Gyurkity Péter

AMD - újabb Phenom részletek

Szép lassan minden részletet megismerünk a Phenom processzorok útitervével kapcsolatban - míg az Intel belépő szintű chipekkel erősíti a Centrino 2 családot, az AMD újabb asztali csúcspéldányokkal készül.

Az AMD útitervének legújabb érdekességeiről a napokban számoltak be a vállalathoz közel álló források. Eszerint a korábban bejelentett, illetve megpendített változatok a második negyedévben érkeznek, a harmadik etapban pedig egy új zászlóshajó mutatkozik be, amely elsősorban órajelével hivatott hódítani. A 45 nanométeres generáció az év végén debütál majd.

Nézzük időrendi sorrendben, hogy pontosan mire is számíthatunk a vállalat háza táján. Rögtön a második negyedévben, azaz április és június között több változat is megjelenik a boltokban. A sort a Phenom 9550 és 9650 nyitja meg, 2,2 és 2,3 GHz-en, őket követi a a Toliman kódnevű hárommagos Phenom 8450, 8650 és 8750, amelyek 2,1, 2,3 és 2,4 GHz-en futnak, fogyasztásuk pedig egységesen 95 watt. A négymagosok között a 9750 és 9850 következik ezután, szintén még a nyár előtt, 125 wattos étvággyal, és 2,4, illetve 2,5 GHz-es órajellel.

Az igazi nagyágyút a harmadik negyedévre tartogatják, ez pedig várhatóan a Phenom 9000-es sorozat legerősebb tagja lesz. A 9950 várhatóan ősszel bukkan fel, rekordot jelentő 2,6 GHz-es órajellel, 140 wattos fogyasztással, még mindig 65 nanométeren. Őt követi majd még egy további példány, ám ez valószínűleg azonos frekvencián fut majd, némileg alacsonyabb fogyasztással. A 45 nanométeres generáció csak az utolsó negyedév közepén, novemberben jelenhet meg, rögtön két változatban. A négymagos Deneb és Propus között az egyetlen különbség a megosztott harmadszintű gyorsítótár, amely kizárólag az előbbi sorozat példányain lesz megtalálható. Az első példányok még DDR2-1066 memóriát támogatnak majd, a DDR3-támogatás csak 2009 elején készül el.

Az Intel a Centrino 2 erősítésére két belépő szintű fejlesztéssel készül, szintén még 65 nanométeren. A Celeron 585 órajele 2,16 GHz, ára ezer darabos megrendelés esetén 107 dollár lesz. A Celeron 575 ezzel szemben kereken 2 GHz-en fut, 86 dollárért. Az FSB egységesen 667 MHz, a másodszintű gyorsítótár mérete 1 MB, a fogyasztás pedig 31 watt. Végre megállapították a korábban Diamondville kódnéven ismert, most Atom N270 jelzéssel megjelenő új mobil processzor árát is, amely 44 dollár lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • blackeagle #21
    aha kösz
  • dez #20
    Az a 100% nem azt jelenti, hogy olyankor a proci összes egysége az utolsó tranzisztorig ki van hajtva.

    Főleg, hogy a rendererek inkább csak az FPU-t terhelik, annak is inkább csak 1/4-ét, mert a renderer kód többnyire nem SIMD.
  • blackeagle #19
    egy render nem terheli mikor folyamatosan 100%-on ketyeg ?
  • dez #18
    (Itt a max. alatt nem szuperagyonterhelés értendő, hanem pl. egy renderelés.)
  • dez #17
    A Phenom 9600 pl. 24W-ot eszik idle-ben. Maxon fogyaszt 73-at.
  • dez #16
    Év végére éppenhogy jönnek az alacsonyabb fogyasztású 45nm-es procik AMD-nél is.
  • dez #15
    X2-ből is van 125W-os. És Phenomból is 95W-os.
    De mégegyszer, ezek nem valós fogyasztások. Ráadásul TDP osztályok, szal ha valami 126W-ot fogyaszt abszolút max. terhelésen, az a 140W-os osztályba kerül.

    4 magos Intelből is van olyan, ami 150W-ot fogyaszt, igaz az még 65nm-es, miközben már van belőlük 45nm-es is.
    Mellesleg ugye csúcsprociknál kisebbekből egyelőre Intelnél is a 65nm-eseket nyomják.
  • Sanyix #14
    Leírják előtte mivan, és írja tovább a hülyeségét...
    Gratulálok, ön elérte a -1-es iq-t! :D
  • waterman #13
    mit értek én kényelmesen alatt?
    - ha csak a devc++ fut meg egy böngésző, akkor ne egyen 70 wattot.
    - ha játszani támag kedvem, akkor se rökönyödjön meg.
    - ha nekiállok tömöríteni, akkor tömörítsen ezerrel úgy ahogy a torkán kifér.
    én speciel kihasználom a kétmagos procimat elég rendesen, mert a legtöbb particióm truecryptes és bizony valminek kódolnia kell on the fly.
    a kényelmesenbe az is beletartozik, hogyha 3-4 évente gépet cserélek, akkor ne kelljen választanom, hogy egy kazánt veszek, vagy pedig egy alsó kategóriást. nem vagyok amd fanboy, de az előző procim és a mostani is amd és valahogy szeretem. szeretném ha a következő is az lenne, de ahogy per pill a helyzetük áll, eléggé le vannak maradva. sajnos:(.
    igaz, hogy nem kell mindenhez négy mag, de vannak helyzetek amikor jól jönne, viszont ha idle módban 70 wattot elfűt, akkor az egy nem jó processzor.
  • Kheller #12
    Az amd azt az állapotot célozza meg az év végére, ahol az intel néhány éve a gödör alján volt, lassú, sokat fogyasztó, melegedő procikkal. Az meg, hogy a fanatikusaik ebben látják a kiutat szintén sokat elmond arról, hogy hol van ma az amd...