Gyurkity Péter

MP3-lejátszó helyett zenés mobil?

A zenelejátszást támogató mobiltelefonok a piackutatások szerint már most is messze maguk mögött hagyják a különálló MP3-lejátszókat, ami fontos változásokat eredményezhet.

Ilyen értelmű nyilatkozatot tett Mark Kirstein, az iSuppli elemzője, aki a cég adatai alapján kimutatta, hogy napjainkban minden egyes MP3-lejátszóra két olyan mobiltelefon jut, amelyek önmagukban is lehetővé teszik az eltárolt zenei anyagok meghallgatását. Ez önmagában nem túl meglepő, akár természetesnek is vehetjük, hogy az új mobilok száma meghaladja a hordozható lejátszókét, ám ez stratégiai váltásra, illetve a jelenleg zajló fejlesztések felgyorsítására késztetheti a piac fontosabb szereplőit az Apple-től kezdve a Creative-on át a Microsoftig.

Meglehetősen széles a választék a zenelejátszást támogató mobiltelefonok piacán. Megtalálhatók itt a Sony Ericsson Walkman telefonjai, a Motorola Rokr-sorozata, a Nokia Music Edition készülékek, és több más gyártó saját megoldásai, hiszen az MP3-formátum támogatása manapság szinte alapkövetelménynek számít a mobiltelefonoknál.

Ebből a szakemberek azt a következtetést vonják le, hogy az eredetileg kommunikációra szolgáló eszközök nemcsak a hordozható zenelejátszók, hanem az olyan online zeneboltok piacán is jelentős változásokat idézhetnek elő, mint amilyen az iTunes. Szerintük veszélybe kerülhet a jelenleg még gyors növekedést élvező terület, és a zenés mobilok kiszoríthatják az eddigi megoldásokat.

Jól tudjuk, hogy az Apple most is dolgozik iPhone névre keresztelt fejlesztésein, amelyekről azonban eddig csak rajongói koncepciórajzok jelentek meg. Az iPod/iTunes kettős sikerére alapozva kedvező rajtra számítanak a cégnél, de korántsem biztos, hogy meg tudják ismételni az eddigi eredményeket. A Microsoft szintén elejtette, hogy elkészülhet a Zune lejátszó mobiltelefonnal ötvözött változata, és egy ilyen lépést nyilvánvalóan a Creative sem hagyhat választ nélkül.

