Berta Sándor

Eddig 60 000 német tanár lett online akciók áldozata

Az elmúlt egy évben tovább nőtt a pedagógusok elleni internetes támadások száma, azonban még koránt sem vagyunk a folyamat végén.

Heinz-Peter Meidinger, a Német Filológusok Szövetségének (DPhV) elnöke szerint eddig kereken 60 000 oktató vált online támadások áldozatává. "Minden bizonnyal még csak az elején vagyunk annak a folyamatnak, ami már Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is jól megfigyelhető. Az USA-ban már a tanárok egynegyede érintett az ilyen esetekben. Sajnos eddig nem sikerült felvilágosítanunk a jelenségről a diákokat és a szüleiket. Még mindig sok tanuló úgy véli, hogy az interneten következmények nélkül megtehet bármit, ott nincsen jelen a jog" - nyilatkozta a szakember.

Meidinger fontosnak tartotta azonban leszögezni, hogy ezekben az ügyekben csupán a nebulók egy kis része vesz részt. A DPhV elnöke ugyanakkor élesen bírálta az egyes tartományokat, amiért gyakorlatilag semmit sem tesznek a jelenség ellen. Az üdítő kivételt egyedül Baden-Württemberg és Észak-Rajna-Vesztfália jelenti.

A Nevelési és Tudományos Szakszervezet (GEW) szintén komoly problémának tartja a tanárok elleni online akciókat, azonban koránt sem látja annyira borúsan a jövőt. "Megelőző intézkedések és világos szabályok, például viselkedési kódex kellenek, hogy a kibersértegetések ne nyerhessenek táptalajt és hogy egy jó iskolai légkör alakulhasson ki" - hangsúlyozta Marianne Demmer, a GEW iskolai részlegének vezetője. A szervezet szintén felmérést készített, amelyből kiderült, hogy az online sértegetésekhez képest a hagyományos támadások jelentős túlsúlyban vannak. Becslések szerint tízszer annyi akció van a tanárok ellen a valós életben, mint a világhálón. Vagyis nem szabad a jelenséget túldramatizálni sem.

A GEW tanulmányából kiderült, hogy az online akciók a tanárok nyolc százaléka ellen irányultak, és 31 százalékuk hallott már ilyen esetekről. "Az akciók bárkit érinthetnek, mindegy a neme, a kora vagy hogy melyik iskolában tanít. A legtöbb támadás mégis a gimnáziumokban fordul elő. Az előkövetők azonban szinte minden esetben a fiúk, akik így akarják megbosszulni a korábbi vélt vagy valós sérelmeiket a tanáraikon vagy az osztálytársaikon. A pedagógusok sokszor kérdőre vonták a tetteseket, beszélgetést kezdeményeztek kollégáikkal, igazgatójukkal és a szülőkkel, ez a módszer sikeres volt. Persze előfordult, hogy az illetőt kitiltották vagy eltanácsolták az intézményből."

"A legfontosabb, hogy az iskolákban meg kell teremteni a kölcsönös megbecsülés légkörét. Az oktatási intézményeknek az együttműködés és a támogatás, nem pedig a konkurencia és a kiválasztás színhelyeivé kell válniuk. A tanár és a diák egymás partnere és támogatója kell hogy legyen. Éppen ezért lenne fontos egy közös viselkedési kódex kidolgozása és elfogadása. Aki pedig nem tartja magát ehhez az egyezményhez, annak elkobozhatnák a telefonját és átadhatnák a szüleinek. A fiataloknak meg kell tanulniuk, hogy miként használhatják bölcsen az új kommunikációs technológiákat" - összegezte véleményét Marianne Demmer.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ziipp #11
    Az a gond, hogy irreális elvárás, hogy minden tanár tökéletes előadó legyen, tudjon fegyelmezni, és még jó fej is legyen. Ennél egyszerűen rosszabb minőségű az emberi faj. :) Tulajdonképp teljesen normális, ha vannak szar tanárok, mert a való életben is vannak ostoba emberek, a forgalomban, melóhelyen, boltban, stb. De mégis, valahogy jobb tanárokat kell képezni, mert emberéletek múlnak rajtuk. Az meg hogy "megtámadnak" a neten pár tanárt... - ez idáig is megvolt offline, az Internet csak egy újabb felület, azzal a különbséggel, hogy a tanár könnyebben tudomást szerezhet a dologról. Aki ezzel nem tud együtt élni, ne legyen tanár. Vagy ölje meg magát.
  • Turdus #10
    Nem értek egyet, szerintem óriási különbség van akközött, hogy eléd raknak valakit, akinek van papírja, de nem tud válaszolni egy keresztkérdésre sem, meg aközött, hogy egy olyan intelligens zseni tanít, mint mondjuk Arisztotelész. Biztos voltak, akik nem értettek egyet vele, de legalább meg tudták vitatni vele a véleményüket. A mai tanárok 99%-a erre képtelen (tisztelet a kivételnek).
  • Ghoosty #9
    Ez engem is érdekelne, hogy milyen akciók történtek online.
    Az hogy cím, telefonszám közzé tétele, hát ez fura. Mikor még középsulis voltam, minden tanáromat tudtam, hogy hol lakik és nagyrészének a telefonszámát is tudtam, pedig akkor még nem volt elterjedve a net.
    Az egyetem alatt pedig a tanárok 90%-a első órán megadta a számát, hogy ha valami sürgős fontos ügy van, akkor elérhessük.

