Berta Sándor

OneCare - másodszor

A Microsoft nem csak megjelentette, de a korábbi verziónál jóval olcsóbban is kínálja a OneCare biztonsági szoftvercsomagjának új, 2.0-s változatát.

A OneCare 2.0 egy hagyományos 49 euróba kerülő és egy 25 eurós rendszerépítő csomagban érhető el. "A konkurens termékek áraihoz képest ezek nagyon jó árak és a segítségükkel felkavarhatjuk a biztonsági szoftverpiacot. Az új verzió kifejlesztésénél teljesen a felhasználók igényeire koncentráltunk és sok beállításon, illetve funkción javítottunk" - hangsúlyozta Robert Lampl, a Microsoft menedzsere.

A OneCare továbbra is egy minden-egyben megoldás, amely egyaránt véd a számítógépes vírusok, trójai férgek és más kártevők ellen. Emellett képes az őt futtató számítógép teljesítményének optimalizálására is és adatmentő funkciója is van. "A felhasználók először a OneCare főképernyőjével találkoznak, itt azonnal átláthatják, hogy a számítógépük az adott pillanatban milyen biztonsági állapotú. Lehetőség van arra is, hogy egyszerre egy hálózatba kötött több PC adatait is ellenőrizzük. Ezenkívül lehetőség van a közös Multi-PC védelemre és adatmentésre. A korábbinál sokkal nagyobb figyelmet fordítottunk a biztonságra és jelentősen bővítettük a fejlesztőcsapatunkat is" - tette hozzá Robert Lampl.

"A Microsoft az elmúlt hónapokban nagyon ügyelt arra, hogy jelentősen javítsa a szoftver hatékonyságát. Biztos vagyok abban, hogy a redmondi konszern a következő évben tovább fog javítani az eredményein és tovább optimalizálja majd a programot, hogy a számítástechnikai biztonsági cégek termékeivel egyenértékű alkalmazással rukkolhasson ki" - ismerte el Andreas Clementi, az AV Software tesztelője. A tervek szerint a OneCare 2.0 legkésőbb karácsonyra már akár az interneten is megvásárolható és letölthető lesz.

Mint ismeretes, korábban számos kritika érte a OneCare tavaly júniusban megjelent első változatát. Előbb az Agnitum számítástechnikai biztonsági cég szakemberei tesztelték és a véleményük elkeserítő és lehangoló volt. Majd idén februárban már a Virus Bulletin szakértői illették nem túl jó véleménnyel a Microsoft legújabb biztonsági megoldását. Végül márciusban kiderült, hogy a OneCare hajlamos - az e-mailhez csatolt vírusok felismerésekor - több kárt okozni mint hasznot és előfordulhat, hogy a biztonsági szoftver teljes korábbi levelezésünket letörli.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • strogg #16
    A linux nem windows, és fordítva. Eléggé siralmas lenne a helyzet, ha a linux ugyanúgy nézne ki belülről, mint a win. Akkor mitől lenne más? egy gombon más a felirat?
    Nekem a linuxommal az égvilágon semmi gondom. Ha új vasat akarok venni, akkor google->1 db keresés. " perc alatt emgtudom, hogy tőmogatva van-e a cucc, és ha igen ,akkor még driverekkel sem kell bohóckodnom, mert a rendszer elintézi helyettem. Egyszerűen más az egész.
    A függőségi rendszer nagyon sokat jelent, mert megőrzi a stabilitást. A wines szoftokat halálra installálod/uninstallálod aztán megnézheted mit csiná la rendszerrel. (legjobb esetben csak káoszt, rosszabb esetben programhibát, fagyást,stb...)
    A syanptic-ot nem bonyolultabb kezelni mint bármilyen programot. Az ember csak kijelöli amit fel akar tenni, a többit intézi a program. És még mindíg egyszerűbb mitn a wines cuccok, ahoz külön kattingatsz mire elindul a setuip.exe, aztán katt a licenszre, katt a shourtcut-ra, stb... A synaptic-ban 1 katt az egész.Egyszóval nem szar, csak más. :)))
    mellesleg a legtöbb funkciónak ugye már van grafiksu beállító panelje. Ha hibákra vadászol akkor pedig a /var/log mappa a barátod.
    Plusz, halálra van dokumentálva minden.
  • turul16 #15
    Ha nincs hangerő szabályozód, vagy egy piros tábla figyel tálcán, hogy mixer fut ,de nem látja hankarit az elég üzenet szvsz. Az esetek 99% ezt nem kell lefutatni mivel a telepítő megteszi:alsaconf, egyébként csak enterezni kell az esetek 99%-ban.
    Ha nincs kép akkor nincs video driver :), ha nem megy 3D akkor nincs feltéve a megfelelő driver (windowosn is így van.) Restricted Drivers Manager
    Hálózat:
    Network Manager