Az az érdekes helyzet állhat tehát elő, hogy az eddig megszokott nevek helyett e három nagy is megjelenik a mobilos piacon, saját megoldásaikkal igyekezvén kifogni a szelet az MP3 továbbra sem lankadó rohamából. Még az olyan régi motorosok, mint a Samsung is a zenére helyezik a hangsúlyt, ami mindenképpen jelzésértékű.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • versacce #32
    én nem értek egyet wanek-kel mert:
    én 1 hete vettem 25k-ért egy Sony Ericsson w300i-t,és nekem az volt az elsődleges szempont,hogy megbízható legyen,és ha kell akkor zenét tudjak hallgatni suliba menet,és megfelelő mennyiségű zenét tároljak rajta.És én eddig teljes mértékben meg vagyok elégedve vele,mer 1 hét alatt ma volt először feltöltve napi 3-4 óra zene mellett,és 2 évig elég is lesz nekem ez a mobil,ja és képzeld el nekem is van 6-8 megapixeles fényképezőm,és még mp3 lejátszóm is,csak ha ezt mind magammal hordoznám,akkor 50-60 ezer forintot hordanék magamnál.És én így "csak" 25k értéket hordozok magamnál ezekkel a funkciókkal!
    BOCSIKA HOGY HOSSZÚ LETT....
  • Johnny d #31
    megőrjítenek ezzekkel a mobilokkal
    ja divat! :)
  • Gerygrey #30
    Erre való az opera mini browser :) minivel nekem az sg főoldala 4-5 mp alatt betöltődik, és nem szükséges vízszintesen görgetni mert a teló kijelzőjére optimalizálja a weboldalakat. Flash nem megy vele, de sg-zni, meg hasonló oldalakat nézegetni mondjuk metrón ülve teljesen korrektül lehet vele. Ha azt mondod hogy videolejátszásra alkalmatlan a mobil, akkor te még nem láttál smartmovie (xvid alapú kódolás) filmet 320*208-as kijelzőn, sztereó headsettel... Valami döbbenetesen szép, el sem merem képzelni milyen lehet egy 640*480-as pda-n ugyanez. Ja és alig 100 mega egy film ekkora méretre alakítva, 15-20 fps-el, sztereó hanggal.
  • Gerygrey #29
    Most hogy jönnek ide a kamerás mobilok és a digitális fényképezők? A profi fényképezéshez nagyon sok dolog kell, amit egy telefonba sosem fognak tudni beleintegrálni, de talán nem is szükséges, akit komolyabban érdekel a fotózás, biztosan nem fog mobillal vacakolni. Kiegészítőként jó, mindig kéznél van ha történik valami érdekes akkor megörökítheted, ennyi a célja és ezt a mai fényképezős mobilok tökéletesen teljesítik. A zenelejátszás viszont teljesen más dolog, ahhoz nem kell olyan komoly hardver (optika, meg minden lószar) mint a fotózáshoz, azt miért ne lehetne telóba integrálni? Szerintem kifejezetten praktikus dolog hogy pl ülök a buszon, zenét hallgatok, aztán ha csörög a telefon, csak megnyomom a gombot a headseten, és máris elhalkul a zene és a hívót hallom a fülemben. Külön mp3 lejátszó esetén ez sokkal macerásabb lenne, állandóan összegabalyodnának a headset madzagok a zsebemben. És egy teszkós gagti mp3 lejátszó áráért veszek a telóba egy ugyanakkora (ha nem nagyobb) kapacitású memkarit, a telón meg van id3 tag kijelzés meg minden. Szóval vannak dolgok amik igenis integrálhatók telefonba telhesen használhatóan, ilyen az ébresztőóra, a hordozható játékkonzol, és a zene/videolejátszás is.
  • wanek #28
    "Hamarosan kijön a Nokia N95ös amin már 5Mpxes kapera lessz ami szerintem már nem mondható sz*rnak." - de az ára sem 40k lesz, hanem kb. 200k... Az N93 is még tartja bőven az árát.
    De ezzel együtt is én nem azt írtam, hogy egyáltalán ne lehetne mobillal fényképezni, vagy zenét hallgatni, stb., csak azt, hogy ezek a plusz funkciók meg sem közelítik minőségben az egyes funkciókat megvalósító készülékekét.
    És ha már fénykép: nézegesd meg a teszt oldalakat (ha már nekem nem hiszel), ahol a mobilokat, meg ahol a digit. fényképezőgépeket tesztelik. Hasonlítsd össze az azonos Megapixeles készülékeket, és ég és föld lesz a különbség a tesztképek között. De ugyanez elmondható a zenei képességekre is, meg egyebekre is.
    Persze egy sima mobillal nem lehet felvágni, és a fiatalok többségének emiatt kellenek a plusz funkciók. De aki nem hobby célra használja a mobilt, hanem munkaeszköznek, annak a telefon funkciói a lényegesek, a többi meg felesleges.
  • David01 #27
    Oprendszer nem egyáltalán nem parasztvakítás, igen is jó dolog nagyon sok funkcióval kibővítheted az egyébként is sokat tudó telódat. A fényképezőgéphez hozzászólva ha megnézed a legujabb telefonok már elég jó minőségő képeket készítenek. Vegyük pl. SE K750i-t van benne egy 2Mpx es kamera ami gyönyürű képet és egyáltalan nem gyenge minőség, van benne mp3 lejátszó és még telefonálni is tudsz vele és az ára jeleneleg 40k körül mozog. Ezért a pénzért kapsz egy közepes minőségű fényképezőgépet és jó mp3lejátszót és még telefonálni is tudsz vele. Ja és ez az egész elfér az egyik zsebedben így nem kell külön mobil+fényképezőgép+mp3lejátszó. Hamarosan kijön a Nokia N95ös amin már 5Mpxes kapera lessz ami szerintem már nem mondható sz*rnak.
