SG.hu·

A britek már nem nézhetnek YouTube-klipeket

A Google internetes vállalatbirodalom letiltotta a brit YouTube felhasználók elől a zenei klipeket, miután megszakadtak a tárgyalások a közös zenei jogkezelő szervezettel.

A letiltás keddre virradóra lépett életbe, s mint arról a Google beszámolt, tudatában volt annak, hogy lépése komoly csalódást kelt. Ugyanakkor szerintük meg volt kötve a kezük, mivel a szerzői jogokat védő szervezet olyan honoráriumokat kért, amelyek pénzveszteséggel jártak volna a Google számára, ahányszor csak a felhasználók rákattintanak egy zenei videóra.

"A közös jogkezelő szervezettel kötött korábbi megállapodásunk lejárt, és egyelőre nem jutottunk olyan megállapodásra, amely gazdaságilag kifizetődő lenne számunkra" - áll a vállalat által kiadott közleményben. "Míg nem találunk megoldást, blokkoljuk a lemezkiadók által szolgáltatott videoklipeket" - tették hozzá. A közös zenei jogkezelő szervezet, amely a világszerte begyűjti a jogdíjakat, fel volt háborodva a Google döntése nyomán.

"A Google azt mondta, hogy azért hozzák meg ezt a lépést, mert a jelenleginél sokkal kevesebbet akarnak fizetni a zeneszerzőknek azért a munkáért, amely szolgáltatásuk alapja, annak ellenére, hogy jelentősen nőtt az oldalra látogatók száma" - olvasható a szervezet közleményében. A szóban forgó pénzösszegről egyik fél sem számolt be.

A YouTube videomegosztó portál növekvő népszerűségnek örvend a hanyatló CD-eladásokkal küszködő lemezkiadók körében, a cég a négy legnagyobb kiadóból hárommal szerződésben áll. Néhány jogtulajdonos ugyanakkor csalódott volt a hirdetési keret visszavágása miatt. A Warner Music 2008 decemberében az összes klipjét visszavonta a portálról, mondván, hogy az onnan befolyó pénzösszeg távolról sem fedezi a kiadó vagy a művészek és szövegírók honoráriumát. Egyelőre még nem tudni, meddig blokkolják a felvételeket, a jogkezelő és a Google is a probléma gyors megoldását reméli.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Benedekco2009. 03. 11.. 21:11||#9
"A Google azt mondta, hogy azért hozzák meg ezt a lépést, mert a jelenleginél sokkal kevesebbet akarnak fizetni a zeneszerzõknek..." kiknek? na nehogy mán a zeneszerzõkkel védekezzen ez a szar banda... néha az az érzésem, hogy Õk kapják a legkevesebbet és még sokszor (nem a magyar és a szegény ország beli zenészekrõl beszélek) így is túl vannak fizetve...
© JL6662009. 03. 11.. 10:13||#8
pont az kéne, hogy otthon mindenki azt nézhessen amit akar, a rádióból, ezt a sok szart meg eltakarítani!
© gomyron2009. 03. 10.. 21:39||#7
ez nem jogvedes hanem baromsag!
valaki megint maga alatt vagja a fat, mig a tobbi rohog rajta vagy egyszeruen csak sajnalja :|
© nyalógép2009. 03. 10.. 20:07||#6
"A közös zenei jogkezelõ szervezet, amely a világszerte begyûjti a jogdíjakat, fel volt háborodva a Google döntése nyomán."
Mi meg a jogkezelõk pofátlanságán vagyunk felháborodva, akik a zenészek nevében lépnek fel, és éppen õk azok, akik nem látnak egy fityinget sem a befolyt összegekbõl.
© szily32009. 03. 10.. 19:56||#5
Én megyek is, fel a bocskort! Britanniában levadászom az összeg jogvédõt! - FÉSZIVEL! <#eplus2><#violent><#ticking>
© marcee2009. 03. 10.. 18:24||#4
Siralom amit ezek a jogvédõk csinálnak. A rádiókban, tv-kben és net-en hallgatható/nézhetõ zenéket/klippeket baromijó reklámnak kellene tekinteniük, de nem, nekik az nem elég...
© gettoharcos22009. 03. 10.. 17:39||#3
pfff
© Alvarez9992009. 03. 10.. 16:06||#2
"A közös zenei jogkezelõ szervezet, amely a világszerte begyûjti a jogdíjakat, fel volt háborodva a Google döntése nyomán."

Micsoda botrány, hogy a Google nem hajlandó annyit fizetni a promóciós anyagok (gy.k.: reklám) után, amennyit a jogtiprók követelnek.

"A Warner Music 2008 decemberében az összes klipjét visszavonta a portálról, mondván, hogy az onnan befolyó pénzösszeg távolról sem fedezi a kiadó vagy a mûvészek és szövegírók honoráriumát."

Érdekes, anno az MTV-nek még fizettek is, hogy minél gyakrabban leadja a klipeket. Komolyan, ki gondolja, hogy a jútyúb pocsék hangminõségû klipjei vagy felvételei bárkinek is pótolják a CD- vagy legalább jó mp3-minõségû felvételeket?
© Sir Ny2009. 03. 10.. 16:04||#1
lol