Gyurkity Péter

AMD - csak a lassabb Phenomok érkeznek időben?

Bár a cég nagy erőkkel készül a november 19-i rajtra, alaplapgyártók úgy vélik, a gyorsabb Phenom chipek csak később érkeznek, mivel gondot jelent a 65 nanométerre történő átállás. Mások a grafikus fejlesztések piacvesztésére figyelmeztetnek.

Az AMD terveiről folyamatosan beszámoltunk, több alkalommal kiemelve, hogy a hónap közepén fontos fejlesztések megjelenés várható. Szó esett a nyilvánosságra került technikai részletekről és az induló árakról, most azonban nagy az aggodalom az alaplapgyártók köreiben és a szaksajtóban, mivel sokan arra számítanak, hogy a vállalat újabb problémákkal kénytelen megküzdeni.

Tajvani gyártók ugyanis azt jelezték, hogy a magasabb órajelű Phenom - amely egészen pontosan 2,6 GHz-en futna - már biztosan nem jelenik meg idén, mivel a 65 nanométerre történő átállás komoly gondokat eredményezett, amelyeket az AMD ilyen rövid idő alatt nem tud leküzdeni. Az első hármas legerősebb tagja is legkorábban decemberben érkezhet, ez lenne a Phenom 9700, amelynek órajele 2,4 GHz. Így novemberre marad nekünk a 9500 és 9600, amelyek alacsonyabb órajelen futnak, ám legalább időben elkészülnek.

Az elsőként megjelenő két processzor 2,2 és 2,3 GHz-en fut, ahogy azt már korábban jeleztük. Most végre a végleges árakat is megismertük: tajvani források szerint ez 250 és 270 dollár lesz az OEM-gyártók számára, míg a felhasználók 280 és 320 dollárért juthatnak majd a négymagos chipekhez. A 9700-ról itt egyelőre nincs hír, ám a jól értesültek szerint ez is 300 dollár körül, nyilván valamivel felette foglal majd helyet.

Az X-bit labs cikke már a grafikus részleg, az ATI egyre romló helyzetét emeli ki. Ők is készülnek, mégpedig a Radeon HD 3800 piacra dobására, ám nagyot kell ugraniuk, ha be akarják hozni az elmúlt hónapokban elvesztett időt. A második negyedéves beszámoló szerint egy év alatt 40 százalékkal esett vissza a grafikai termékekből származó bevétel, az eladások pedig 37 százalékkal zuhantak. Kérdés, mennyiben tudnak javítani most ezeken a mutatókon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #46
    Esetleg magyarul megpróbálnád?
  • tomsh #45
    talán mert van miére, no comment...
  • dez #44
    Hogy te csak ennyit értesz belőle...
  • DrFantastikus #43
    >>> ja, es ugyanakkor, ma, uj QX9650
  • DrFantastikus #42
    >>> NA, akkor roviden osszefoglalom a lenyeget : AMD AMD
  • bandee1 #41
    Most komolyan, ez egy óvoda vagy mi? "Hajrá AMD", "fujj amd", "Hajrá Intel", "Fujj intel". Ez valami szánalmas. Nincs itt valami értelmes fórumozás? Ez valami ultragagyi. Nincs itt valami értelmes fórumvezető, aki az ilyen idióták beszólásait nemes egyszerűséggel törli??
  • blackeagle #40
    Nem gyenge ez a középkori gondolkodás ,nekem jól jön a 64bit és mégjobban fog a 4 magban föleg 3 giga ram felett .
    Kutya baja az amd-nek pedig nem volt kikapcsolva 2004-óta ( jó volt 3 áramszünet ,na puff neki ) .
  • dez #39
    Mellesleg az Intel szerver vonalon is sokáig a 32 bites Xeonjait nyomatta, hátha ezzel rákényszerítheti a piacot a 64 bites Itaniumra, de az még így sem kellett szinte senkinek (csak az akkori, vélhetően megvesztegetett SGI-s vezetőnek, aki majdnem csődbe is vitte emiatt a cégét). Nem csoda, hogy szerver vonalos is sikeres lett a 64 bites Opteron.
  • dez #38
    Kissé félrebeszélsz. Hihetetlenül elfogult vagy az Intel felé, jellemzően a Anotino által írtaknak is csak az a része jutott el a tudatodig, amik kevésbé számítanak.

    "Jó időben jókor és erős CPU-val."
    LOL, nyilván a C2D-t is stratégiai okokból csak több év P4-es kínlódás után dobták piacra, nem pedig azért, mert akkor lett kész...
  • neoG #37
    szentem arra gondolt, hogy házon (intel) belül volt a legjobb a northwood mag.meg kell hagyni csúnya széria volt a p4.akármilyen mag volt benne XP verte.
    amúgy éljen a verseny.és ne akarjátok az AMD vagy Intel bukását, mert ha nem lenne
    valamelyik, akkor 10 év múlva is 4mag és 3GHz lenne...