    A mobilt általába az emberek nem profi fotózásra használják hanem csak egy egy ritka alakalmak akarnak megörökíteni vele(senki sem hordja magával a digifényképezőgépét mindenhova de a mobil mindenkinél van), a profi fotózásra meg ott vannak a 6-8Mpxes gépek.
    Röviden ennyit akartam csak hozzászólni. Ja és SYMBIAN4EVER!! :)
  • wanek #26
    Sok telefon van, amiben egyáltalán nincs oprendszer, mégis lehet vele telefonálni... Az oprendszer már a felesleges parasztvakításhoz kell.
    Szerintem nem éppen épeszű az, aki a mobilját szerverként akarná üzemeltetni.
    Mit nevezel te elérhető árú fényképezőgépnek? Ez mindenkinél mást jelent, pénztárca függvénye a dolog. Mindenesetre ha te az alapján választasz mobilt, hogy abban milyen fényképezőgép van, akkor óriási baklövést követsz el, pláne, ha állítólag foglalkozol is ilyesmivel (persze lehet, hogy csak hobby szinten). Fényképezni fényképezőgéppel kell, nem mobillal. A mobilokban lévő csak nagyon szűk határok között, és akkor is csak gyenge minőségű képet képes csinálni egy fényképezőgéphez képest. Persze fényképezőgép alatt nem a noname 20-30 ezer forintos gépeket értem, amit vétek megvenni.
    Nem vitázom tovább, mert értelmetlen. Amit akartam, leírtam. Felőlem annyira vagy igénytelen, amennyire akarsz. A legkevésbé sem érdekel.
  • m4G1c #25
    A Symbian-os meg a Win-es teló is határozottan parasztvakítás,mi?
    Azért az UIQ-ra írt Apache server meg az ilyen programokat futtatni képes eszközöket én nem gagyiznám le. (wlan eléréssel teljeseértékű webszervert csinál a telefonból)
    "Én soha nem esek neki egy fényképezőgép által készített fénykép macerálásához. És össze sem nyomom. Minek nyomnám össze? Attól nem jobb lesz, hanem rosszabb." -- hány dpi-s az a kép? Lehet 20 Mpixel is, ha a részletek egyenként homályosak. És nem a gép igénytelenségéből ered,hanem mert egyszerűen van egy bizonyos részletességi szint, amin az elérhető árű gépek nem mennek túl.
    (persze a tömörítésből származó hibákat nem nézzük)
    Sharpen és resize nélküli polír képet még nem láttam. Pedig muszáj ilyesmivel foglalkoznom, hidd el.
  • wanek #24
    Azok a fényképezőgépek, amiket a mobilokba szerelnek be, fényképezésre csak korlátozottan alkalmasak. Ideális körülmények között (jó fényviszonyok mellett) lehet csak egy látszólag nagyon jó paraméterekkel rendelkező mobilos kamerával egy alsókategóriás fényképezőgép minőségét elérni. A megamixelek száma nem jelent egyből minőséget is. Gagyi optikával, gagyi érzékelővel nem lehet minőséget elérni. A fényviszonyok romlásával pedig a mobilos fényképezőgépekkel csak rettenetesen rossz képeket lehet készíteni. Azt, hogy egy fénykép jó lett-e, illetve milyen minőségű, azt nem a mobil apró kijelzőjén kell megnézni, hanem pl. monitoron. Egyből előjönnek a hibák.
    "Ott is akkor kapsz jó végeredményt, ha fotosoppal aztán nekiesel és min. 80%-ára összenyomod - persze élesítés mellett." - ???? Én soha nem esek neki egy fényképezőgép által készített fénykép macerálásához. És össze sem nyomom. Minek nyomnám össze? Attól nem jobb lesz, hanem rosszabb.
    Ma is kaphatók olyan telefonok (új készülékek), amik valójában csak telefonálásra és sms írásra alkalmasak. Low-end készülékek, de hosszú készenléti és beszélgetési időt biztosítanak. És ez a lényeg. Az összes többi csak felesleges parasztvakítás, és árnövelő tényező.
    Ezek a "mindentudó" mobilok olyanok, mint a svájci bicskák. Sokfajta lehetőséggel, de azt csak nagyon korlátozott tudással képesek nyújtani.
  • m4G1c #23
    Ne ti szabjátok már meg, hogy minek mit kellene tudnia. Aki ilyen ortopéd módon lehúzza a telefonos kamerákat,az
    1.) gazdag ahhoz, hogy legyen viszonyítási alapja, digitfényképező alapján hasonlít - és nem alsókategóriás, mert azt már ütik a telefonok.(pl.az enyém is)
    2.) 'Az mp3-ról meg annyit, h sok ember nem szereti a tömörített hangokat, meg a kis fülbedugós "torzítókat"..' - ember, ne vicceljél már! Milyen alternatíva van?? Losless-ghetto-blaster,vagy mi?!..
    A "minőségi" fényképezőgépeknél is azért érdekes ez a megapixelezés ; ha a minősége olyan jó, akkor miért növelik azt? Ott is akkor kapsz jó végeredményt, ha fotosoppal aztán nekiesel és min. 80%-ára összenyomod - persze élesítés mellett.
    Nem azt mondom, hogy a telefon az első, de funkcióit tekintve mindenképpen az.
    Aki pedig az sms-hívást hangoztatja egyfolytában,az remélem TÉNYLEG nem hazudik és egy min. 10 évvel ezelőtti géppel mászkál, ami tényleg csak EZEKET tudja.