Berta Sándor

Töretlenül hisz az olcsó laptop sikerében Negroponte

Egyetlen számítógép megoldhatja a világ problémáit? A One Laptop Per Child (OLPC) projekt atyja hisz ebben. A szakember szerint az olcsó laptop fellendülést hozhat a világ szegényebb országaiban élő gyermekek életében.

"Ennél a programnál nem laptopokról van szó, hanem a képzésről, oktatásról" - emelte ki a Netzeitung német híroldalnak adott exkluzív interjújában Nicholas Negroponte. A MIT Médialaboratóriumának alapító-igazgatóját és az OLPC projekt szülőatyját az elmúlt hónapokban számos kritika érte, de ő látszólag ezekkel egyáltalán nem foglalkozik. Negroponte továbbra is töretlenül hisz eredeti tervében, miszerint a szegény országokban élő több mint egymilliárd gyermeket a következő években elláthatja majd olcsó számítógépekkel.

Negroponte elmondta, hogy a képzéssel, oktatással megoldhatók lennének a világ nagy problémái, a szegénységtől, a békén át a környezetszennyezésig. Persze nem elég csak a tanárok képzése és a diákok oktatása. "Mindez túl sokáig tart. De ezért nem mondhatjuk azt, hogy akkor kész, ennyi volt, hagyjuk. Ehelyett inkább az lebeg a szemeim előtt, hogy a gyerekeknek egy új alternatív életet adhatunk, ami fellendülést hozhat az életükben" - tette hozzá az OLPC kigondolója.


Az olcsó laptop lenne a világmegváltó termék? Miért ne, hiszen alkalmazható kommunikációs készülékként, tanítási eszközként, elektronikus könyvként és még számtalan más módon. Az olcsó laptoppal együtt pedig az internet is eljuthat a szegény régiókba. Kérdés persze, hogy az érintett országok, hajlandók-e megfizetni a notebook árát. Negroponte úgy véli, egy készülék évi 20-30 dollárt jelentene gyermekenként, s az oktatásra megéri költeni. "Vannak bizonyos állami szolgáltatások, amelyekről a kormányoknak kell gondoskodniuk. Ilyenek például az utak, a gyógyszerek és az iskolák. Persze megpróbáljuk megosztani a költségeket. Egy gazdag állam fedezhetné egy szegény társa beruházását. Németország állhatná például Ruanda költségeit" - hangsúlyozta Negroponte.

A szakember talán túl álmodozónak tűnhet a mai kemény világban, azonban kitartása segítségével eddig még mindig megvalósította azt, amit eltervezett. Megalapította a MIT Médialaboratóriumát, felvirágoztatta a Wired sajtóorgánumot. S bár az olcsó laptop miatt sokan kritizálták, a projektet felkaroló országok növekvő száma azt mutatja, az OLPC program is sikeres lehet. Az első ötmillió olcsó laptopot az idén nyáron szállítják ki, Brazíliába, Argentínába, Uruguayba, Nigériába, Líbiába, Ruandába, Pakisztánba. További 50-100 millió készüléket pedig a következő években készítenek majd el. "Óriási az érdeklődés. Sokkal nagyobb, mint amekkorára előtte számítottam" - ismerte el a projekt atyja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • teddybear #6
    Először is itt nem a számítógép ellen írnak.

    Ha a tankönyvet nézem, akkor a papírkönyv, ha csak egy példányra van szükség, akkor olcsóbb, és tartósabb.

    Ha a beadandó dolgozatot kell írni, akkor persze a szövegszerkesztőnek nem ellenfél a szimpla papír-toll páros.

    Egyébként, ha veszel egy hülyét, és adsz neki egy számítógépet, akkor nem egy okost kapsz, hanem egy hülyét számítógéppel. Ahogy már számtalanszor tapasztaltam.
  • assdf #5
    Azért azt se felejtsük el hogy a legtöbb ember utál monitoron olvasni. Én is pedig informatikus vagyok. Amikor több 10 vagy száz oldalt kellet tanulnom mindig kinyomtattam és úgy olvastam el, sokkal kényelmesebb és olyankor is olvashatod amikor épp mást csinálsz (pl kitérőn vagy.. :) )
  • kvp #4
    "Számítógép = tanulás nagy baromság."

    Ha a tankonyv a gepen van akkor nem. Ha nincs papir amire kinyomtasd, akkor meg nem is marad mas. Sokkal olcsobb, es ha uj konyv jon ki akkor sem kell eldobni. Tehat egy gep eleg lehet az altalanostol az egyetemig. Dolgozatot irni es beadni pedig sokkal kenyelmesebb, meg ha gepeles helyett tollal (stylus) irod is.

    "Mekkora botnet hálózatot lehet ezekből majd létrehozni!"

    Az oprendszer linux, flash-re telepitett oprendszerrel es automatikus frissitessel. Ez nem egy lopott, patch-eletlen windows.

    "Várjuk szeretettel az 1 milliárd jelenleg még gyerkőcöt cserediáknak, aztán majd munkásnak. Mert ha én azt olvasnám a neten, hogy nem muszály éhenhalnom, akkor biza nekiindulnék a szebb jövőért......"

    Igen, ez volt a feltalalok alapotlete is. De ha van eleg tudasuk, akkor az is lehet, hogy nem indulnak el, hanem boldogulnak ott ahol szulettek. (ezzel is csokkentve a vezeto orszagok profitjat)
  • HappyBoy #3
    Mekkora botnet hálózatot lehet ezekből majd létrehozni!
    Várjuk szeretettel az 1 milliárd jelenleg még gyerkőcöt cserediáknak, aztán majd munkásnak. Mert ha én azt olvasnám a neten, hogy nem muszály éhenhalnom, akkor biza nekiindulnék a szebb jövőért......
  • Brainpumper #2
    Számítógép = tanulás nagy baromság. Egyedül az egyetemi jegyzeteimet nyomtatom ki vagy szakdolgozatot írok de azt csak egyszer kell. Amikor tanulok a gép mindig ki van kapcsolva. Csak a könyv, jegyzet van előttem. Nekem számítógép = játék, netezés.
    Ezekre az elmaradott népekre meg hiába erőltetnek valamit ha nem akarják. Kétlem hogy bármelyik törzsi emberke elkezd majd komoly dolgokat tanulni. Ha nem járnék egyetemre én sem tanulnék mert tanulni szar. Csak intézményes keretek között lehet biztosítani azt a nyomást amitől tuti fejlődsz.
    Ami érdekel azt meg úgyis megtanulod. Ha valakinek meg az a hivatása ami érdekli az nagy mázlista, irigylem.
  • GulaSoft #1
    Nekem is hozhatnak egyet.