Berta Sándor

Amerikai határvédelem - elfogyott a türelem

Még mindig nem működik az amerikai-mexikói határon az új védelmi rendszer, ezért az amerikai kormány úgy döntött, nem fizet tovább a Boeingnek.

Tavaly szeptemberben dőlt el, hogy a következő hat évben az óriáscég erősítheti meg az amerikai határokat és építheti fel az új, a XXI. század minden csúcstechnológiáját felvonultató amerikai-mexikói határvédelmi rendszert. A Boeing nem egyedül végzi majd el a munkát, hiszen a csapat tagja még a Raytheon, az Ericsson, a Lockheed Martin és a Northrop Grumman is.

Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) felkérte a vállalatot arra is, hogy hasonló fejlesztéseket végezzen el a teljes amerikai-kanadai határon is. A virtuális falnak is nevezett program célja az illegális bevándorlók, valamint az ember- és drogcsempészek mozgásának és az Egyesült Államokba való bejutásának a megakadályozása. A határokon összesen 1800 megfigyelő tornyot állítanak majd fel, ezekben kapnak helyet a lokátorok, szenzorok, videokamerák, számítógépes rendszerek, mozgás- és hőérzékelő készülékek.



A program idén március végén került ismét a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy az új rendszernek köszönhetően összesen tíz illegális bevándorlót füleltek le az amerikai hatóságok. A régióban tavaly novemberben történt 12 000 illegális bevándorlót érintő letartóztatáshoz viszonyítva ez nagyon sovány eredmény. A Texas Border Watch Test Site tavaly november 3-től november 30-ig volt elérhető. Ebben az időszakban a nyolc megfigyelési kamera a nap 24 órájában dolgozott és az általuk rögzített képeket folyamatosan továbbították a honlapra. A teszt 639 órán át tartott.

A nyolc kamera egy parkolót és egy tavat ellenőrzött. A tíz letartóztatás mellett volt egy drogfogás, amihez kapcsolódóan sikerült megszüntetni egy csempészútvonalat. Kérdés, hogy mindez egyenes arányban áll-e a költségekkel. Rick Perry texasi kormányzó ennek ellenére kiállt a projekt és annak folytatása mellett. Úgy tűnik azonban, hogy a politikus lobbizása sikertelen volt, ugyanis három hónappal a tervezett start után még mindig nem működik a kerítés. A szakemberek már felszereltek kilenc, egyenként 30 méter magas megfigyelőtornyot és ellátták őket radarokkal, szenzorokkal és nagy felbontású kamerákkal. Szoftverproblémák miatt azonban a rendszer még mindig nem kapcsolódhatott be a határvédelembe.

Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter ezért bejelentette, hogy amíg ez meg nem valósul felfüggesztenek minden, a Boeing számára történő átutalást. A vállalat a próbakerítés létrehozására elkülönített 20 millió dolláros keretösszegnek a háromnegyedét kapta meg. "Dolgozunk partnereinkkel a probléma megoldásán" - közölte Deborah Bosick, a Boeing szóvivője. Az óriáscég további szakembereket kért fel, hogy minél előbb ki tudja javítani a hibákat. "Az egyes elemek egységes rendszerbe való integrálása nagyon nehéz feladat" - tette hozzá Russ Knocke a belbiztonsági minisztérium szóvivője.

Chertoff is elismerte, hogy az egyes berendezések megbízhatóan működnek, azonban együtt nem alkalmazhatók. Júniusban a radarokkal, utána pedig a szoftverekkel voltak problémák. Ennek ellenére a Boeing és a többi cég bízik abban, hogy az októberi tesztre minden hibát sikerült kijavítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AranyKéz #38
    Nagyon baró ^_^
  • t0ma #37
    arrol tud vki vmit, hogy milyen ez a rendszer, ami nem akar kompatibilis lenni?
  • s2rk2ny #36
    Animáció a bevándorlásról - kinek van esze, megérti...
    http://youtube.com/watch?v=YhEl6HdfqWM
  • Ronny #35
    valószínűleg a deportálások hatása kiegyenlített lenne, sok vesztessel és sok nyertessel. Az szegények és az alsó-középosztály egyértelműen nyerne.
  • Ronny #34
    főleg, hogy a megkülönbözetés már hivatalosan is pozitív az irányukba, tehát az átlag fehér amerikaival szemben többletlehetőségekkel rendelkeznek(a rezervátumok területére nem vonatkoznak a szerencsejáték törvények, könnyebben bejutnak az egyetemekre és még lehetne sorolni).
  • feamatar #33
    évszázadokkal ezelőtti dolgokért felelősségre vonni valakit... egyébként ennyi erővel felelőssé tehetnéd spanyolokat is, az indiánok pusztításáért, rengeteg fekete amerikába hurcolásáért... meg az összes nyugati államot a világ gyarmati sorba taszításáért... de az egy máskéor volt: a 15-18 sz. sok téren barbár volt mai szemmel nézve(főleg USA gondolok itt mondjuk Salemre is). A XX. század azonban más. És jelentősen más a XX. század eleji bevándorlás mindattól ami a II. vh után van. A bevándorlás ellen nem a fehér amerikaiak hanem minden ott élő állampolgár van. Hisz ezek ugyanúgy elveszik a fekete és a fehér munkások kenyerét is. Emellett még a leggangstábbaknak sem tetszik a hoodból ha jön a konkurencia, márpedig a bevándorlók egy része még a bűnszövetkezeteknek is keresztebe tesz.
  • zola2000 #32
    A fehér "amerikaiak" álszentek, ha a bevándorlókat szidják, hiszen a szépanyjuk maga is bevándorló volt, álszent, amikor a német holokauszt ellen lép fel, hiszen tők csinálták a világtörténelem legnagyobb holokausztját (az igazi amerikaiakkal). Ez egy álszent beképzelt erőszakos banda, de ez most sincs másként, elég megnézni afganisztánt (bár ez még kicsit jogos volt) vagy irakot. A fekete amerikaiakkal meg nem értem mi a bajuk, ők nem önszántukból mentek oda.
  • AranyKéz #31
    Azt hogy a cégeknek nem érné meg annyira hogy illegális bevándorlókat foglalkoztassanak, ha ugyanannyiba kerülnének mint az amcsi állampolgárok.

    Vissza lehetne szorítani az igényt az illegális bevándorlókra; hogy a bevándorlás ütemének csökkenését, vagy egy hatalmas munkanélküliséget eredményez, na az már jó kérdés.
  • Ronny #30
    ezzel mit akarsz mondani?
  • Ronny #29
    "És szerinted milyen kultúrát fognak felvenni a kölykeik ? Amerikai iskolákba fognak járni, amerikai környezetben, amerikai hamburgert zabálva."

    azért néhanapján nézz el az államok déli részére. Csak, hogy gyakorlatban is lásd mennyire nem így van.