Berta Sándor

Mobillal rögzített erőszak Ausztráliában és Bécsben

Újabb mobillal kamerázott erőszakos cselekményekre derült fény. Egy kriminológus szerint egyértelmű, hogy egy folyamatról van szó. A legnagyobb problémát az jeletheti, hogy a fiatalok a mindennapi életük természetes velejáróinak veszik ezeket a videókat.

Sydneyben letartóztatták egy magániskola öt 17, illetve 18 éves tanulóját, akiket azzal vádolnak, hogy megerőszakolták egyik 17 éves társukat és a szörnyű tetteiket még fel is vették mobiltelefonjuk kamerájával. Ráadásul a felvételeket az ismerőseik körében terjesztették. A rendőrséget teljesen megdöbbentették a videók, azonnal tájékoztatták a közvéleményt, illetve felhívták a figyelmet arra, hogy ezeknek a rövidfilmeknek már a továbbküldése is akár 3 évi terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

Tavaly hasonló eset történt Melbourne-ben, ahol egy 17 éves értelmi sérült lánnyal erőszakoskodtak fiatalok, akik szintén felvették a tettüket és meg is jelentették a képkockákat. A rendőrség a tetteseket azóta sem fogta el. Paul Wilson, a queenslandi Bond Egyetem kriminológusa elmondta, attól tart, hogy tovább fog nőni a szexuális támadások száma és egyre több ilyen tartalmú videó bukkan majd fel a világhálón. Az ok elsősorban az, hogy az elkövetők így akarják kivívni társaik, ismerőseik elismerését és tiszteletét.

"A technológia lehetővé teszi, hogy ezek a fiatalok bebizonyíthassák tetteik elkövetését. Sajnos, sok ilyen videót fogunk még látni. Még mindig sok az olyan ember, akik ezeket a fotókat és videókat úgy mutogatják, mintha azok a nyaralásukon készültek volna. A legborzasztóbb azonban, hogy ezek a fiatalemberek azt hiszik, hogy a szexuális erőszak teljesen rendben lévő dolog" - jelentette ki Paul Wilson. A szakember szavait alátámasztja egy korábbi felmérés is, amely szerint menő dolog a verekedések videózása.

A kriminológus különösen nyugtalanítónak tartja, hogy az áldozatok kétszeresen is szenvednek, hiszen számukra maga a cselekmény is borzasztó, de az további lelki terhet jelent, hogy még le is filmezik őket szenvedéseik közben és tudják, ezeket a felvételeket valakik meg fogják nézni. Az öt elkövetőnek súlyos testi sértésért kell felelnie. Az óvadék ellenében történő szabadon bocsátásukat a bíróság elutasította. Amennyiben bűnösnek találják őket, akár 20 év börtönbüntetést is kaphatnak.

Sajnos nemcsak Ausztráliában, de a múlt héten hozzánk jóval közelebb, az osztrák fővárosban is egy hasonló eset döbbentette meg a közvéleményt. Egy 38 éves férfi az elmúlt években több alkalommal is megerőszakolt alvás közben nyolc 7 és 15 év közötti kislányt. Tetteit minden esetben felvette a mobiltelefonja kamerájával. A bécsi rendőrség a gyanúsított számítógépén összesen 267 fotót és 100 rövidfilmet talált, amelyekből pontosan felderíthetők és rekonstruálhatók a borzalmas cselekmények, amelyeket egyébként az áldozatok, lévén álmukban történt, nem érzékeltek.

Helmut Stacher, a dél-bécsi bűnügyi parancsnokság alezredese elmondta: a büntetlen előéletű férfi részleges beismerő vallomást tett és azt állította szülei kiskorában őt is molesztálták, és ez vezetett a cselekményei elkövetéséhez. A gyanú szerint az elkövető altatót kevert a kislányok italába. A cselekményekre a dolgokról mit sem sejtő élettárs lakásában került sor. A nő 14 éves lányát kereken nyolcvanszor molesztálta, majd többször hasonlóképpen tett a lány öt iskolai barátnőjével is. A nő az esetek kiderülése után azonnal szakított a barátjával.

