van szó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TOscar #45
    Nem sajnálod a drága idődet, amikor megállás nélkül ontod itt a hülyeségeidet??? Ha enyire drága az időd, akkor inkább maradj kussban és menj vissza 1970-be!

  • gettoharcos2 #44
    nem beszéltem még a visszafele teljes és totális inkompatibilitásáról, hogy a Win98 és DOS programok zöme egyáltalán nem fut,
    nem beszéltem a driver inkompatibilitásról, arról, hogy a másik nagy csoport aki nem használta a Vistát sem , az a kezelőfelület átgondolatlan szarul kidolgozott és megkavart mivolta miatt NEM használta... (10ből 9 ember mondja hogy 100%-ig úgy gondolja, hogy a Vista kezelőfelülete khm.. nem teljesen felel meg az elvárásainak...)

    nem beszéltem még arról sem, még Windows XP-re írt programok sem futnak rajta jócskán és dögivel, összességében még azt is megbántam, hogy egyáltalán kipróbáltam, mert a drága időm többet ér, mintsem hogy a Microsoft szarját teszteljem...
  • gettoharcos2 #43
    sajnos az olyan rossz benyomások után, mint a Vista volt anno, eléggé el van látva az emberfia előítéletekkel, különösen egy olyan rendszerrel kapcsolatban, amely egy [URL=http://hirek.oldal.info/hír/számítástechnika/2009/01/26/1905481/Magyarországon%20megbukott%20a%20Windows%20Vista/y2009/m01/d26]idézem "megbukott"[/URL] alapokra épül.
    Nos ahelyett, hogy visszatértek volna a jól bevállt Windows XP-hez és mondjuk annak a kezelőfelületét tették volna bele a legújabb Windows-ba, neeeem , ehelyett a már rosszra sikeredett vasat püfölik tovább.
    De legalább ennyi erővel csinálhattak volna egy tényleg teljesen más , a Vistától gyökeresen eltérő skint, hogy még véletlenül se hasonlítson a MEGBUKOTT Windows Vistára... neeeem hagyták , szinte pixelre ugyanolyanon....
    Emellett, mindenféle híresztelésekkel ELLENTÉTBEN maradt az :

    - iszonyat hardwerigény, amely túlnyomórészt és elsősorban a Vista bukásának legfőbb okozója,
    - irtózatosan brutál, több gigabájtos méret,
    - irdatlan hosszú és mindenféle júzer interakciót mellőző telepítési idő, ahol a korábbi -még a Microsoft által írt - operációs rendszerek, amelyek a gépre vannak telepítve rendre ÖSSZEF*SSÁK magukat köszönhetően a régi sz*r, de azért az XP-hez képest már összehányt NTFS-nek, ... ahol a júzernek még azt sincs joga eldönteni, hogy milyen elemeket akar (vagy éppen nem akar) telepíteni sok gigabájtos hányadékból,
    - beszéltek itt összevissza mindenféle gyorsulásról az XP-hez képest, aztán eleve min. 10x olyan erős gépen hajlandó egyáltalán megmoccanni, mint egy XP
    - hadováltok itt mindenféle extrabiztonságról aztán majd ugyis ki fog derülni hogy a Win 7 is ugyanolyan könnyen összevírusozható, mint az eddigi ÖSSZES Windows,
    - dumáltok itt gyorsított memóriakezelésről, mikor az XP-vel ellentétben a Win7nek legalább 512 Megabájt áll ebből rendelkezésére szemben az XP min. 64 megabájtjával,
    és még ezzel is nagyságrendekkel lomhább,
    - nem voltak arra sem hajlandóak, hogy az alapesetben futó, induló folyamatokat lekapcsolják, vagy legalább a júzerre bízzák annak eldöntését, hogy mi induljon, vagy mi nem,
    - püfölik tovább ezt a szar UAC-ot amit egy kiscsoportos ovódás is feltör egy macro programmal, de még a leginkább kötélidegű rendszergazdát is az őrületbe kergeti,

    Mindezek után, hogy egyáltalán semmi extra plusszt nem ad sem a Visztához képest, a bevezető animáción kívül, az XPhez képest egy rakás hátránya van, jöttök nekem ide dumálni a nagy semmiről

    Ehhez csak gratulálni tudok !
  • FlyingV #42
    ismét bebizonyosodik, hogy nagoyn bénán fogalmazok :)

    szóval egyszerre 15, nagy erőforrásigényű programot bármikor megnyitok Vista alatt is, csak egy azonos, közepes notebook hardveren (MacBook Black 4.1) a Vista natív módban is kihal egy taskváltás közben/hosszú percekkel többet gondolkodik indításkor, mint a Mac OS, ettől függetlenül hülyeség volt idekeverni, elnézést a flémkeltésért.


