Berta Sándor

Minden kommunikációt megfigyel Svédország

A svéd parlament (Sveriges Riksdag) két napig tárgyalt az elektronikus adatforgalom ellenőrzéséről szóló törvénytervezetről. A rendszert bírálói máris elnevezték "svéd Echelonnak".

A svéd parlament szerdán törvényt fogadott el, amely engedélyezi az elektronikus levelek és telefonbeszélgetések megfigyelését. A 143 igen, 138 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály élénk vitát váltott ki a stockholmi parlamentben, ellenzői George Orwell 1984 című regényére utalva a "nagy testvér" országának rémét idézték fel. A 2009 januárjában életbe lépő törvény értelmében megfigyelhető lesz valamennyi Svédországba és onnan küldött elektronikus levél és lehallgatható lesz minden telefonhívás.

A Sveriges Riksdagban már korábban is a javaslat támogatói voltak fölényben, igaz, előnyük nem volt jelentős. Az adatvédelmi szakemberek, jogászok, újságírók és az állampolgárok tehát joggal bizakodtak abban, hogy a tervezet végül elbukik. A csomag elfogadását leginkább Fredrik Reinfeldt miniszterelnök és kormánya sürgette, amely azt szeretné elérni, hogy a jövőben ellenőrizhetők legyenek az e-mailek, a chatek, a fórumok, valamint a vezetékes és mobil beszélgetések, az SMS-ek, illetve a faxok.


A törvény elfogadása ellen a parlamenti ülés alatt több százan tiltakoztak a törvényhozás épülete előtt. Az elképzelést leginkább amiatt támadták, mert a kivitelezéssel megbízandó Försvarets Radioanstalt (FRA) katonai titkosszolgálatnak jogában áll majd a lehallgatási akciókat minden fajta előzetes gyanú nélkül végrehajtani. "Legális lesz az olyan személyek lehallgatása és kikémlelése is, akik ellen semmilyen bűncselekmény gyanúja sem merült fel. Mi most nem Jemenről, Észak-Koreáról vagy az egykori NDK-ról beszélünk, hanem Svédországról" - írta a Dagens Nyheter stockholmi liberális lap.

A javaslat ellen tiltakoztak az ellenzéki pártok, az újságírók, a jogászok, az emberi jogi szervezetek, sőt még a svéd titkosszolgálat korábbi vezetője is. A Privacy International brit emberi jogi szervezet szóvivője közölte: az eddig kiszivárgott részletek alapján az új hálózat leginkább a brit-amerikai Echelonra hasonlít. Az elfogadandó jogszabályt az Európai Digitális Jogi Kezdeményezés (EDRI) munkatársai korábban stílusosan orwelli törvénynek nevezték.

A terveket támadta a Google és a TeliaSonera, mindkét cég bejelentette, hogy amennyiben a svéd kormány mégis elfogadja a tervezetet, akkor azonnal másik országba helyezik át szervereiket. A cégek szerint a most elfogadott intézkedés Európában a legnagyobb szabású lehallgatási terv, amely az egyesült államokbeli megfigyelési programhoz hasonló. "Az új intézkedések bevezetésével a svéd kormány számos kabinet - a kínaitól a szaúdiig - bírált lehallgatási programjának példáját követi" - szögezte le Peter Fleischer, a Google adatvédelmi tanácsadója.

Az elképzelés először tavaly márciusban merült fel, akkor azonban egy időre lekerült a napirendről. A jogszabály támogatói szerint a lehallgatásokra a terrortámadásokkal szembeni biztonság miatt van szükség a csúcstechnológia társadalmában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • argento #23
    Ez egy nagyon vicces hír. Mi az, hogy terrorizmus? Felkészült, felfegyverzett emberek, lemészárolnak felkészületlen, fegyvertelen embereket. Ez a közös nevező az összes terrorista merényletben. A terrorizmus tehát szervezett fegyveres harc a civil lakossággal szemben. Egyedüli célja a lakosság megfélemlítése. Elég sok éve élek Svédországban, és a legdurvább hír az amikor egy ovodás rálép egy hangyára. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy itt 400 éve egy indulatból elsütött puska dörrenése sem volt, nem hogy terrorista robbangatások. Ez a rendszer amúgy se fogja megállítani a terrorizmust, max a szörnyek.

