Gyurkity Péter

Érkezőben az AMD Puma platform

Az Intel mellett az AMD is készül új mobil platformjával, amely a Puma nevet kapta. A Computex kiállítás alatt bemutatkozó család minden területen az energiahatékonyságra helyezi majd a hangsúlyt.

Amint az a megjelenés előtt íródott, a fontosabb újdonságot összefoglaló beszámolókból is kiderül, az AMD szeretne végre igazán versenyképes megoldással előállni a mobil szegmensben. Ehhez egy kellőképp gyors és ezzel egy időben alacsony fogyasztású fejlesztésre van szükségük, amely az új Centrino 2 családdal is felveszi a versenyt. Ezt jelenti számukra a Puma, amelyet már jóval korábban bejelentettek, ám csak most mutatnak majd be a nagyközönség előtt.

A Puma a Griffin kódnevű processzorokra, az AMD saját, 780M jelzésű chipkészletére, illetve az ezen alkalmazott technológiákra épül. A Griffin nem teljesen új megoldás, hiszen ezek a chipek a jó öreg Turion processzorokon alapulnak, amelyek most ikermagos változatban jelennek meg. A cég mérnökei igyekeztek tökéletesíteni az energiahatékonysági mutatókat, csökkenteni a felesleges fogyasztást, amit a dinamikus órajel- és feszültségszabályozással értek el. Az eddig megjelent információk szerint az egyes magok akár 300 MHz-re is csökkenthetik órajelüket, a HyperTransport 3 és a DDR2 memóriát vezérlő interfész pedig mind külön feszültségen fut, hogy itt is visszafogják az étvágyat.


A Puma fejlesztői csomagja

A Griffin magonként 1 MB, vagyis összesen 2 MB másodszintű gyorsítótárral érkezik. A chipkészlet integrált grafikus vezérlője üresjáratban szintén minimális szintre csökkenti órajelét, különálló grafikus chip jelenléte esetén pedig alig észrevehető a jelenléte, ezzel is a fogyasztást szeretnék visszafogni. Az SB700 jelű chipkészlet 14 USB, 6 SATA és PATA, valamint HD audio kimenettel érkezik.

Még egy további megoldás kapott helyet a platformban, ez pedig a HyperFlash, amely az AMD válasza a TurboMemory technológiára. Ez kifejezetten a Windows Vista ReadyBoost és ReadyDrive megoldásait hivatott kiszolgálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #7
    Én olvastam egy hírt, hogy a Via újra támadásba lendül mobilplatformon. Nagyon keveset fogyasztó CPU, 1-2 mag, korrekt teljesítmény...hangzik az ígéret. Meglátjuk!
  • GABOR16 #6
    A TLB bug nem volt olyan jelentős mint aminek mondták (a core2-ben is volt hasonló hiba megjelenéskor, csak azt nem kapta fel ennyire a média).. Az utána lévő új szériában is csak a média miatt kellett az átszámozás...
  • waterman #5
    hát igen. mindenféle hír jön amd-ről, de az hogy 45 nanón beindították volna a nagyüzemi termelést 4magosokból az mindig csak a "köv félévben" jön majd.. igazán összekaparhatnák magukat. ha csinálnának egy értelmes cpu-t, akkor menne a szekér. csinálnak 120 wattos 4 magos-t, amit csak az igazán elvakultak vesznek meg. elszerencsétlenkedik az idejüket, pedig pl ha nem lett volna az a tlb bug, akkor már egész jól állnának. remélem mihamarabb kikerülnek a gödörből. ez a platform egész jól néz ki, csak ezt sem kéne elszúrni..
  • LOTR|Atocha #4
    Én ájemdé fan vagyok, de jó lenne ha végre nem csak cikkeket olvasnék, hanem villantanának valamit. :) Ha végre valami kézzelfogható lenne stb. :)
  • GABOR16 #3
    Jelenleg is a monitorok eszik meg a nagyját az elfogyasztott energiáknak a laptopokban (csak a LEDes kijelzőkkel kb megduplázzák az üzemidőt.. hát még majd az OLEDel ha egy szer kifornak..).
    A processzorok fogyasztása alapjáraton most se nagyon sok.. (pl. az én laptopom Acer TravelMate 5520G külső kijelzőre kötve a kb. kicsit több mint 2 óra üzemidő helyett elmegy 4,5-5 órát akkuról.. persze kíméléssel...)
  • MaSzKa #2
    AMD hajrá
  • tomcsa4 #1
    Végre felpezsdült az élet mobilplatformon. Én már nagyon utálom azt, hogy az akku idő nincs 3 óra. Igaz nem is subnotival tolom, de annak az ára meg csillagos ég az én (és sztem sokk) pénztárcájának.