Gyurkity Péter

Windowst is futtat az OLPC olcsó laptopja

A projekt első embere bejelentette, hogy a százdollárosként hirdetett laptop életének legfontosabb fázisába érkezett. A pontos ár megvan, a sorozatgyártás októberben indulhat, a készülék pedig Windowst is futtatni fog.

Nicholas Negroponte újságírók előtt ismertette a legújabb fejleményeket, valamint a várható ütemtervet. Beszédében nemcsak arról számolt be, hogy az olcsó készülék a Windows operációs rendszerrel is megbirkózik a nyílt forráskódú platform mellett, hanem arról is, hogy a végleges indulási ár 175 dollár lesz, vagyis csaknem kétszerese az eredetileg tervezettnek. Még így is jócskán a hagyományos PC-k és laptopok árai alatt maradnak, így reményeik szerint megfelelő lesz az érdeklődés.

Eddig összesen hét ország jelezte részvételi szándékát, ezek sorrendben Argentína, Brazília, Líbia, Nigéria, Pakisztán, Thaiföld és Uruguay. Negroponte elmondása szerint 3 milliós megrendelésre van szükség ahhoz, hogy októberben beinduljon a sorozatgyártás a Quanta Computer gyártósorán, de az újabb országok csatlakozásával - amelyek között Peru és Oroszország is felbukkanhat - várhatóan meglesz ez a szám. A 175 dolláros árhoz még további 1 dollár társul, amelynek feladata a disztribúciós, vagyis forgalmazási és szállítási költségek fedezése lesz, az ár azonban várakozásaik szerint 2008 végére lecsökkenhet a 100 dollár körüli szintre.



Negroponte elárulta, hogy mérnökeik a Microsoft szakembereivel közösen dolgoztak a Windows egy speciális változatán, amely elfutna a laptopon. Részleteket nem közölt, de valószínű, hogy arról az olcsó csomagról van szó, amelynek megjelenését néhány napja tették közzé. Ebben a Windows XP Starter Edition és néhány egyéb szoftver foglal helyet. A szoftvercég egyelőre nem reagált a bejelentésre.

Az is szóba került, hogy a laptop akár az amerikai iskolákban is megjelenhet, amit csak erősít, hogy eddig 19 állam kormányzója jelezte érdeklődését a projekt iránt. Korábban ugyan maga Negroponte jelentette ki, hogy igyekeznek a fejlődő államok szegény rétegeire koncentrálni, ez azonban változhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #55
    Valóban nem használtam még, de továbbra is azt gondolom, hogy kisebb gyerekek számára, iskolai tananyagok olvasására, és egymással való kapcsolattartásra, stb. nem egy full OS való, hanem egy célorientált GUI. Ha a Sugar szar, hát szar. Valaki csináljon jobbat.
  • strogg #54
    Konkrétan az én véleményem. (mivel vettem a fáradtságot, és letöltöttem az OLPC-s sdk liveCD-t, így megismerkedtem a sugar-al.)
    A sugar egy nagy rakás ***. (mindenki tudja mire gondoltam). Viszont a sugar menüjéből indítható gnome is. Az pedig nagyon rendben van. Egységes felület, és api? Nos az OLPC-n a gnome, és gtk a favorit, szóval egy api van, gtk. Egységes. Ráadásul olyan nyelven okoskodsz hozzá, amilyenen ajkarsz. (pl: perl,python...)

    Linux desktop-on. Max nem mennek az új jűátékok. Köszönöm, évek óta desktop-on használok linuxok, tavaly óta ubuntut. Nincs hiányérzetem. Aki meg nagyon komolyan veszi a "gamerkedést" az manapság már főleg konzolon kezdi nyomni.
  • csorfab #53
    Na nem mondod, basszus. Próbáltad már a SugarGUI-t? Nem? Akkor kuss.
  • Madve #52
    Az enyém is...
    Drivereket is összevadászom netről winre...
    Haverok gépére is...
    Sok esetben az sem 10 perc...
    Sőt win telepítés után eltökölök még 1-2 órát sok esetben programtelepítéssel, állítgatással.
    Linux alatt ugyanezt az időt meg másra fordíthatod, ha olyan disztribet raksz fel, pl egér állításra...
  • turul16 #51
    "Az én konfigom kicsit kacifántosabb az átlagnál."
    Azt sejtettem :)
  • valaé valaé ná #50
    Windows XP ???

    Ezen a vason max. egy Windows CE futna normálisan.
    Hülyék ezek.
  • icewolf #49
    :) rendes vagy, de ne nézz lámának. Tudom hogy miket kellene átírkálni, de nem volt hozzá türelmem. Az én konfigom kicsit kacifántosabb az átlagnál.
  • GABOR16 #48
    A véleményem a két rendszerről röviden, ami mindent elmond mind2 rendszerről:
    Linux -> A felhasználó majdnem tökéletesen uralma alatt tartja a gépet.
    Win -> A felhasználó kvázi-uralma alatt tartja a gépet.
    Amikor nincs meg az uralom, a gép vagy önnáló életet fog élni (akár összeomlik), vagy valaki másnak a kezében van.
    És a szolgálattásokat most nem említem meg...
  • turul16 #47
    /sensitivity a játékon belül.
    Desktopon is van egér beálítás.

    Szerintem inkább az Mouse accelerate -ben van eltérés. Nekem is szokatlan, ha nem az én rendszeremmel játszok.
  • icewolf #46
    Hmz. Ha mondjuk lenne PS meg Quark linuxra, biztos hogy nagyobb esély lenne a végleges átálásnak részemről... Addig viszont marad az xp...

    "
    "Alapvetően Windows párti vagyok."

    Ez már mindent elmond, kösz."
    Igen, lehet, de ezt annak fényében mondtam hogy előtte hosszabb-rövidebb ideig a másik oldalt is aktívan használtam.

    "A többi, amit írsz, meg tökéletesen érdektelen itt. Lásd hsz #44, miért."
    Itt igen, egyébként szvsz nem.