Gyurkity Péter

Hackerek okoztak több nagy áramszünetet

A CIA illetékesei egy konferencián árulták el, hogy tavaly több nagy áramszünetet hackerek okoztak az Egyesült Államok területén kívül. Azt nem tudják, hogy kik hajtották végre ezeket az akciókat.

A SANS által megrendezett SCADA 2008 konferencián a hírszerzés több munkatársa is felszólalt, előadásaik során pedig fény derült arra, amit eddig szigorúan titkosan kezeltek. Megtudhattuk, hogy 2007 során több nagy, olykor számos várost érintő áramszünet hackertámadás következményeként lépett fel, ez pedig előrevetíti, hogy a jövőben újabb hasonló akciókkal kell számolnunk.

A CIA kiemelte, hogy egyelőre nem tudják kik tehetők felelőssé a kimaradásokért, ám abban biztosak, hogy az egyes kormányokat, illetve az illetékes szervezeteket meg akarták zsarolni. Az előadások során arról nem esett szó, hogy mely országokat és azon belül pontosan mely régiókat érintette a jelenség, a hivatal mindössze annyit árult el, hogy nem az Egyesült Államokról beszélnek. Meglehetősen komoly tevékenységről van szó, egy alkalommal például több nagyobb várost is érintett az áramszünet, így a hackerek kezében most komoly fegyver van.

Az USA a tavaly szeptemberben a CNN által is közvetített illusztráció után szigorításokra szánta el magát. Akkor az illetékesek a televízióban nézhették végig, amint egy csapat megbénítja az egyik erőmű generátorának működését felügyelő számítógépes rendszert, majd leállítja magát a generátort. Ez azonban nem éles támadás, hanem az idahói nemzeti laboratórium kísérlete volt, ami nagyon is jól megmutatta egy ilyen akció potenciális következményeit. Ezt követően a Federal Energy Regulatory Commission (FERC) kidolgozta a szigorítások tervezetét és a napokban életbe léptette a nyolc fő lépésből álló programot. Ebben a kibertámadások kivédésére koncentrálnak, biztosítva a számítógépes rendszerek érintetlenségét.

Az amerikai illetékesek további változtatásokat terveznek, hogy megnöveljék az összes potenciálisan érintett rendszer biztonságát. Már régiókban azonban nem ilyen egyszerű a kérdés és előfordulhat, hogy újabb kimaradásokat okoznak a támadások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sarkiroka #25
    a hackerekhez: http://www.baratikor.com/hot/index.php?rid=8900
  • homeless #24
    Ha korábban javasoltad a wikipédiát akkor te is olvasgathatnád.

    már leírtam de akkor leírom mégegyszer:
    cracker: programokat tör fel(nem, nem a cd/dvd tokot töri fel kalapácssal, hanem általában a másolásvédelmet, innen ered a tört programoknál a crack)
    hacker: Valamihez nagyon ért, elszánt, egyedi megoldásokat keres. A számítógépesek hackerek nagy része valószínüleg tört már be mások rendszerébe illegálisan.
  • Turdus #23
    "Ezzel már elkéstél a közvélemény tudatában nincs különbség a hacker és a cracker között." - és akkor törődjünk bele, hogy ez így van? Miért is? Ha senki nem tesz semmit, akkor biztos így is marad. Ha minden ilyen cikk után beír valaki, akkor előbb utóbb csak átveszik a cikk írói, ha pedig ők átvették, az emberek is át fogják.

    homeless: a hacker és cracker között nem ez a különbség. Az előbbi kiváncsi, az utóbbi haszonleső. Netről szó sincs, a világ leghírhedtebb hackere sima telefont használt leginkább.
  • Kaadi #22
    PS: vajon az energetikai cegektol osszegyujtott informaciokat is el fogjak "vesziteni" egy notebook-on mint a katonai adatbazisaikat, meg az egeszsegugyi nyilvantartasokat, illetve a tarsadalombiztositasi rendszer adatait?

    Ez a "tul sok bizalmas/titkos adat egy hordozhato gepen... OOPPPPSSZ... elveszett" sema kezd kicsit atlatszo lenni. Plane, hogy mar sok eve megy a jatek.
  • Kaadi #21
    They also shared a jointly developed "SCADA and Control Systems Survival Kit." Next week an electronic version of the Survival Kit will be available (free) to all SANS alumni.

    -> Tulelesi program azoknak, akik nem akarjak, hogy a kepzeletuket megtamadjak a sotetsegre vagyo hackerek.
    Az eredeti cikkbol kronikusan hianyoznak a konkretumok: melyik orszagban, milyen letesitmenyeket tamadtak, hol volt aramkimaradas, kit zsaroltak pontosan es hogyan is jutottak be. Ennyi erovel en is mondhatnam, hogy az evekkel ezelotti kaliforniai aramkimaradasokert en voltam a felelos, vagy hogy az USA osszes atomreaktora a zsebemben van.
  • Robi000001 #20
    Bizonyos szempontból az is hekkelés, ha ráveszik az erőmű operátorát (pl. hamis e-maillal vagy hamis telefonhívással) arra, hogy állítson az erömű paraméterein...
  • homeless #19
    Ja mert szerinted ehez kéne ekkora felhajtást csinálni? Ha ezt akarnák, akkor bemenne két öltönyös úriember és telepítenék a szoftvert.
  • homeless #18
    cracker: programokat tör fel.
    hacker: Valamilyen szakterülethez nagyon ért. Lehet az egy operációs rendszer, vagy számítógép hálózatok. Akik olyan tudás birtokában vannak, hogy be tudnak jutni mások rendszerébe azok már követtek is el valamilyen bűncselekményt ezzel kapcsolatban, egyszerűen azért mert megtehetik. Meg biztosak lehettek benne, hogy nem otthon vmware-be tanulta meg amit tud, meg nem az otthoni kis p2-es debian szerverén:)

    Az meg hol van a cikkben, hogy interneten keresztül állították le a generátort?
  • Kaadi #17
    Olvassatok el a belinkelt cikket:

    A CIA nem tudja pontosan hol (valahol a vilagon az USA-n kivul), mikor es mi tortent, es azt sem hogy miert, csak azt tanacsoljak az energetikai cegeknek, hogy telepitsek fel az o programjukat a rendszereikre. Ezzel biztos elkerulik majd az esetleges tamadasokat.

    Magyaran: semmi konkret fenyegetes, csak fel KELL telepiteni a kemszoftvert!
  • tompka #16
    "Hackerek okoztak több nagy áramszünetet"
    Erről csak egy jut eszembe!
    Die Hard 4