    Ezek ubuntus példák voltak.
    Én gentoo-t használok, itt a telepítés úgy kezdődik hogy bebotolsz kapsz egy gcc aztán gó :) (több mint 1 nap C fordítás :) ) Szarrá van dokumentálva mit kell csinálni, aki tud olvasni és van türelme itt sem kell pánikba esni :)
  • Ravkin #14
    Visszatérve kicsit a linuxhoz, ami leginkább nekem nem tetszik benne hogy az egész operációs rendszer úgy tűnik mintha modulokból épüne fel és a modulok nem kapcsolódnak egymáshoz. Minden linuxos biztosan tudja hogy miről beszélek hiszen ez valóban így van, a központi kernelre épülnek rá a dolgok, pl az x felület is gnome vagy kde, a rossz ebben csak az hogy nem tűnik rendszerszerűnek, például ha valami hálózattal kapcsolatos hibám van, akkor azt a hálózati modulban kell keresnem, nincsenek rendszerüzenek ezzel kapcsolatban, az interet kapcsolódáshoz is külön progit kell feltenni. Vagy pl ha vga vagy hankártya nem megy akkor sincs semmi rendszerüzi a rendellenességről, adott helyen kell operálni keresgélni, és ha valamit csinálni akarok akkor szintén kutatni kell a különböző modulok és függőségek végeláthatatlan hálójában. Javítsatok ki ha nincs igazam de a linux nekem még mindíg egy parancssornak tűnik, amiből elinulnak ugyan a különböző dolgok amikre szükségem lehet, de nekem valahogy nem áll össze egy rendszerré, és véleményem szerint ez az amit valahogyan orvosolni kellene, de valószínűleg sohasem fognak hiszen ahány linux disztribúció annyi ember és amennyi ember annyi fajta linux van. Így mondhatnám azt is h a linux csak egy programcsomag amiben találhatunk valami jót, de nem biztos h éppen a mi hasznunkra fog válni.
  • Ravkin #13
    Visszatérve az OneCare re, én látok fantáziát a dologban, a nod32 jó, de nem tisztítja ki teljesen a gépet, ami néhány programnál amit most nem akrarok nevén nevezni összeomlást eredményez. Sok olyan dolog lehet a gépen amit a nod32 nem lát, én idáig a trendmicrot használtam de az sem megbízható, néhány vírus teljesen le tudja lőni a ESET Smart Security-t még nem próbáltam. Az OneCare még nagyon gyerekcipőben van, de én azt gondolom ha energiát és időt szánnak rá még jó progi válhat belőle.
  • Ravkin #12
    @sathinel

    "Tehát szerinted sok ezer betanított programozó jobb mint a világ minden területén dolgozó rendszergazdák, programozók, felhasználók ? "