Az esetre úgy derült fény tavaly novemberben, hogy egy nyolcéves kislány érzékelte, amint a férfi megérinti a legintimebb testrészén, majd mindezt másnap elmondta az édesanyjának, és a nyomozás során házkutatást rendeltek el.

Amint ezekből az ügyekből is kiderült, nem véletlenül erősödnek folyamatosan azok a vélemények, hogy valahogyan meg kellene gátolni a mobil hálózatokon az erőszakos és a pornográf videók terjesztését. Legutóbb ezt a német CDU északrajna-vesztfáliai tartományi képviselője vetette fel. "A szülőknek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy megakadályozhassák, hogy gyermekeik ilyen tartalmú videókat fogadhassanak" - nyilatkozta Thomas Jarzombek.

A politikus közölte, amennyiben a mobil szolgáltatók nem lépnek az ügyben, kezdeményezni fogja, hogy a tartományi kormány még a nyári szünet előtt módosítsa a médiatartalmak védelméről szóló állami szerződést. Jarzombek elsősorban a mobil fájlcserélést akadályozná meg, illetve korlátozná. A tervek szerint a folyamat csak az egyedi PIN-kód beadás azután valósulhatna meg, így pontosan nyomon követhető lenne, ki kinek milyen tartalmakat küldött.

Mint ismeretes, a Happy Slappingnek nevezett jelenségre már hazánkban is volt példa. A véres és erőszakos videók terjedésének köszönhető, hogy Bajorországban már kitiltották a mobiltelefonokat az iskolákból, Franciaországban pedig nemrég lépett hatályba egy új törvény, amely megtiltja magánszemélyek számára az erőszakos videók készítését és közzétételét. Egy ilyen felvétel videoportálon vagy más honlapon való közzététele esetén a maximálisan kiszabható börtönbüntetés 5 év, míg a pénzbírság akár 75 000 euró is lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zocsi #17
    Hát jah, ez egy elég nagy probléma. Hogy nem csinálunk semmit! Másfelől, ami nagyon nagy probléma - ahogy azt korábban is szóvátettétek már, hogy hatalmi szinten se mozdítják a kisujjukat sem. A jogrendszer valahogy úgy lett felépítve, hogy pont azokat védi, akik a legjobban sárosak. Érthetetlen...
    De itt szerintem ilyen esetekben vagy inkább delikvenseknél a fő probléma a nevelés hiánya. Én nem tudom, de nekem álmomba se fordulna meg a fejemben, hogy bántsak és erőszakoskodjak mások felett. Ezeknek a fiataloknak meg az a szórakozás, meg unaloműzés, hogy másokat basztatnak. Ez számomra megintcsak érthetetlen.
    Az a baj a mai világgal, hogy az emberek általában unatkoznak és fölös energiáikat a mások felett elkövetett aberrációjukban élik ki. Nem kell itt egyből molesztálásra gondolni, elég ha csak nekimész az utcán véletlenül egy embernek és az egyből fel akar rúgni cserébe... :/
    Vhogy kihalt a kultúra az emberekből, a mód ahogy az embertársaddal bánsz uninteligenssé lesz... Szánalmas.
  • Morden23 #16
    Ha horrort nézek, akkor félni fogok, nem pedig azt akarom, hogy ott legyek az áldozat, vagy a szörny/zombi helyében.

    Nem hiszem, hogy el kell érni a Nirvánát ahoz, hogy ne akarj verekedni menni, ha látsz egy happy slapping videot a jútyúbon.
    Még mindig úgy gondolom, hogy aki erre reagál (azaz megy és ő is csinálja), az már alapban sem volt 100/100, és ha nem erre az eseményre kattanna be, akkor valami más adná meg neki a végső lökést (mint ahogy az allergiás reakcióknál is a nulláról "épül" fel a dolog, egészen addig, ameddig a szervezet már nem tolerálja az adott anyagot tovább).

