Gyurkity Péter

Ecuador: mobilt a szegényeknek!

Az Ecuadori vezetés felülvizsgálná a piacot uraló nagy szolgáltatókkal kötött szerződéseket és segítségükkel alapot hozna létre a szegények körülményeinek javítására.

Jaime Guerrero , a telekommunikációs titkárság első emberének közeljövőre vonatkozó terveit a Reuters közölte le, kiemelve, hogy az ország vezetése a szankciókra helyezné a hangsúlyt azon mobilszolgáltatókkal szemben, amelyek az adóbefizetések és a szolgáltatás tekintetében nem felelnek meg az elvárásoknak. Hosszabb távon egy olyan pénzügyi alap létrehozása került szóba, amely az érintett cégek finanszírozása által a szegényebb rétegeknek adna lehetőséget belépni a mobiltelefonok korába.

Az ország piacának 96 százalékát két nagy cég, a mexikói America Movil kezé­ben lévő Porta, valamint a Telefonica tulaj­donában lévő Movistar uralja. A jelenleg hatályban lévő szerző­dések mindkét cég esetében közelednek érvé­nyességük végéhez, ezért lázasan dolgoznak azon, hogy a meglévő koncessziókat kitolják a követ­kező legalább 15 évre. Rafael Correa elnök azonban módosítani szeretné ezen szerző­déseket, és amennyiben ez nem tetsze­ne a cégeknek, egyetlen alternatívaként az országból való kivonulást említette meg.

A Porta esetében mindez további kérdéseket is felvet, mivel a kormányzat a korábban napvi­lágra került hibák miatt vizsgá­lódik a cégnél. Már korábban figyelmeztették őket, hogy amennyiben decemberig nem orvosolják a szolgál­tatásban felmerült problémákat, azonnali hatállyal felbontják a szerződést.

A 6 millió előfizetővel rendelkező Porta természetesen szeretné ezt elkerülni, bár korábban azon ügyködött, hogy meggátolja a szerződés esetleges felfüggesztését, illetve eltörlését. Ami a pénzügyi alapot illeti, ebbe a szolgáltatók teljes bevételük 1 százalékát fizetnék be, a befolyt összegből pedig a szegényebb állampolgárok számára könnyítenék meg az első mobiltelefon beszerzését. Hogy pontosan milyen módon és milyen feltételekkel, az még a jövő zenéje.

Magyarországon pár hete született döntés a 900 MHz-es koncesszió meghosszab­bításáról: a Pannon és a Magyar Telekom nem fizet be pénzt a költségvetésbe, viszont vállalták, hogy 20 - 20 milliárd forintot fordítanak a mobil szélessáv fejlesztésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tar86 #7
    Hogy legyenek még szegényebbek a szegények.
  • redfish #6
    Ha nem vennéd észre, ő a cikkhez szólt hozzá (Lásd: "Ecuador: mobilt a szegényeknek!")méghozzá nagyon találóan.
  • redfish #5
    TÉNYLEG!
    Mire is van a legnagyobb szüksége a szegény embereknek? BINGÓ!
    Naná, hogy mobilra!
    Ha nincs mit enni a gyerekeknek, akkor legalább telefonálhatnak egyet vacsorára, hátha akkor nem korog úgy a gyomruk...
  • assdf #4
    Vagy ha nem jön majd rendelnek egyet telefonon :)
  • tntcoder #3
    "Enni még nincs mit de mobil az van."
    Nem tudom, hogy ki emlékszik még, mi ment itt addig, amíg a Vodafone meg nem jelent a magyar piacon. A két létező szolgáltató egy jól profitáló kartellben munkálkodott a magyar nép javára. (és persze lehet sorolni több hasonló koncessziós szerződést, pl. M5).

    Ha ezt sírod vissza, akkor okosat szóltál.
  • eto demerzel #2
    hat a nepnek cirkusz es kenyer kell. a cirkusz meglesz a kenyer meg majd csak jon.
  • muerte2 #1
    EZAZ! EZ KELL NEKIK..
    Enni még nincs mit de mobil az van.