    Az, meg hogy kifiguráznak valakit esetleg online hát ez ugyanúgy offline is mindig megtörtént, max az illető nem tudott róla.
  • Scamp #8
    Nállunk is a fősulin van egy tanár, akit útál mindenki, mert minden gyak-on van neki egy kiszemeltje akinek épp nem tetszik a neve, vagy rosszul fésülködött meg reggel vagy épp csak egy lépéssel a tanár mögött ért be...de nem csak azt az egy embert piszkálja hanem mindenkit képes a sárgaföldig anyázni minden további nélkül. Viszont minden félév elején szinte versenyfutás megy, hogy az ő gyakorlatára kerüljön be vki, mert tanítani nagyon jól tud és ezért mégis szereti mindenki a gyakorlatait. Tisztelik és eltűrik neki, hogy hogyan bánik az emberekkel, mert megérdemli és tett ezért...
    Szóval nagyon sok múlik a tanáron hogy mennyire tudja kivívni az emberek/diákok tiszteletét és ha "támadások" érik akkor nagyrészben köszönheti magának is...
  • sathinel #7
    Na volt olyan tanárom akit mindenki útált, mert kemény volt, de nem volt bunkó, és még tanítani is tudott. Volt olyan tanár akit még szerettem is mert úgy tanított, hogy nem tudtál mást csinálni mint figyelni az órájára annyira király előadást tartott történelemből.

    A főiskolán pl nállunk aki nem fért be infó, gazdász, gépész szakra, az elment tanárszakon ugyanerre. :D Ezekből lesznek azok a gyükerek akik leginkább pampognak. A taníttatás nem abból áll amit nállunk is csináltak: bemegy órára, lehadarja az anyagot amit neked gyorsírással kell írnod( fénymásolt jegyzetet nem ad mert inkább dolgozzon a hülye diák az órán meg hát ez a tanítás) aztán pár hónap múlva szépen dolgozatot írat.
  • mumpic #6
    Lófaszt. Amióta létezik a tanítás mint fogalom, nem volt olyan tanár akit ne utált volna valaki. Ha úgy tetszik tekintélye a legtöbbnek van, csak nem mindenki vevő rá. Ha lett volna az ókorban internet, akkor lettek volna ilyen incidensek is.
    Alapvetően a tanár-diák kapcsolattal van a gond, de ezen nem fog változatni senki. Nem is lehet. Viszont ha tanár lennék, engem is 'zavarna' ha a neten savaznának.
  • Narxis #5
    Én olyanokról tudok, hogy lakcímet mobilszámot tettek közzé diákok.
  • Gerygrey #4
    "60 000 oktató vált online támadások áldozatává."

    És ez mégis mit takar? Photoshoppal retusálták a tanár fejét, és egyéb "agressziók"? :))

  • Scamp #3
    Egyet értek...Alapvetően a tanár diák közti kapcsolatot kellene javítani vmi módon...Az hogy az internet színtér ebben a "párharcban" az cask annak köszönhető hogy a tanárok többsége nincs felkészölve az interneten való "kommunikációra"...
  • Kagemusha #2
    Online? Az IRL már smafu?