    Kik a szörnyek? Az igazi szörnyek magas szintű katonai kiképzést kaptak és hosszú éveket töltöttek el éles bevetéseken, olyan forró terepeken, ahol az embert bármelyik pillanatban megölheti egy eltévedt golyó, vagy cafatokra tépheti egy felrobbanó töltet. Amikor bemérik egy terrorista vagy egy terrorcsoport tartózkodási helyét, kimegy a helyszínre néhány szörny. És ott nem az szokott történni, hogy az erőszakos bűnözők halomra ölik a szörnyeket. Nem ez történik. A valóságban az igazi szörnyek úgy mennek át ezeken a bűnözőkön, mintha azok nem is lennének. A kommandósoknak nem szokott embervesztéségük lenni a terroristákkal folytatott összecsapásokban. Ha mégis becsúszik valami, az minden esetben az ő hibájuk miatt történik, és nem a terroristák veszélyessége miatt.

    Röviden, ha a kormány nem akarja, hogy létezzen terrorizmus, akkor azt meg tudná szüntetni elég gyorsan anélkül, hogy megpróbálnának megfigyelni 9 millió embert. (Svédország lakossága)
  • archkoven #22
    "De gondoljatok bele, az információ érték. Tegyük fel van egy szuper lány, udvarolsz neki, tudod hol fogod megtalálni, valakinek elmondod és a tűzközeli apuka kicsi fia egy picit előbb fog összefutni vele. És véletlen tudni fogja, hogy a lány mit hallana szívesen és 8 lépés hátrányból csalással csinál 4 lépés előnyt."
    -Na tessék, rájöttél, hogy miért nem kellesz a csajoknak:DDD
  • archkoven #21
    Na végre! A nagy jajveszékelés után megkezdődött a zsidózás is:)

  • arrakistor #20
    mer a kápó bácsi majd jól eldádázza az ilyen döbrögifejű pöffeszkedő parla-menti f*tymás zs*dókat
  • arrakistor #19
    nevetséges ez az egész... egy újabb paráztatása a hozzá nem értőknek...

    az ilyen hálózatok mellett mint a TOR , semmi esélyük nincs bárkit is megfigyelni tudatosan.. akit ilyen gyermeteg módszerekkel pedig meg tudnak figyelni annak biztos hogy nincs is semmi takargatnivalója.

    népbutítás ez a "majd akkor állami szinten jól megfigyelünk mindenkit", pontosan olyan semmitmondó sz*r duma mint az "ötéves terv" anno a komonista rendszerben...

    ki veszi ma már ezt be? nem félnek ezek a cionista körök hogy addig kavarják a kakit amíg megint kiborul a bili mint 44-ben?

    aztán majd lesz megint nagy sírás-rívás meg kártalanítás.
  • kvp #18
    "Ha ezek a rendszerek tényleg oly királyak mint írják, akkor orbitális spam, hoax vírus és spyware szűrőként kéne beüzemelni őket."

    Ezt csak kinaban teszik meg, ahol a rendszernek joga van beleavatkozni a forgalomba es ott is csak a felejuk meno tamadasok ellen (tehat a kinabol szarmazo tamadasokat atengedi a szuro). Az europai megoldasok (es az amerikai is) csak passzivan figyelnek. Igy ha a rendszer ki is szuri, hogy spam vagy virus kerult be, akkor sem tud kozbelepni. Ha megtenne, akkor kiderulne, hogy ott van. Most mar, hogy sok orszagban bevalljak, igy akar erre is lehetne hasznalni. A google rendszere egyebkent ugy is szuri a spam-eket, hogy ha hasonlo level megy tul sok user-ukhoz, akkor valoszinuleg spam. Virusok eseten ugyanez a statisztikai szuro mukodik a meglevo megoldasok kiegeszitesere. Allami felhasznalas mellett a virusok helyett, pl. a politikailag nem kivantatos oldalakat lehet szurni, de mint emlitettem, ez egyelore a vilag nyugati felen meg nem mukodik.

