SG.hu·

Biztonságban érzi magát a legtöbb internetező

Minden alap nélkül, ugyanis egy amerikai tanulmány szerint a többség nincs tisztában a világhálón rá leselkedő veszélyekkel. Tévhitek és túlzott biztonságérzet figyelhető az átlag felhasználó esetében.

Az érdekes tanulmányt a McAfee és a National Cyber Security Alliance állította össze. Ebből megtudhatjuk, hogy a tengerentúlon a felhasználók jó része szerint megfelelő biztonságban tudhatják számítógépüket és személyes adataikat, miközben sokszor azzal sincsenek tisztában, hogy mely biztonsági szoftvereket telepítették fel és a meglévő programok pontosan milyen védelmet nyújtanak.

Beszédes adat, hogy a megkérdezett internetezők 70 százaléka válaszolt igennel arra kérdésre, hogy rendelkezik-e anti-spyware szoftverrel, miközben valójában csak 55 százalék számítógépén találtak ilyen programot. Sokan azt hitték, hogy a vírusirtó részeként anti-spyware is védi a rendszert, mások pedig egyszerűen tévesen gondolták úgy, hogy korábban feltelepítettek ilyen biztonsági szoftvert. Még ennél is érdekesebb, hogy a válaszadók 94 százaléka használ vírusirtót, ám 48 százalékuk még csak nem is frissíti azt, így már régen elavult adatbázissal próbálják megvédeni gépeiket a legújabb kártevők ellen.

Itt jön be az egyébként idegesítő automatikus frissítés jelentősége - a többség számára túlságosan fárasztó a kézi frissítés, az a néhány másodperces kattintgatás, amivel pedig elérnék a vírusirtó frissen tartását. Többen ki is kapcsolják a frissítéseket, mivel zavarja őket a rövid kényelmetlenség, ami egy-egy felugró ablak formájában jelenik meg. A legtöbb felhasználónak, egészen pontosan 78 százaléknak nincs kombinált védelme, vagyis vírusirtó, tűzfal és anti-spyware együtt, abból a 81 százalékból pedig, aki telepített valamilyen tűzfalat, mindössze 64 százalék használja ténylegesen a szoftvert, a többiek be sem kapcsolják.

Ilyen adatok után nem meglepő, hogy folyamatosan a felhasználót emlegetik a legsebezhetőbb láncszemként. Hiába tartja 98 százalékuk fontosnak a biztonságot, a megkérdezettek fele frissíti csak a védelmet, pedig szintén ilyen arányban érte már őket vírus vagy egyéb kártevő támadása.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© eax2007. 10. 05.. 01:45||#23
Su0my:
Azert ha az ember barmit el akar kovetni ellened, akkor ez kiindulasi pontnak teljesen jo, a tobbi mar ezek alapjan johet.
Viszont ami altalaban igazan kellemetlen tud lenni, az nem is az, hogy valamit megtudnak rolad, hanem hogy a gepedrol, kvazi a nevedben barmit elkovethetnek. Gondolom, te sem orulnel tulzottan, ha egy kedves reggelen bekopogtatnanak a rendorbacsik hazkutatasival, aztan vinnenek mindent, amiben 2 vezeteknel tobb van, mert a te gepedrol tortek fel mondjuk valamilyen kormanyzati rendszert.

Gerygrey:
"Index vagy SG olvasástól meg nem fogok vírust kapni"
Ebben azert ne legyel ennyire biztos... 😊
© Vorpal2007. 10. 04.. 18:52||#22
ha jól értem akkor nálad max. 1 hónapig adja le a személyes adataidat egy spyware - remek.
© sirGalahad2007. 10. 04.. 18:33||#21
Avast + ZoneAlarm + SpywareTerminator + havi nagytakarítás = nálam minden rendben...
© manoczi2007. 10. 04.. 15:09||#20
Azigen! Azért látom van itt 1-2 bátor ember. Hja majd a fájörfoksz meg a vindózápdét megvéd! Kezdjük ott, hogy a Firefoxnak is igenis vannak hibái, kevesebb mint az IE-nek de akkor is vannak! Szerintem tökmindegy milyen böngészõt használsz, elõbb-utóbb úgyis lesz vírusod. Tökéletes (100%-ig tutira védelmet nyújtó) védelmi porgram pedig nem létezik. Most akár összetett védelmet nézünk akár csak egy sima Internet Security-t. Hiába istenítik a NOD-ot vagy a Norton-t vagy akármelyiket, ugyanúgy lehet vele vírust kapni. 😊

Azt viszont nem bírom elhinni, hogy valaki totál védelem nélkül tiszta géppel rendelkezzen. Lehetetlen. Hacsaknem Linux vagy Mac OS fut rajta.

Amúgy a "szomszédpistike" féle véleménnyel teljesen egyetértek, egyik tudatlan ember megy a másik tudatalan után!

