Gyurkity Péter

Védenék a szabadságjogokat az internetes óriások

A Google, a Yahoo és a Microsoft is beleegyezett abba, hogy közös fórumon dolgozzák ki a főbb szabadságjogokat védő egységes útmutatásokat, amelyeket az üzleti döntésekben is figyelembe vennének.

A három nagy azután állapodott meg a közös fórum kialakításáról, hogy komoly kritika érte őket az egyes országokban tanúsított magatartásuk miatt. Elsőként a Yahoo került bajba - olvasóink jól emlékezhetnek arra, hogy Kínában komoly galibába került a cég, miután megosztotta bizonyos helyi személyek adatait a hatóságokkal, ezzel segítve elő azok letartóztatását és felelősségre vonását némely kellemetlen kijelentésük, gondolatuk miatt.

A Global Network Initiative névre keresztelt kezdeményezés célja egy olyan egységes útmutatás kialakítása, amely megelőzné a hasonló esetek megismétlődését, mégpedig oly módon, hogy megfelelő kritériumokat szab az egyes vállalatok számára, amelyek a fontosabb üzleti döntéseket is befolyásolhatják. A fő hangsúly a megelőzésen van - a tervek szerint a nagyobb internetes cégek még a helyi részlegek megnyitása előtt mérlegelnék az adott ország belső állapotát, a jogi helyzetet, és amennyiben azt nem megfelelőnek értékelik, az expanziót akár el is halaszthatják, elkerülve ezzel a későbbi összeütközéseket.

A tervezetet máris kritika érte: Morton Sklar, World Organization for Human Rights USA igazgatója szerint mindez nem elegendő - szerinte nagyon is jellemző, hogy 18 hónap munka után mindössze ennyiről tudtak megállapodni a nagyok. Üdvözölte azonban a megállapodás tényét, amely annak bizonyítéka, hogy az internetes óriások is elismerik a téma jelentőségét. Ez lehet az első lépés a jövőbeli gondok elkerülése felé vezető úton és remélhetőleg idővel eljutunk oda, hogy a szigorúbb szabályok mentén tevékenykedő helyi hatóságok nem találnak majd együttműködésre a nyugati cégeknél.

Ez ugyanis - ahogy azt a Yahoo példája is jól mutatta - megkönnyíti az elnyomó rendszerek dolgát és könnyen bajba sodorhatja a szabad véleménynyilvánítás mellett lándzsát törő helyi aktivistákat. A tervezet részleteit ma ismertetik Washingtonban - meglátjuk, mennyit értek el idáig az ügyön dolgozó illetékesek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • butuska66 #3
    Erről egy szabadkőműves közhely jutott az eszembe:
    „Liberté, Égalité, Fraternité”
  • balee66 #2
    :D
  • NEXUS6 #1
    A multik csak a javunkat akarják!
    De mi nem adjuk oda nekik!
    ;)))