    Pontosan ezt állítom, én nyitott ember vagyok főleg a legújabb linuxok iránt, mindíg felteszem a legújabbakat tesztelgetem kicsit mit tudok kicsikarni belőle, sokan emiatt hülyének is néznek mert kiváncsi vagyok h mit tud. De ugyan úgy ahogy a sun java is biztosan sok embernek működik pl, úgy mindenkinek máshogy és máshogy megy egy operációs rendszer is. Nekem pl a linuxok közül egyik sem akart tökéletesen működni, bár a legfrissebb verziók megjelenése után már sikerült egyet úgy beállítanom, hogy minden funkció problémamentesen elérhető legyen. Amit végül is mondani akarok az az, hogyha pl hankárty modem vagy video kártya problémám van az pontosan az általad említett okokból az én személyes problémám marad, hiszen az általad említett "világ minden területén dolgozó rendszergazdák" egyáltalán nincsenek rákényszerítve arra hogy foglalkozzanak az én problémámmal, ami egy olyan rendszer esetében, ami még koránt sem elég kifinomult azért elég idegesítő tud lenni, másrészt meg egy oprendszert nem azért rakok fel hogy aztán írkáljam a forráskódját, hanem azért hogy valamilyen szinten dolgozni tudjak vele. És pontosan ezért a microsoft windows a legelterjettebb operációs rendszer, hiszen az ms csapat, arra van kényszerítve hogy olyan rendszert fejlesszen ki, ami mindenki számára könnyű, egyszerű és időtkímélő munkát tegyen lehetővé, és itt jutottunk el a második problémához.

    @raingun

    Köszönöm a baromi szakszerű hűű de inteligens beszólásodat, engem mint sima, akár mondhatjuk is hülye usert egyáltalán nem érdekli a sun ms vita, a lényeg hogy idáig észre sem vettem hogy a java fut a gépem, nem is volt vele semmi gondom, most viszont bejön a sun logo, számomra érthetetlen módon, és csak hatalmas fagyások árán tudom behozni a java alkalmazásokat. Ennyi nem mondtam semmi mást, és ha jól megnézed azt is oda írtam, hogy valszeg neked hiper szuper géped van ami tökéletesen futtat midnent. Lehet h hülye vagyok, de most mondjátok arra ezt h tökéletes a sun java.
  • Narxis #11
    Aki jó védelmet akar az próbálja ki az ESET Smart Security-t, már egy jó ideje tesztelem, de nagyon úgy néz ki, hogy megtaláltam magamnak a legjobb védelmet, gyors a keresőmotor, nem fogja le az erőforrásokat és átlátható GUI-ja van.OneCare-t egyszer próbáltam, sikeresen tiltotta a tűzfalamat, úgyhogy azóta inkább békénhagyom...
  • raingun #10
    Hja, és a Sun a Microsoft szöges ellentéte, pl. szinte minden cuccuk ingyenes...
  • raingun #9
    Rajtad még a gyógyszer sem segít...

    A Microsoft sajátította ki a javat, megölve az eredeti koncepciót, miszerint egy javas alkalmazás mindenhol fut, ahol van Virtuális gép. Az MS Java azért nem tölthető le, mert:
    Szar volt, nem fejlesztették tovább miután elvesztették a pert, és mert semmi értelme nem volt.

    Kár hogy nem lehet usereket bannolni, pl. tőled több kommentet nem is olvasnék...

    Ekkora inkompetenciát...
  • sathinel #8
    a linux nagy előnye, hogy aki ért hozzá, az láthatja a forráskódot. Ha ismered hogy fejlesztik az opensource rendszereket, akkor nem mondanád ezt. Egyetlen vállalat sem versenyezhet a világgal. Márpedig pont ezért ált mellé az IBM a linux-nak. Minden ami IBM termék, vagy közreműködik a fejlesztésében, az rendelkezik driverrel, stb. Tehát szerinted sok ezer betanított programozó jobb mint a világ minden területén dolgozó rendszergazdák, programozók, felhasználók? Mert pont a zárt mivolta miatt csak bizonyos részeit lehet a win-nek fejleszteni. Míg ha linux-ra programozol pl, akkor bármely részét átnézheted, és ha van jobb, gyorsabb ötleted, akkor azt beillesztheted, megoszthatod az opensource közöséggel, ami eldönti hogy ebben az irányban akarnak haladni, vagy mi a gondjuk vele. A demokrácia kevés olyan területen működik olyan jól mint ezeknél a rendszereknél.
  • Sanyix #7
    még jó hogy kisajátította, és megelőzte, hogy egy elcseszett másolat ami szarul működik elterjedjen.