Gyurkity Péter

Heteken belül elrajtol az OLPC olcsó laptopja

A fejlődő országok oktatásának fejlesztését és informatikai felzárkózását célul kitűző program első 2500 laptopját még a hónap vége előtt leszállítják, a sorozatgyártás beindítása júliusban várható.

A Reuters összeállításából kiderül, hogy végre elrajtol a sokak által várt olcsó laptop, amely elsősorban alacsony árával hivatott meghódítani a szegényebb országok fiatal és kevésbé fiatal lakosainak szívét. A zöld-fehér színösszeállításban érkező masina beépített kamerával , vezetéknélküli kapcsolattal és Linux csomaggal érkezik, kifejezetten a távoli, infrastrukturálisan elmaradott vidékek igényeihez és körülményeihez szabva. Az első sorozat mintegy 2500 példányból áll, ez egyfajta utolsó gyorsteszt a nagyüzem beindítása előtt.


A projekt illetékesei szerint a sorozatgyártás júliusban indulhat be, ekkor nagyjából 5 millió darabot gyártanak majd le az olcsó laptopból, amely idővel a fejlett országokban is elérhető lesz bizonyos feltételekkel. Az ár 150 dollárról indul, ami éppen másfélszerese a kezdetben megcélzott összegnek, ám a várakozások szerint ez utóbbit már jövőre elérhetik, amikor is átlépik az 50 milliós határt az XO-jelzésű sorozat készülékeivel. 2010-re ez még tovább eshet, addigra pedig már több mint 150 millióval számolnak a tervekben, az OLPC tehát az ár folyamatos csökkentését szeretné elérni.

Az első példányokból Brazília, Uruguay, Líbia, Ruanda, Pakisztán és és Thaiföld kap, a jelöltek között szerepel még Etiópia is. Amint arról korábban beszámoltunk, a kurbli végül nem kapott helyet a végső változaton, a szükséges áramot ehelyett egy húzókarral állíthatjuk elő, ennek 1 percen át történő használata 10 percre elegendő áramot generál. A kijelző erős napfényben fekete-fehér üzemmódra vált, amely az olvasást hivatott megkönnyíteni. A technikai részletekről az OLPC oldalán olvashatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #19
    Pumpáld még kicsit az agyadat, akkor talán megérted, hogy ez gyerekeknek készül.
  • bermuda3 #18
    vicces dolog ez sztem lesz sikere de persze nem azok körében akik "használni" akarják :D
  • Brainpumper #17
    Az undorító design/szín miatt fog megbukni
  • atomka91 #16
    Azért nme oylan rossz van benne wifi meg beépitett webcamera meg microfon tisztaára megéri 150 dolcsiért de télleg még pár játék is van rajta persze nem ütősek de attól még van :)
  • GulaSoft #15
    "Van-e rajta valami könyv olvasó progi? ( amit ha bezársz, megjegyzi melyik oldalon tartottál, és legközelebb ott nyitja ki a könyvet, mint a mobipocket reader)"
    Linux! Amint megjeleni normális országokban is elkezdenek rá fejleszteni.
  • sathinel #14
    Kíváncsi leszek mikor Hoznak ki valami bővítési hack-et) Ha másra nem mint egy könyvetvagy noteszt lehet hogy megéri megvenni.

    Expansion: 3 Type-A USB-2.0 connectors; SD Card slot
    Ez elég jó ha 13500FT körül van :
    SD (Secure Digital) 4GB 150x PQI
    4GB, Normal SD (Secure Digital)

    Vagy mint egy MP3 lejátszó csak elég okosan néz ki a nyakában valakinek:D
  • HUmanEmber41st #13
    Ez a zöld-fehér elég ocsmányul néz ki ( olyan gagyi gyerekjáték design) de azé' vennék 1-et.. Van-e rajta valami könyv olvasó progi? ( amit ha bezársz, megjegyzi melyik oldalon tartottál, és legközelebb ott nyitja ki a könyvet, mint a mobipocket reader)
  • Cleawer #12
    Olvasd el ujra h mit irt.
    "a M$ már nagyon lobbizik, hogy vindózzal gyártsák ezután... memória kellene, nagyobb flash háttértár,egy bika proci ... erőmű video kártya...:-)
    Mindenesetre a 100 dolláros laptop ára már meg is közelítené egy hagyományos laptop árát."

    Kicsit rövidíttetem,de sztem nem veszti értelmét.
  • atomkrumpli #11
    amióta bejelentették és megjelennek OLPC-s hírek (2005 eleje) azóta mindíg van jópár ember aki a kajáról/ivóvízről papol mint inkább utánnanézne melyik országokba és kiknek szánják ezeket a cuccokat
  • Caro #10
    Notiban még elmegy ez a színkombináció, de asztali gépen csak bosszantó, és egyáltalán nem praktikus.
    Számítógépből csak fehéret.