Gyurkity Péter

Hétfőn rajtolnak a négymagos AMD chipek

A processzorgyártó már jó ideje készül a rajtra, ami több szempontból is előrelépést jelent a K8-hoz képest. A Barcelona magos Opteronok az első natív négymagos chipek a szerverek és az asztali számítógépek vonalán.

A már korábban bejelentett hétfői debütálásra készülve a DailyTech készített egy összeállítást a Barcelona újdonságairól és azok jelentőségéről. Ebből kiderül, hogy miért is olyan fontos az AMD-nek a négymagos Opteronok elrajtolása és hogy mit remélnek az új felépítésű szerverprocesszoroktól. Az elsődleges cél természetesen az Intel meglévő négymagosaihoz történő felzárkózás és - amennyiben erre lehetőség mutatkozik - azok fényének elhalványítása.

A Barcelona a K8 első szignifikáns architektúrális felülvizsgálását is jelképezi. A teljesítmény növelését célozza a natív négymagos felépítés, a megújult memóriavezérlő és dinamikus órajelszabályozás, valamint az új utasítások, amelyek elsősorban a virtualizációs feladatoknál jönnek majd jól. A gyorsítótár kiosztása nem változik, hiszen magonként 128 kB L1, valamint 512 kB L2 cache lesz megtalálható az új Opteronokban, ám ezt 2 MB osztott L3 cache egészíti ki, amelyet a gyártó a K6-2 processzorok óta nem használt ki. Ezzel összesen 4,5 MB gyorsítótár kap helyet az egyes chipeken, szemben az Intel Clovertown és Kentsfield processzoraival, amelyek 8,25 MB-ot foglalnak magukba.



A beépített memóriavezérlőt gyakorlatilag kettéosztották és egy 128 bites helyett két 64 bites egység végzi majd a feladatot, amely a fejlesztők szerint nagyobb hatékonyságú. Ezek eleinte a DDR2-memóriát támogatják, ám az első sorozat frissítéseként érkező Shanghai már a DDR3-at is kezeli majd. Az SSE-utasítások végrehajtása is 128 bites buszon történik a korábbi 64 bites helyett, ami szintén némi gyorsulást eredményez. Az AMD-V utasításkészlet ezzel egy időben lehetővé teszi a "vendég" operációs rendszerek saját memóriakezelését, javítva a virtualizáció sebességén.

A négymagos processzorok fogyasztása nem változik az ikermagos példányokhoz képest, dacára annak, hogy még szintén 65 nanométeren készülnek. Ezt azzal érték el, hogy javítottak a dinamikus órajelszabályozáson, amely immár lehetővé teszi az egyes processzormagok független kezelését a terheléstől függően. A HE jelzésű chipek így továbbra is 68 wattot, a "normál" példányok 95 wattot, a teljesítményre kiélezett SE változatok pedig 120 wattot igényelnek majd.

A rajtra kilenc eltérő változat áll készen, öt darab a 2xxx-es sorozatból, további négy pedig a nyolcutas rendszerekbe szánt 8xxx-es családból. Az órajel 1,7 és 2,0 GHz között mozog, az árak pedig a 2xxx-es sorozatnál 206-372 dollár, a 8xxx-es példányoknál 688-1004 dollár között lesznek. A bemutatót egyébként az AMD élőben is közvetíti, a közlemény szerint ez magyar idő szerint kedd hajnalra csúszik át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #52
    Jó, de ez azért megtéveszti egy kicsit azt, aki nem ért hozzá....Attól függetlenül, h mind a két oldalról ez megy...és tudom, h örök idő óta a megtévesztés megy, mert ezekből az emberekből él meg mindenki.De akkor is... :)
  • lee56 #51
    Lehet várni, én is várok, attól még lehet a jövőn gondolkodni és elmélkedni, nemde?! :)
  • who am I 7 #50
    Ez eddig ok, de ez nem a desktopba szánt dolog.A xeonoktól meg mindig is jobbak voltak az opteronok..én olyan húde messzemenő következtetést nem vonnék le ebből a desktop procikra nézve.Miért nem lehet várni?Mindenféle félre híresztelés helyett?.Másrészt az opteron, ha jól láttam drágább.Igaz, nem annyival mint amennyivel gyorsabb.
  • dez #49
    Java? Akkor mi a problémád ezzel?

    Nem tudom, látod-e, hogy a 2GHz-es Barcelona beelőzi a 2.33-as Xeont, és a 2.5GHz-es Barcelona még jobban a 3GHz-es Xeont.
  • dez #48
    Mi a problémád? Egy szóval sem említettem a játékokat. Az meg tény, hogy sok SSE utasítás a 2x-esére gyorsult. Amúgy ez volt az egyedüli teljesítményre vonatkozó adat, a többi architektúrális tény.

    Az SSE-s gyorsulás itt is szépen kijön (hivalatos IBM-es számok alapján):

    Azért nem rossz, hogy a másfélszer magasabb órajelű Xeon 5365-öst is így lenyomja.

    Nem SSE kódban átlagban egy szinten vannak, így ott a jelenlegi órajel hátrányt jelent - bár ez többszálas alkalmazásoknál több esetben eliminálódik. És ez a 2GHz közel sem a csúcs.
  • dez #47
    Az IMC-nek köszönhetően nem valami sokat számít a HT (legtöbb tesztben teljesen elenyésző lassulást okoz, ha pl. 1000MHz-ről 800-ra vesszük). Persze, ha tellik rá, le lehet cserélni az alaplapot is, de a régivel is el lehet lenni, nem sürgető a csere.
  • who am I 7 #46
    "Mellesleg ezek szerver procik! (ha nem olvastad volna a hírt)"

    :::>>> "akkor mutasd azt a pórnépnek szánt butitott barcelónát"

    Mi lenne, ha megpróbálnád meg is érteni amit ír a másik, nem csak 1-2 szót kiragadni és azon fröcsögni.Ok?Gyakorolj.

  • dara #45
    Úgy látom a cenzúra működik...
  • puppetmast3r #44
    Azert MySQL-t nemsurun hasznal az ember komoly adatbazisok kezelesere:)
    Javanal pedig rengeteg fugg a futtatokornyezettol.
  • Abu85 #43
    Azért a szerver nem merül ki ezek futtatásában. Nézd meg a többutas rendszerek teljesítményét az eléggé meggyőző.