Vak vezet világtalant... hogy úgy mondjam. 😊
© Csi9aa2007. 10. 04.. 11:07||#19
A legtöbb embernek olyan szoftverek futnak rajta, aminek a teljes mûködését csak egy monopolhelyzetû, zárt kör ismeri.
A másik (ami sajnos tömegjelenség), hogy a "szomszédpistike szerezte" rendszerben alaphelyzetben nem bízik meg normális ember, ha tudja, hogy nem legális.
A harmadik hogy a frissítésrõl azt tudják hogy "lassítja a gépet meg elrontja", mert szintén a szomszédpistike az IT szaktekintély, annak meg nem ment a WMP11 egy update után, mert lejött rajt a WGA tool.
Vírusirtó minek (mi az?)
Spyware - ilyen létezik? Á, ez hülyeség. (azt se veszi észre hogy egy ideje már az IE ikonsávja 4x vastagabb lett, a Jucikától kapott "aranyos MSN képek.exe" futtatása után)
De a gép az lassul rendesen, meg elszállogat, meg már valami szekurit izét (ez üveges?) is feldobott a Windows, tiszta idegesítõ, alig lehet elOKzni.

Ilyen mértékû abuse (fordítsa le valaki) mellett érthetõ, hogy "senki" sem bízik a gépben. Más kérdés hogy a megbízhatatlanságot a saját hozzánemértésük (hozzáérteni NEM AKARÁSUK) okozta.
© Vorpal2007. 10. 04.. 01:16||#18
a kiberháború is csak olyan mint az igazi :
nem a sok golyózól kell félni, hanem attól az egytõl.
egy adware 0 perc alatt felszed mindent a gépedrõl és aztán
a 0+x perc már csak valami amivel elüti az idejét.

ha a felhasználók 1 hetente ellenõrzik a gépüket,
akkor van rá esély, hogy 1 hétig minden személyes adatuk szivárgott.
ebbõl a szempontból ez egészen veszélyesnek tünik,
igy a megakadályozás elsõrendü feladat - a netet biztonságossá
kéne tenni mert hatalmas vásárlóerõt veszit el azzal,
ohgy az emberek nem biznak meg benne.

ha felteszek egy kérdést : te nemfélted a személyes adataid
egy átlagfelhasználónak - a válasz 90% ban az les, hogy :
ugyan - nincs is a gépemen semmi - és ebben igaza is van.
az emberek nem merik az életüket a gépre bizni, mert tudják,
hogy megbizhatatlan - csalók pedofilok istentudja mik
még az utcán sem járkálnak olyan nyugodtan - mint a neten.
© rolandi3502007. 10. 03.. 23:19||#17
spyware azért kell mert azt összelehet szedni minden honnan virusírtó az van nekem de szinte hónaponta bukik elõ 1 virussal ugyhogy az is felesleges hiába frissítem.tûzfal elég a windowsé az is megteszi.tehát elég egy spyware és kész ha legrosszabbul jársz akkor is 1 évig kihuzza a windows
© Warpcore2007. 10. 03.. 20:45||#16
khm a vicc poénja kimaradt.. az utolso feladat: miután ezt elolvasta ne csináljon meg semmit csak irja rá a nevét a lapra.

Aki tényleg csak a nevét írta le, elõször elolvasta az instrukciókat.
Gyakran tényleg csak ennyi hiányzik ahhoz, hogy pl Margitnénje is minden gond nélkül tudjon internyetni.
És ne kattintson azonnal a villogó 24esméretû INGYEN PORNO! feliratra mikor alatta világosan ottvan feleakkorában hogy adware/spyware települ
(életképtelen példa, de leírja a valóságot)
© Warpcore2007. 10. 03.. 20:27||#15
Pedig a minimális tudást és szakértelmet megkövetelõ, önmagát és másokat veszélybe hozni képes tevékenységek ellenõrzésére már kitaláltak többé-kevésbé hatékony módszereket:
Jogosítvány.. xD

A tanfolyamra a beugro egy intelligenciateszt lenne
(leirni egy lapra instrukciokat ami azzal kezdödne h csak
akkor kezdjen hozzá ha mindent! elolvasott..
utána kéne néhány (tényleg nem sok, 5-6 sor) feladat..
mittom kösse össze a vonalakat, irja le az abc-t visszafele, álljon féllábon..
és az utolso annyi volna, hogy irja le a telljes nevét a lapra..)
aki ezen sikeresen átmegy már kaphatná is a jogsit xD
*more advanced verzio az lenne ha a maydan végre egységes pc-arhitektura gépei
ugy indulnának csak el, ha lenne érvényes jogsi az erre kialakított olvasoban =)*
© ffxi2007. 10. 03.. 19:23||#14
Én akkor érzem biztonságban magam ha FF+ZA kombinációval netezek 😊