Berta Sándor

Megújulhat az EU-USA légiutas adatcsere-egyezmény

Az újabb megállapodás ügyében néhány hét alatt dűlőre juthatnak egymással az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői. A cél ugyanolyan jogokat elérni, mint amit az amerikaiak az EU-ban élveznek.

A két fél az új EU-USA adatcsere-egyezménnyel kapcsolatban már megállapodott 12 közös adatvédelmi pontban és azt remélik, hogy az összes további nyitott kérdést sikerül tisztázni még az év vége előtt. A brüsszeli döntéshozók ugyanakkor közölték: csak akkor lehet bármilyen együttműködés, ha az Egyesült Államok ugyanazokat a jogokat biztosítja az európai uniós állampolgároknak a tengerentúlon, mint amilyen jogokat az amerikai állampolgárok élvezhetnek az Európai Unióban. Jelenleg pedig szó sincs erről.

Azt az USA már korábban világossá tette, hogy a repülés megkezdése előtt igényt tart az adott járaton utazók személyes adataira. Az Európai Bizottság viszont szeretné rögzíteni, hogy mely adatokat (például a származásra és az egészségügyi állapotra vonatkozó információkat) és milyen körülmények között adhatják tovább az amerikai hatóságok harmadik félnek. Más kérdésekben is világos az európai álláspont. "Nem nyitjuk meg az Egyesült Államok és hatóságai előtt az úgynevezett schengeni adatbázisokat" - szögezte le egyértelműen Jonathan Faull, az Európai Bizottság igazságügyi és belügyi főigazgatója.

Néhány napja a brit Guardian számolt be arról, hogy hamarosan megköthetik az új megállapodást, amely újabb adatszerzési lehetőségeket kínálna a Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársainak. Az FBI tagjai így megismerhetnék az európai állampolgárok internetezési, utazási és hitelkártya-használati szokásait. Mindenesetre az amerikai hivatal semmit sem bíz a véletlenre, hiszen - potom egymilliárd dollárért - már javában készül az új integrált biometrikai rendszer (Integrated Automated Fingerprint Identification System, IAFIS) adatbázisa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yv@n #1
    Ugyan erre semmi szükség. Egyszerűen az amcsi utasoktól kell elvenni azokat a jogokat, amikotől ők is megfosztják a hozzájuk érkezőket.

    Pórázt a seggükbe, aztán csaholjanak. Elégedetlenkedőkre meg mehet egy kis vízágyúval történő hűsítés ebben a nagy melegben.