Gyurkity Péter

Tovább csúszhatnak az AMD Phenomjai

Egészen pontosan a csúcskategóriás négymagos chipek csúszhatnak akár a nyár elejéig, mivel még nem sikerült megoldani az azokban talált hibát. A hárommagosokat illetően egyelőre nincs hír.

A DigiTimes ezúttal is tajvani gyártóktól szerezte be értesülését, miszerint az AMD a napokban értesítette partnereit az újabb lehetséges halasztásról. Biztosat persze ez alapján még nem tudunk, ám nagyon valószínű, hogy a csúcskategóriás, magasabb órajelen futó négymagos Phenom processzorok egészen 2008 második negyedévéig csúsznak.

Az ok igen egyszerű, a források szerint ugyanis még nem sikerült kijavítani a translation lookaside buffer-t (TLB) érintő hibát, amit az elmúlt hetekben fedeztek fel a négymagos chipekben. Ennek kiszűrése és javítása a legjobb esetben is heteket vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy tovább csúszik a sorozatgyártás felfuttatása, ami persze a megjelenésre is kihat. A probléma a Phenom 9700 és 9900 jelzésű változatokat érinti, előfordulhat, hogy ezek az év eleje helyett tavasszal, vagy akár a nyár elején bukkannak majd fel a boltokban.

Nem esett azonban szó a hárommagos, Toliman kódnéven emlegetett asztali processzorokról, amelyek a gyártó szerint még az Intel Core 2 chipjeihez képest is jobb teljesítmény/ár mutatókkal bírnak. Ezek elhalasztása igen komolyan érintené a cég helyzetét, bár abban egyetérthetünk az elemzőkkel, hogy az AMD ebben az esetben kénytelen a kisebbik rosszat választani és nem erőltetni olyan termékek piaci megjelenését, amelyek egyszerűen még nem állnak készen arra.

A vállalat egyelőre nem fűzött kommentárt a hírhez. Mindössze arra hívták fel a figyelmet, hogy hivatalos bejelentést még nem tettek az ügyben, így ahhoz, hogy megbizonyosodjunk a késésről, mindenképpen meg kell várni az esetleges közleményt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #26
    Ez rendben van, és most is ati-m van (1950pro), és jobb választás volt szerintem mint a 7900GS...annak idején.VISZONT:amiket néztem játékokban, ott a gt volt a jobb...és amiket játszanék abban is.Most azért mert majd 1-2 csiricsáré játék ami absolute dx10-es lesz, jobban fog futni valamivel...Meg ez is érdekes kérdés számomra.Milyen sebességet fog produkálni egy 3870 komolyabb dx10-es játékokkal?30-40 fps 1920ban?Kétlem..főleg, hogy még mindig NINCSENNEK komoly full dx10es gamék, arról nem is beszélve, hogy egyre több a szar, csak a grafikára mennek rá.krizissel pl 1 órát játszottam aztán delete.Meguntam ennyi.egy kupac kaki,cserébe szép..Szóval, nekem nem csak azt kell, figyelni, hogy mit tömködnek bele technikailag, hanem a gyakorlati hasznát is...és most abban a 8800GT a jobb.HA viszont jön a köv. generáció, és tényleg az ATI-é a kiforrottabb, jobban dx10hez alkalmazkodó technológia akkor őket választom..talán a köv. generációs kártyákon, futni fog normálisan a dx10 is..szerintem ezeken a 3870on meg 8800akon inkább csak, "demo" jellegű a dolog..Persze, maximális részletességre gondolok.Mert Low-ban 1024-ben gondolom, menni fognak jól.
  • Abu85 #25
    Olvasgatok, tanulgatok...
    Beyond3d-n érdemes szétnézni.
  • maestro85 #24
    Engem csak az érdekel, honnan vágod ennyire a témát?
  • asysoft #23
    Tudom, de processzorból ha akarnál, sem tudnál AMD-t venni:)
  • Su0my #22
    az TÉNY, hogy az nVIDIA támogatja azokat a fejlesztőket, akik direkt optimalizálnak az ő kártyáikra a sebességen..
  • Su0my #21
    mellesleg még mindig van ATI kártyás Mac ;)
  • Su0my #20
    és abban mi van?:)
  • Abu85 #19
    Ezek nem kifogások, pusztán segítek felfogni a jelenlegi helyzetet. Engem közel sem érdekel melyik VGA-t veszed, pusztán közlöm melyik a jobb technika. Egy átleg júzernél talán többet értek hozzá, így még számíthat is valamennyire a véleményem.
    Jatékoknál meg ven jópár ellenpélda is. Ott Call Of Juarez DX10. Az támogatja a legjobban az új API elveit, rögtön nem ezek az eredmények, és még csak a töredékét használták a fejlesztők a DX10-nek.
    Vagy ott a Hellgate London, annak a játéknak a fejlesztéséből teljesen kizárták az AMD-t. Én röhögtem a legnagyobbat itthon amikor láttam, hogy a 3870-en jobban fut a játék, mint a 8800GT-n amire gyakorlatilag optimalizálva van.
    Lehet optimalizálni egy-egy hardverre de ha a GF8 stiklijei előjönnek, onnantól kezdve semmi nem ment meg a teljesítmény drasztikus esésétől.

    Az sem mellékes, hogy a Microsoft sincs kényelmes helyzetben. Elsődlegesen ő a célpont azokért a problémákért ami mostanában (pl.: a Crysis gépigénye kapcsán) előjött. Szar az API? ... Rosszak az irányvonalak? ... Egyik sem nyerő feltételezés. Kivételesen nem Bill-ék rontották el a dolgokat. Az nV nem követte azokat az elveket amiket a DX10 letett. Az AMD/Ati sok rosszat nem csinált pusztán előállt egy nem csak papíron DX10-es hardverrel. Azóta nV sikeresen meggyőzte a fejlesztőket (az hogy most pénzzel vagy anélkül, lényegtelen) az ő kártyáik támogatásáról, és kész a baj. A DX10 elvei ugyanis nem azért olyanok amilyenek, tökéletesen tudták az API kidolgozói, hogy csak az új elvek támogatásával lesznek egykártyás rendszereken játszhatók az olyan grafikájú programok, mint a Crysis.
    A DX10.1 is olyan dolgokat vezet be amik rákényszerítik az nV-t az architektúra változtatására. Lehet kiindulási alap a G80 architektúra, de át kell gondolni, hogyan legyen hatékonyan tárolni a Stream output (a Cube map tömbök kezelése lesz az érdekes, ez már tényleg képtelenség a G80-on, gyakorlatilag a TCP-nek már egy működő Stream proci mellett is memóriát kell használnia). Kicsit olyan dolog ez, mint a Dynamic Branching GF6-7 architektúrán (sokkal durvább formában), tudni tudja csak hát használhatatlan.
    Az is kérdés még, hogy a Gather4 miatt mennyi textúraszűrőt kell majd feláldozni.
  • digital #18
    "Megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében én is elhiszem, hogy jobb a GF8."

    Jah kérem, önigazolást és ideológiákat, akár összeesküvés elméletet látom, lehet ám bőszen gyártani a hőn bálványozott hardverekhez.
    Csak a gyakorlatban csúnyán bukhat az egész elmélet. Ráadásul nagggyon csúnyán.



  • who am I 7 #17
    És akkor majd az összes játékra lesz ilyen kifogásod abu?Végülis az amd kúrva gyórs lenne, csak GYAKORLATILAG nem így van....Mi az istennek vegyek HD radírt?Azért mert AMÚGY qva gyórs lenne?Csak most épp ezé meg azé a gt sokkal gyorsabb omg ..jah, igen.