Gyurkity Péter

400 dollár az OLPC laptopja a fejlett világban

November folyamán a fejlett országokban is kapható lesz az XO laptop névre keresztelt, eleinte százdollárosként hirdetett mobil készülék. A több mint kétszeres árral a fejlődő országokat támogathatják a vásárlók.

A szervezet már elindította az adományozási oldalt, amelyen elsősorban azon észak-amerikai vásárlók számára nyújtanak részletes információt, akik november második felében hajlandóak lesznek 400 dollárt kiadni egy ilyen készülékért. A magasabb ár nem véletlen, hiszen ebben benne van egy második készülék ára is, amelyet viszont egy fejlődő ország lakosainak szállítanak majd le. Az első 25 ezer vásárló még karácsonyra megkapja az érdekes fejlesztést.

Azt már a hónapokkal korábban megtudtuk, hogy a Quanta Computer az ősz folyamán kezdi meg a sorozatgyártást és az első készülékek az év vége körül érkezhetnek meg az elmaradott régiókba. Legutóbb arról számolhattunk be, hogy a végleges ár 188 dollárra emelkedett, vagyis az olcsó laptop majdnem kétszeresét éri az eredetileg tervezett árnak. Ezzel igyekeznek fedezni a némileg megnövekedett előállítási költségeket, és biztosítani a dömping beindulását. Nicholas Negroponte ugyan jelezte, hogy a eleinte remélt 3 milliónál kevesebb készülékre érkezett megrendelés, ám az adományozási akció több országnak is meghozhatja a kedvét a beszálláshoz.


Az amerikai és kanadai vásárlók ezért november második felében maguk is hozzájuthatnak egy ilyen készülékhez, 400 dolláros áron. Nemcsak magánszemélyek, hanem kormányok és részt vesznek azonban a népszerűsítési akcióban, példaként említhető Olaszország, amely kereken 50 ezer példányt vásárol egykori gyarmatának, Etiópiának. Negroponte több más országot is igyekszik meggyőzni, hogy Pakisztánt, illetve Afganisztánt támogassák hasonló beruházással. A részleteket nem hozták nyilvánosságra, ám az biztosnak tűnik, hogy Thaiföld, Uruguay, Nigéria, Brazília, Líbia és Ruanda részesül majd az első szállítmányokból.

A Computerworld Denmark eközben iskolás "szakértőkkel" tesztelte a laptopot, amelynek során kitűnő eredménnyel szerepelt az érdekes fejlesztés. A két kilencéves dán tanuló egyaránt dicsérte a külsőt és a belső tartalmat, a kezelést gyorsan elsajátítva pedig perceken belül az interneten barangoltak és kipróbálták az első online játékot is. A szövegszerkesztő, a kamera funkció és a rajzoló program szintén jól szerepelt, az egyetlen panasz a sebességgel kapcsolatban hangzott el, a kisiskolások szerint ugyanis a gép egy kicsit lassú. A kedvező vélemény igen fontos lehet a szervezet számára, hiszen a készüléket elsősorban gyerekeknek szánják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mr. Perfect #50
    Namost a képből kiindúlva ami a cikkben van, úgy néz ki ,hogy ezeket a gépeket nem a legelmaradottabb helyekre szánják ahol még víz sincs rendes, hanem oda ahol azért egy bizonyos szinvonal már kialakult az oktatás területén. Mert a képen láthatólag van rendes tanterem, tiszta ruhában vannak a gyerekek, van rendes tábla stb.Igaz,hogy kicsit zsúfoltan ülnek de semmi se lehet tökéletes.
  • AranyKéz #49
    Az sokat nem segít, ha pár hónap múlva 2 törzsi vezető úgy dönt hogy milyen poén lenne lerombolni az egészet egy kurva nagy háborúban.
  • BlackRose #48
    Nem árt azt is tudni, hogy afrikában vannak iskolák ahol azt tanítják, hogy Szovjetek meg Jugoszlávia... mert a térképen még az van és mert a könyvben is még azt írja. :(
  • Tinman #47
    Nevetséges. Beázik a tető, a homokot befújja a szél, mert fal az nincs, víz se nagyon de laptop az kell!
    Kinek jutott ekkora baromság az eszébe?

    Ezen a pénzen kutakat kellett volna fúrni a települések közelébe, hogy ne 10km-re kelljen sáros vízért járniuk.

    Döbbenet, komolyan mondom, az emberi hülyeség határtalan.