    "Az ilyen lehallgatásnak nagyon sok vonzata van. Gazdasági is például."

    Ertelmes ember az internetet ugy kezeli, hogy minden ami azon athalad kepeslapon utazik, tehat barki lathatja. Ugyanugy latjak a forgalmat a halozaton talalhato tobbi geprol (radios halonal), mint ahogy a kabeles kozpontban a technikusok (pl. upc-nel), vagy ahogy az allam. Ha ezt tudomasul vesszuk, akkor sokkal vilagosabba valik mit lehet es erdemes tenni. Az internet arra keszult, hogy ne lehessen blokkolni az informacio aramlasat, nem arra, hogy ne lehessen lehallgatni. Egyebkent manapsag lehallgatast csak politikai celra hasznalnak, meg nehany maffiagyanus esetben. A tobbire egyszeruen nincs ember. (a gepek meg nem ertenek rendesen magyarul) Amit meg lehet tenni, az annyi, hogy mindent elmentenek par evre, hatha meg egyszer szukseg lesz ra.

    "De ugyanígy az állásokkal, munkahelyekkel is. Gyakorlatilag föntőről húzdkodhatják a szálakat úgy, hogy az legyen vezető pozicióba, akit ők akarnak."

    Egyszerubb ha felhivjak az illetekes embert es annyi. Ez mar nagyon regen is igy volt. (meg a haboru elott is)

    "Akár a tévé vagy a rádióadást is az érdekükbe szólaltathatják meg."

    A barbarok koztben most is fut a kormany nehany bujtatott reklamja, de ezt be is vallottak, sot jo otletkent volt kiemelve a sajtotajekoztaton. De ha valaki latott mar II. vilaghaboru alatt keszult tom es jerry-t vagy tapsi hapsit, akkor tudja mirol van szo. (mostanaban nem nagyon adjak ezeket a reszeket, pedig tenyleg jo toborzofilmek)

    "Az csak a jéghegy csúcsa, hogy a lehallgatott szöveggel behívnak, letartóztatnak."

    Ritka eset. Tudtommal meg egyszer sem fordult elo. Max. politikai zsarolasra hasznalnak ilyen megoldasokat. Meg a zsanett ugyben sikerult eloszedni a pozicioadatokat honapokra visszamenoleg. Azokat a rendoroket sem figyelte senki, csak mentettek az adatokat, hatha meg jol jon alapon...
  • MoSFeT #17
    Ha ezek a rendszerek tényleg oly királyak mint írják, akkor orbitális spam, hoax vírus és spyware szűrőként kéne beüzemelni őket.
  • valamit #16
    Az ilyen lehallgatásnak nagyon sok vonzata van. Gazdasági is például. Tegyük fel tudós vagy, elkezdsz kidolgozni a gépeden egy könyvet, közben a témában levelezel, fórumozol, felfigyelnek rád, megtalálják a gépeden a készülő könyvet, valaki tűzközeli tudós megkapja, a kiadásodat hátráltatják, megelőz, és onnantól a munkádat lenullázták. És te azt hiszed, hogy basszus, milyen peched van, alig valamivel megelőztek. Magadat fogod hibáztatni, aztán a rendszerbe van kódolva, hogy ne lehess első.

    De gondoljatok bele, az információ érték. Tegyük fel van egy szuper lány, udvarolsz neki, tudod hol fogod megtalálni, valakinek elmondod és a tűzközeli apuka kicsi fia egy picit előbb fog összefutni vele. És véletlen tudni fogja, hogy a lány mit hallana szívesen és 8 lépés hátrányból csalással csinál 4 lépés előnyt.