    Ha viszont a fenti állítás akár csak részleteiben igaz, akkor a videokészítés/publikálás (attól eltekintve, hogy nyilván elég "tré" dolog) két hasznot is produkál:

    1. szűr
    2. bizonyít

    Ha rajta vagyok a videón, akkor én voltam. Ha meg tele van a gépem ilyen videókkal, akkor el kell gondolkodnia (a szülőnek, környezetnek ecetera), hogy bizony azt sem a szél fújta oda.

    Amúgy az utolsó két mondattal teljes mértékben egyetértek. Annyit hozzátennék, hogy a mai emberekkel alapban van egy olyan probléma, hogy ha lát egy ilyen videót az ismerőse mobilján, akkor nem csinál semmit.
  • irkab1rka #15
    Ha pornót nézel, feláll.
    Ha Jacki Chant nézel verekedni akarsz.

    Ha nem kontrollálod a viselkedésedet bozonyosfajta gátlásokkal (tudatos, ösztönös), akkor képtelen leszel társadalomban élni. És nem kell feltétlenül a társadalomnak ostobán hagynia, hogy ezek a dolgok megtörténjenek. Proaktiv védekezés. Tiltsd meg a video terjesztését és készítését, hogy ne szüljön több erőszakot.

    Vagy minden férfi halott lesz és minden nő terhes.
    Tőlem.

    :)
    ps: és előre is köszönöm azokat az okos hozzászólásokat, amely szerint én (mármint aki most postol) ilyen vagyok, de te (aki válaszol) meg nem. Másrészt meg a jelenleg kialakult helyzetért mindenki egyénileg felelős. Mi mindannyian.
  • irkab1rka #14
    "Az ok elsősorban az, hogy az elkövetők így akarják kivívni társaik, ismerőseik elismerését és tiszteletét."

    Legyen tiszta, hogy itt a megfélemlítésről van szó. A tisztelet és elismerés általában pozitív tartalomhoz kötődő szó.
  • Lame #13
    Ezzel egyetertek.
    Aki ilyet csinalna az egyebkent is megtenne. Inkabb orulnenek neki, hogy van olyan barom, hogy meg fel is veszi. Igy konyebb utana elkapni es rabizonyitani.
  • Vlala #12
    Ebben sajnos van igazság. Eddig is voltak esetek, amiről az áldozat nem hajlandó beszélni, a tettesek meg csak egymás között pipálgatják ki "ez is megvolt" stílusban. Valóban a törvényen kellene változtatbni, mert az, hogy egy pszichiáter elbeszélget velük, hogy ejnyebejnye, semmin sem változtat.
  • Tetsuo #11
    na ez az. az ítéleten változtathatnának, mert azt qrvára rühellem, h csak gyógyüdülést kap a sok állat!
    Az ősi törvényt kéne alkalmazni, az talán vmi elégtételt is adna az áldozatnak:
    Szemet szemért, fogat fogért! Én ebben hiszek, ez az igazságos; és nem az az intézmény, amit "igazságszolgáltatás" néven hazudnak.
  • bandypappa #10
    Jogi értelemben vagy egyenlö a másikkal, nem pedig erkölcsileg, és ez igy jó, mert mindenkit megillet a védelem joga, aztán hogy mi az itélet az mán más kérdés.
  • assdf #9
    Egyébként sem vagyunk egyenlőre ezer meg egy szempontból sem. Még csak születéskor testileg sem, szval ez tényleg baromság.
  • Panzerfaust #8
    NA az ilyenek miat modnom, hogy a világ legnagyobb baromsága, hogy az emberek egyenlőek. Senki ne mondja, hogy egyenlő vagyok azzal az aberrált állattal aki 7 éves kislányoakt molesztál.