    Hiába adsz nekik ilyen lehetőséget a kezükbe, ha egyszer még normális tanmenetük sincs, nincs elég, papír, írószer, könyv. Az oktatás csúcsa az informatika, ennek OTT qrvára nem veszik hasznát!
    Persze, lesz majd talán 50 gyerek az egész kontinensen, aki az OLPC-nek köszönheti majd, hogy kiváló informatikus lesz és megy északra dolgozni, de ez nem csak csepp a tengerben.
  • kev #46
    "Nem gondoljátok, hogy az afrikaiak jobban tudják, hogy mi kell nekik mint valaki nyugatról?"
    A dolog nem igy müködik. Aki a pénzt adja, az pofázik. Ennyi.
  • BlackRose #45
    A napokban egy indiai halász fiával dolgoztam egy komoly class library architektúrán... és mondhatom, hogy elég jól megtanúlta a szakmát, és ez nem vicc. Ne gondoljuk, hogy Indiában aki akar annak nincs gép... nem mondom, hogy 100%-ban ez az eset mert ez talán még az USA-ban vagy Svájcban sem úgy van, de azért nem kell elképzelni indiát mint egy kőkorszaki államot. Afrika néhány részéről persze más a kép... de ott nem is azért van az amiért pl. indiában. Nem hasonlítható össze. De mégis, szerintem Indiát az indiaiaknak kell építeniük, afrikát az afrikaiaknak... ha a nyugat segíteni akar akkor meg kellene őket kérdezni, hogy "na komám mond nekem miben segíthetek", és nem úgy, hogy mi eldöntöttűk, hogy neked ezt és ezt kell csinálnod és segítünk is és pont. Nem gondoljátok, hogy az afrikaiak jobban tudják, hogy mi kell nekik mint valaki nyugatról?
  • kev #44
    Mindenképpen fontos, hogy a szegényebb régiókba is eljusson a modern technika.
    De, egy indiai halászt megkérdeztek az internetről, ő azt mondta hogy az jó dolog, de ők speciel egy motoros csónaknak jobban örülnének, mint az internetszolgáltatásnak a faluban.)
    Van igazság Valamit és Assdf szavaiban is. Mondjuk..ez a laptop olcsóbb lehet mint egy új motorcsónak.)
  • valamit #43
    "Fekete Pákó pedig befutott magyar médiasztár lett. Ettől bármi változott afrikában? Nem. Ettől könyebb lett az élet afrikában? Nem. Lehetne mindegyik afrikai sikeres fekete pákó? Nem..."
    Mindegyik nem, de ha már bármelyik igen, az előrelépés. Nem lehet minden ember miniszterelnök vagy képviselő egy demokráciában sem, de az adja a lényegét, hogy bármelyik lehet. Nem lehet mindenkiből sikeres vállalkozó, de vállalkozó igen, aztán már rajta (is) múlik, hogy sikeres lesz e.

    Én magyar tanárt ismerek aki tud afrikai nyelvet, meg afrikait aki 5 nyelven beszél. Az egyes volt gyarmatokon amúgy az anno adott anyaország nyelve nem full ismeretlen. Portugál gyarmatokon így a portugál vagy angolon az angol.

    "Ami segélyt kapnak fegyverre költik.
    Am isegélyt kapnak élelmsizer formájában, a hadsereg vagy a milicisták már a határon elkobozzák és megeszik maguk. A rászorultaknak csak a segélyek 10%a jut el."
    Fegyver azért kell nekik, mert könnyen megdőlhetnek ezek az országok. Ami meg a rászorultak megsegítését illeti, interneten keresztül közvetlen a lakosságot lehetne célozni és nem kellene közé az állam. Van már ma is ilyen mikrohitel program, ami lőn nagyon sikeres is.

    "Ezek alapján miből gondolod hogy a te laptopodat majd nem a félkatonai szervezetek fogják használni. Még ha szét is osztod a népnek, olyan hamar elveszik tölük hogy még az autód füstje sem fog szétoszalni..."
    Mondjuk abból, hogy katonai célra nem biztos, hogy sok haszna lenne, ha lenne egyáltalán, pláne nem milliós nagyságrendben.
  • BlackRose #42
    OK, de most kinek a hibája ez? Mert nem hiszem, hogy a Kínaiak hibája, ők nem vettek el tölled semmit, csak dolgoznak, termelnek. Persze nem az apád hibája sem. De az már téves, ha apád a Kínaiakra hargszik azokat kell felelőségre vonni akik apádnak nem engedik, hogy a Kínaival versenyképes szinten dolgozzon. És sem a környezetvédelemnek sem akármi másnak ehhez semmi köze sincs. A Kínai sem ugrik a kútba és hidd el semmivel sem dolgozik az európai jobb feltételek mellett mint a kínai melós, persze az irodákban ott igen, de a bányában és a székesfehérvári gyárban egy pici különbség sincs. Ha valaki azt mondja, hogy igen az vagy nem látta vagy hazudik.
  • BlackRose #41
    Nem hiszem, hogy ezen értelmessen lehetne vitatkozni. Megeheted a márkát, utazhatsz vele a melóba, lakhatsz benne, felveheted hogy ne fázz? Nem hiszem, ha nincs termelés, nincs márka sem, valakinek meg kell termelni azt amire ráragasztod a márkanevet.