MTI

APEH-intő a BSA-nak

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) felszólította a Business Software Alliance-t (BSA), hogy szüntesse meg az adóhatósággal való fenyegetőzést.

Az APEH sajtóközleménye szerint nemrégiben az adóhatóság tudomására jutott, hogy a BSA a vállalkozóktól a szoftverek nyilvántartására vonatkozó információkat kér, és leveleiben az adóhatósággal kötött együttműködési megállapodásra hivatkozva arról tájékoztatja a gazdasági társaságokat, hogy amennyiben nem küldik meg szoftvereik nyilvántartását, úgy gyakorolni fogják az APEH és a BSA közötti együttműködési szerződésben rögzített jogaikat. A BSA nem egyeztette az adóhivatallal e levelek tartalmát, a levél nem tükrözi a két szervezet közötti együttműködési megállapodásban foglaltakat - mutat rá az APEH közleménye.

Az állami adóhatóság emlékeztet arra, hogy már október végén megkereste a BSA-t, és nyomatékosan felhívta a figyelmét arra, hogy ne terjeszkedjen túl a megállapodásban foglaltakon, mivel ez veszélyezteti a megállapodás fenntartását. A BSA ígéretet tett arra, hogy a több ezer tervezett levél kiküldését leállítja, valamint a már kiküldött levelek miatt keletkezett félreértéseket tisztázza.

Az APEH a feketegazdaság elleni küzdelem érdekében kötött együttműködési megállapodást a BSA-val, ez a megállapodás megtekinthető az adóhatóság honlapján is. Célja a szerzői jog megsértéséből eredő adócsalások elleni fellépés. A BSA a megállapodás szerint szerzői jogi kérdésekben nyújt támogatást, és a szoftverlicenc szerződések informatikai vonatkozásairól ad tájékoztatást. Az együttműködési megállapodás kizárólag az APEH és a BSA közötti együttműködés kereteit és célját foglalja össze, nem ad, nem is adhat többletjogosítványt a BSA számára külső szervezetekkel szemben. Az APEH a BSA, mint magánszervezet által kidolgozott szoftver-nyilvántartási ajánlást számviteli és adózási szempontból véleményezte.

A levelekben szereplő szoftvernyilvántartás a BSA-nak mint magánszervezetnek az ajánlása, ezért semmiképpen nem tekinthető valamiféle hatósági előírásnak, amely bármifajta hatósági jogkövetkezménnyel járna. Az adóhatóság a szoftverek nyilvántartását a hatályos számviteli és adózási jogszabályok szerint ellenőrzi - áll az APEH közleményében. A két szervezet márciusban írt alá megállapodást arról, hogy együttműködnek a gazdasági célú illegális szoftverhasználat visszaszorításában. Ezt azzal indokolták, hogy az utóbbi nem csak a szoftveriparnak okoz jelentős veszteségeket, hanem az egész nemzetgazdaságnak, mert nem fizetik meg utánuk az adókat és járulékokat.

A BSA adatai szerint Magyarországon tavaly 100 új szoftverből 42 továbbra is jogszerűtlen módon került a számítógépekre, ám miközben az illegalitási arány stagnált, az okozott kár a 2005. évi 106 millió dollárról 5 százalékkal, 111 millió dollárra nőtt. Az Európai Unióban az illegális szoftverek aránya 36 százalék volt tavaly.

Márciusban, az együttműködési megállapodás aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Szikora János, az APEH elnöke elmondta: a szoftverek jogtisztaságának ellenőrzésére célvizsgálatok nem indulnak, az egyéb vizsgálatok keretében kerítenek majd sort erre. Az adóhatóság az adószámmal rendelkező vállalkozóknál, vállalkozásoknál ellenőrzi az üzleti tevékenységhez igénybe vett szoftverek jogtisztaságát, az elszámolás szabályszerűségét vizsgálva. Ha a revizorok bűncselekményre utaló jeleket találnak, jelzik a társhatóságoknak. Az adóhatóság nem árul el adótitkokat a BSA-nak, csak az egyedi ügyekből levonható általános tapasztalatokat osztja meg a szervezettel - hangsúlyozta az APEH elnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wanek #64
    "ha már így megtaláltál pm-ben, ugye" - fingom sincs, hogy mit írtál pm-ben, mert olvasatlanul töröltem. Szellemi rövidnadrágokkal nem foglalkozom.
  • Mike #63
    öszíntén? amit itt produkálsz az sg-n, szinte csak a hírekben látlak, ott is folyvást kötözködsz témától független, szal...
    lehetne itt ragozni, meg mindenféle álltaneveket rádaggatni, ezt majd megteszed helyettem te, egyszerüen nem érdekelnek a faszságaid
    ha már így megtaláltál pm-ben, ugye
  • Mike #62
    HAGYJ!
  • wanek #61
    Ki kért rá akkor, hogy válaszolj?
  • wanek #60
    De gyenge!
  • Mike #59
    ja és forrásként irtam oda, hogy zugügyvéd
    egyáltalán nem minősítettem mint forrást, csak azt írtam, a zugügyvéd szerint
    szal ha valakinek nehéz a felfogása..