    Nem foglalkoztam 1-2 hétnél többet a Win7-tel, nincs is fent most a gépemen és megszokásból azt a részt nem 'teszteltem', de valaki legyen kedves megmondani, a sleep funkció még mindig használhatatlan? Pl egy hónapig nem restart/nem kikapcs, hanem csak pl noti kijelzője lehajt, majd ha kell felhajt módon használva a gépet röccenésre indul, nem gondolkozik, visszatölt mindent úgy ahogy volt?? Mert még ez a másik, amit nagyon várnék a kíndóztól (gonosz mód off:) )

    gettoharcos2: amennyiben képes vagy rá, szerintem sokunk kíváncsi lenne a mélyreható szakmai elemzésedre.. Mivel ez egy régebbi hír, nem járnak ide annyian, valszeg erre a hsz-emre sem fog érkezni válasz, szóval akár ide is jöhet :) Mert valahogy mindig csak mellébeszélsz :P
  • gettoharcos2 #41
    gettoharcos2: mindig örömmel olvassuk a szakmailag megalapozott, tényfeltáró, intellektuális orgazmust okozó hozzászólásaidat.
    mit gondolsz miért nem írtam én se többet róla ? csak ennyit tömören :

    [i]Amúgy mókás, hogy egy lényegében 'átszkinelt', egy-két plusz feature-rel megtámogatott Vistától várja minden olyan a megváltást, aki rühellte a Vistát :)


    na látod, drága barátom pont ezért nem írtam róla liturgiát, és "szakmai orgazmust" okozó kritikát ...
  • BlackRose #40
    A Vista Development Reset egyáltalán nem érdekli a nagyközönséget, az amit a piac lát az 5 év az MS Internal gondokal a piac nem foglalkozik.

    Amit viszont fontos megjegyezni, hogy ez a reset miatt van az, hogy ma az MS sokkal de sokkal jobb fejlesztői folyamattal rendelkezik mint előtte, ezért van az, hogy általában 1 béta van és az már tökéletesebb mint régen a béta3 volt aztán még egy vagy két RC (általában 1) és jön az RTM, a Vista Reset előtt ez elképzelhetetlen volt és még úgy is sokkal bugosabbak voltak az MS termékek mint amilyenek most. És akkor még jött néhány SP (volt amikor 6 is), ma már általában 1 vagy 2 és vége.
  • BlackRose #39
    32 bites "obsolete_wristwatch_edition" verzió igen, a 64 bites verzió viszont 128GB-ot támogat...

    http://msdn.microsoft.com/en-us/library/aa366778.aspx

    Cefet:

    Próbáld meg boot-ol e Safe Mode-ban (F8 boot előtt) és ha igen akkor valószínűleg driver gond amit az RTM-ig biztos rendezni fognak, lehet a Live!5.1 :)
  • DjDano #38
    Azért egy dologban tévedsz, valóban 5 év telt el az XP és a Vista megjelenése között, de a Vista-t kb 2004 májusától az alapoktól kezdték el újra írni, tehát ebből kiszámolható, kb 2,5 évig készült maga a rendszer. Ha a Windows 7 év végén jön akkor az 3 év fejlesztési időt jelent ami több mint a Vista-nal
  • roliika #37
    :))) 8 giga ram??? :DDD Gratulálok. A Vista is 4-ig használja..lehet ettől fordult be szegény win7.
  • strogg #36
    Köszi a tesztet. Nem hiszem, hogy át fogok állni winre, de biztosan lesz olyan gépem, amin a w7 -nek van több értelme. Ha más nem a linuxom mellett :) (desktopra használok ubuntut) Ugyanis tervezek új gépet beszerezni, és gyanítom ha wint is akarok rá, az xp nem nyerő már :)