Berta Sándor

SemProM - naplót vezethetnek a termékek

A Német Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont (DFKI) cégekkel közösen digitális naplót akar létrehozni a különböző termékek számára.

Az elképzelések szerint chipeken tárolnák az árucikkek életének különböző fontosabb folyamatait és állomásait (gyártás, szállítás, kereskedő érkezés, eladás). A chipeknek köszönhetően rögzítenék, hogy a biotermék valóban biomódon készült-e és azon a helyen, ami a csomagoláson szerepel; a zöldség, a hús vagy a hal friss-e; a mirelit pizzát az előírásoknak megfelelő hőmérsékleten tárolták-e. Jelenleg ezekre a kérdésekre a vásárlók közel sem mindig kapnak kielégítő válaszokat. Ez azonban a jövőben változhat, az árucikkek ugyanis a chipek révén egy digitális emlékezetet kapnának.

A projekt neve Semantic Product Memory (SemProM). Az adatok között megtalálható lenne például, hogy az adott termék hogyan készült, mikor lett kész, mikor hagyta el a gyárat, mikor érkezett meg a kereskedőhöz és mikor került a fogyasztóhoz. A második generációs chipek pedig képesek lesznek már maguk is adatokat gyűjteni és jelezni, hogy ha egy hús vagy hal túl sokáig állt a napon berakodás közben.


"Egy ilyen digitális terméknapló előnyeiből mindenki profitálhatna. Nincs szükség az eszközök hálózatba kötésére. Elég lenne csak olvasó és író készülékekkel ellátni a termékeket. Maguktól kiolvasnák az adatokat, tárolnák és jeleznék a pillanatnyi állapotukra vonatkozó információkat. Ez a gyártóknak nagyobb rugalmasságot jelentene és lehetővé válna a személyre szabott termékek készítése" - szögezte le Alexander Kröner, a DFKI munkatársa.

Jörg Neidig, a Siemens szakértője hozzátette, hogy már léteznek ilyen úgynevezett Smart Factories megoldásuk. A konszern már alkalmaz egy ilyen technikát néhány gyártósorán. A fogyasztóknak csupán annyi dolguk lenne, hogy telepítenek és futtatnak az okostelefonjukon egy SemProM-böngészőt, amely képes minden termékinformáció kiolvasására. Így az eladók megkérdezése nélkül, gyorsan választ kaphatnak az őket érdeklő kérdésekre és akár online is rákereshetnek további információkra.

A szakemberek azon dolgoznak, hogy a rendszer kivédje a tárolt adatok módosítását, így megelőzhetők legyenek az illetéktelen hozzáférések. A kutatók célja, hogy ötvözzék a különböző technológiákat és így ne csak az RFID-chipeket lehessen használni, hanem más megoldásokat is. Másrészt szeretnének nyomást gyakorolni a cégekre, hogy alkalmazzák az új technikát. Kröner úgy vélte, hogy az első termékek 2013-ban jelenhetnek meg a piacon. Addig azonban szükség még tisztázni kell számos technikai és más, például adatvédelmi kérdést. A megoldás iránt már érdeklődnek az autó- és a gyógyszergyártók. Utóbbiak egyike, a 7x4 Pharma maga is részt vesz a programban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!