    de teljesen minegy, mert én veled alapból NEM beszélek
  • Mike #58
    személyeskedj nyugodtan, ki nem szarik rád

    mer te mióta számítasz hiteles forrásnak?
    agyam eldobom, egyeseknek itt mekkora az egojuk

    ja most látom csak ki a faszom vagy
    wanek, NE SZÓLJ HOZZÁM!
    ennyi
  • wanek #57
    A kérdéses pont a beírásod szerint a "b".
    A delikvensnek mindenképpen kell ragaszkodnia a határozathoz, ugyanis az, hogy utólag jóváhagyják, az egyáltalán nem biztos, sőt, az esetek túlnyomó többségében nem hagyják jóvá (a bírók nem szeretik, ha megkerülik őket és kész tények elé állítják), ezért sincsenek ilyen adhoc HK-ok, ráadásul, ha egy HK-t utólag nem hagynak jóvá, akkor keményen megfenyít(het)ik a rendőrt, így inkább nem élnek vele. Inkább hagyják a bíróra a felelősséget. Van éppen elég gondja, folyamatban lévő ügye, stb. egy nyomozónak, mint hogy egy ilyet bárki kedvéért is magára vállaljon.
    Kivételes esetek persze vannak, ilyen pl. a közvetlen életveszély, de az nem is minősül HK-nak.

    PS: Olyan bűncselekményeknél, ahol operatív módszereket alkalmaznak, ott előfordulhat az, hogy bemennek valahova, de azt általában nem a Rendőrség végzi, hanem titkosszolgálatok, és olyankor persze a tulaj úgysincs jelen.
  • Ren #56
    Fogd már fel, hogy nem a gyakorlati részén vitatkozom, hanem az elméletin. A jogszabálynak meg ugorjál neki mégegyszer. Nyilván nem az ügyész fog személyesen HK-t végezni, hanem a 3 bk. szerint: "... a bíróság és az ügyész a házkutatás végrehajtásához a nyomozó hatóságot igénybe veheti.". Meg hülye részleteken lovagolsz: beengedheted = kell beengedned. Így már jó?

    Egyébként meg akkor ezek szerint:
    a, van rendes HK határozat -> be _kell_ engedned a rendöröket
    b, nincs rendes HK határozat, akkor hivatkozhatnak a határozat nélküli HK-ra (aminél neked nincs mérlegelési jogköröd) -> be _kell_ engedned a rendöröket
    c, nincs HK határozat, a rendör megkér szépen hogy engedd be -> nem vagy köteles beengedni, rendőrör szomorúan elmennek

    Most lehet, hogy a b esetben kitöltenek kézzel egy papirt, de a lényegen nem változtat: ha jön a rendörség és kopogtat, hogy engedd be őket mert HK lesz, akkor nincs olyan mint az amcsi filmekben, hogy vigyorogva elküldöd őket mer nincs HK határozatuk. Kizártnak tartom, hogy a rendőrök ne az a-b pontban leírtaknál mennének csak házkutatni. És igen, a határozat nélküli HK-hoz kell utólagos engedély, de kétlem hogy az ne adnák meg, főleg ha találtak is valamit.

    Leírom mégegyszer hogy értsd: NEM A GYAKORLATI RÉSZÉN VITATKOZOM HANEM AZ ELMÉLETIN
  • smokedoc #55
    erre nem is gondoltam.
    Ott a pont. p00h
    BSA adathalászat microsoft megbízásából állam mögé hazudva magukat.
    megvannak a pontenciális vista vásárlók :)
    gusztustalanul direkt módszer, de bevállt.
    Fel kellene jelenteni Őket csalással egybekötött adathalászatért!
    de a rendőrség csak a ungarise torrentsájtokra ugrik csak :)
    lehet, hogy ott is valaki korrupt??