    De ugyanígy az állásokkal, munkahelyekkel is. Gyakorlatilag föntőről húzdkodhatják a szálakat úgy, hogy az legyen vezető pozicióba, akit ők akarnak. Itt egy kis elejtett rossz szó, ott kis elejtett jó, ennek jó ruhaötlet adása, annak rossz, és máris azt veszik fel, akit ők akarnak. Esetleg lesz két lehetőséged, az nyilvánvalóan sokkal rosszabb mint a másik, de azt hiheted, hogy te választottál.

    Akár a tévé vagy a rádióadást is az érdekükbe szólaltathatják meg. És nem csak nyílt reklába, de akár sorozatok, videoklipeken keresztül is célba érhetnek olyan üzenetek, ami konkrétan valakinek szól.

    Az csak a jéghegy csúcsa, hogy a lehallgatott szöveggel behívnak, letartóztatnak. Sokkal finomabban is lehet megfigyelni embereket és komoly mértékben befolyásolni az életüket.
  • ziipp #15
    A történelem ismétli önmagát. Demokrácia lesz még egy darabig, megunják, diktatúra. Ha azzal lesz tele a hócipő, jöhet újra a demokrácia. Így működik ez. Jelenleg a diktatúra felé haladunk, igaz szépen álcázott, gazdaságnak nevezett módszerrel. Ez sokkal rosszabb, mintha nyíltan tudni lehetne, hogy diktatúra van. Szólásszabadság? Igen, csak közben lehallgatnak. Sokkal "tisztességesebb" volna, ha bevallanák: "Jah, nem tehetsz semmit pubi."

    Két dolog fontos még a témával kapcsolatban: állam-egyén viszony - ami jó az egyénnek, az rossz az államnak, és fodítva. A demokrácia elég jó az egyénnek, de az államnak - sőt inkább az állam mögött álló hatalmasoknak - nem tetszik annyira, és megtesznek mindent, hogy hatalmuk legyen/hatalmukat minnél inkább kiterjesszék. Az alapvető emberi jellegzetességek, árulás, megfigyelés, zsarnokoskodás nem változnak. A legtöbb variációt már lejátszották a rómaiak anno, igaz akkor még nem telefonon mentek a hírek, hanem lovas futárokon keresztül.

    Ennek ellenére a jelenlegi helyzetemben nem reklamálhatok, jól megvagyok. Magyarország középszerű, gyenge ország, de pont ez adja azt is, hogy a nagyok szépen elsakkozgatnak a fejünk fölött, így annyira nem üthetjük meg magunkat. Természeti veszély nincsen, vagy kevés (Japánhoz képest pl.), és terror veszély sem fenyeget. Szokásos zavargások beleférnek, így jelenleg M.o. egy okés hely. A lényeg az, hogy a jelenlegi jogokat meg kell tartani, nem szabad birkaként tűrni, ha sérelem ér minket - akár politikailag, akár a mindennapos életben.

    A fentebbi törvény sérti az emberek intim szféráját, ezáltal a jogaikat is. Számomra egyértelmű, hogy tiltakozni kell ellene, csak sajna 4 évre megválaszott képviselők telibe szarják, hogy mit akarunk. 16. kerületben volt ilyen, hogy "Egészségügyi törvény, a választók NEMet várnak Vidornétól (a helyi polg. mester)." Erre neki "meggyőződése", "elhivatottsága" és még ilyen finom dolgai vannak - lazán igennel szavazott. Oké, hogy pártfegyelem, stb. - de KÉP-VI-SE-LŐ, elvileg a választók által megbízott személy, akinek mindenkoron a választók érdekeit kell néznie. Ha nem teszi, vagy nem megfelelően teszi, leváltható. Na, az utolsó sor nem passzol, lásd. Gyurcsány papa.
  • dmegyesi #14
    Beszédfelismerőre miért lenne szükség? Egyszerűen csak rögzítik a hívásokat névre szólóan, hogy ki kit hívott (telefonszámot), aztán ha kell, előveszik és meghallgatják.