Berta Sándor

Növelik az informatikai biztonságot Németországban

A napokban meghiúsított terrortámadások miatt a német kormány úgy döntött, hogy a gyakorlatba ülteti át a már 2005-ben elfogadott Nemzeti Informatikai Infrastruktúra-védelmi Tervet (NPSI).

A programot a német belügyminisztérium koordinálja és felügyeli. A terv két részből áll: az első a szövetségi közigazgatási rendszerek (UP BUND), a második a kritikus infrastruktúrák védelmét célozza (UP KRITIS). Az UP BUND hatálya alá tartozik a német kormányhivatalok, minisztériumok, fontosabb hatóságok informatikai rendszereinek közép- és hosszú távú védelme. Az UP KRITIS a távközlési, energiaügyi, közlekedési, pénzügyi és más kiemelt fontosságú területek informatikai rendszereinek védelmére lett kialakítva. Az alprogramban összesen 30 nagy német vállalat, a szakmai szervezetek és a német állam közösen vesznek részt.

"Az UP KRITIS is egy újabb jó példája annak, hogy a gazdasági ágazat és a német kormány konstruktívan és közösen dolgozik az informatikai rendszerek biztonságos működésének biztosításáért. Remélem, hogy a kis- és közepes vállalkozások is fontosnak tartják majd a legminimálisabb biztonsági védelmet biztosító javaslatok betartását" - hangsúlyozta Wolfgang Schäuble német belügyminiszter. A terv gyakorlati megvalósítását többek között az elmúlt napokban ismertté vált kémprogramügy is meggyorsította. A cél az, hogy hasonló hackertámadások fontos német rendszerek ellen ne ismétlődhessenek meg.

Mint beszámoltunk róla, kiderült, hogy kínai kémprogramokkal fertőzött a német kormány számos számítógépe. Az ügyre egy közelmúltbeli ellenőrzés derített fényt, a vizsgálat szerint a kancellári hivatal, a külügy-, a kutatási minisztérium és a gazdasági minisztérium számítógépeit figyelték titokban telepített kínai kémprogramok.

"Németország, modern ipari államként nagyon sebezhető. Éppen ezért kel összefognia az államnak és a gazdaság szereplőinek a veszélyeztetett infrastruktúrák védelmében. Erre a célra évente 70 millió eurót fogunk fordítani és ez lehetővé teszi majd, hogy 400 német hivatalban egyformán magas színvonalú biztonsági szint valósulhasson meg" - mondta az NPSI bejelentés után August Hanning, a német belügyminisztérium államtitkára. A Teltarif német hírportál információi szerint az UP KRITIS alprogramban létrehozott munkacsoport tagja többek között az RWE, a Deutsche Bank, a Német Vasút (DB), a Deutsche Telekom, az Európai Központi Bank és a biztosítók.

Szakemberek szerint egyébként az elmúlt napokban és hetekben történt hackertámadások célja nemcsak az ipari kémkedés volt, hanem a különböző fontos adatok - elsősorban katonai információk - ellopása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tar86 #1
    Egy megrendezett terror támadás után, most már elfogadhatók lesznek az internetes házkutatások.