SG.hu

Egyre több brit fiatal tanul szakmunkásnak, mert az MI azt nem veheti el tőlük

A munkaerőpiacon, ahol a mesterséges intelligencia gyorsan alakítja át és bizonyos esetekben helyettesíti az egyes állásokat, sok brit diákok olyan pályát keres, amely hosszú távú stabilitást és a jövőben is biztos megélhetést kínál.

A brit fiatalok és más országokban élő kortársaik körében egyre többen fordulnak a szakmunkák felé. A City of Westminster College egy felsőfokú oktatási és szakképzési intézmény, nem pedig egyetem. Az elmúlt három év során 9,6 százalékkal nőtt az intézmény gépészeti, építőipari és épített környezeti kurzusaira jelentkezők száma. Stephen Davis, az intézmény igazgatója szerint ez részben annak köszönhető, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése átalakítja a munkaerőpiacot, részben pedig annak, hogy a fiatalok egyre jobban tartanak az egyetemi képzés költségeitől. Egyre többen döntenek úgy, hogy nem mennek egyetemre, mert el akarják kerülni azokat a több ezer fontos adósságokat, amelyeket a felsőfokú tanulmányok vonhatnak maguk után.

A legnagyobb brit szakszervezeti szövetség, a Trades Union Congress augusztusban elvégzett felmérése szerint a megkérdezett 2600 felnőtt fele aggódik amiatt, hogy a mesterséges intelligencia miként befolyásolja majd az állásukat, és különösen a 25 és 35 év közöttiek éreznek nagyfokú bizonytalanságot. Bouke Klein Teeselink, a londoni King’s College oktatója és MI-kutatója szerint jelenleg jelentős szorongás tapasztalható a fiatalok körében amiatt, hogy a munkájukat automatizálják. Teeselink októberben publikált kutatása kimutatta, hogy az MI által vezérelt létszámcsökkentések aránytalanul nagy mértékben érintik a junior pozíciókat, ezzel megnehezítve, hogy a fiatalok belépjenek a munkaerőpiacra.

Más intézmények is hasonló trendekről számolnak be. Angela Joyce, a londoni Capital City College vezérigazgatója szerint erős növekedést tapasztaltak többek között az építőipar, a vízvezeték-szerelés, a vendéglátás és más szakképzések iránt. Úgy véli, ez annak jele, hogy egyre többen ismerik fel a szakképzett hivatások valódi értékét, és több esetben a tanulószerződéses gyakorlati képzés jobb kereseti lehetőséget kínálhat, mint egy diploma. Davis szerint nemcsak a fiatalokat készteti stratégiai gondolkodásra a mesterséges intelligencia megjelenése, hanem azokat a felnőtteket is, akik pályát akarnak váltani. Sokan keresnek stabil állást és magasabb fizetést.

A brit statisztikai hivatal adatai szerint a vízvezeték-szerelők átlagosan 37 881 fontot keresnek évente, míg az építőipari és épületgépészeti szakmákban dolgozó szakképzett munkások fizetése átlagosan 35 764 font körül alakul. Ez némileg alacsonyabb, mint a teljes munkaerőpiac 39 039 fontos átlagfizetése, azonban a szakképzett szakmák gyakran nagyobb lehetőséget kínálnak saját vállalkozás indítására, ami jelentősen növelheti a kereseti potenciált.

A brit egyetemeken a hallgatói létszám kissé visszaesett: a 2023/24-es tanévben 1,1 százalékkal kevesebb alapképzésre felvett hallgatót regisztráltak, ami az első csökkenés közel egy évtized után. Teeselink szerint még hosszú időre lesz szükség, mielőtt robot vízvezeték-szerelők átvennék az emberi munkát, mert ez rendkívül aprólékos és összetett tevékenység. Davis pedig úgy látja, hogy bár a robotikai technológia gyors ütemben fejlődik, a vízvezeték-szerelői képzésben részt vevő diákok jó pozícióban vannak. Mint mondta, előfordul, hogy a vízvezeték-szerelőknek saját kezükkel kell a WC-be nyúlniuk, hogy elhárítsanak egy dugulást, és ő még nem találkozott olyan robottal, amely ezt helyettük elvégezné.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!