Gyurkity Péter

AMD - jövőre jönnek a Displayportos grafikus chipek

A vállalat bejelentette, hogy sikeresen tesztelték a Radeon grafikus chipeket a Displayport illesztőkkel, amely azt jelenti, hogy 2008 elején már megjelenhetnek az első ilyen grafikus kártyák.

Az AMD egy Genesis Microchip DisplayPort vevő segítségével végezte el a fontos teszteket, amelyek révén egyértelművé vált, hogy a processzorgyártó nagyon is komolyan gondolja a következő generációs illesztőszabványok elterjesztését. Bár ezen a területen a HDMI már megkezdte hódító útját, a jelek szerint a cég a Displayport számára is komoly jövőt lát a piacon.


2007 - HDMI, 2008 - Displayport

"Az AMD a nagy felbontású tartalmakra történő átállás egyik legfőbb elősegítője, olyan szabványok és eszközök támogatásával, mint a HDMI illesztőszabvány, a HDCP másolásvédelem, valamint az UVD technológia. A Displayport natív támogatásával még nagyobb választékot kínálunk a vásárlóknak, erősítve a választás szabadságát" - jelentette ki Rick Bergman, az AMD grafikus eszközök fejlesztéséért felelős csoportjának alelnöke. Arról ugyan nem esett szó, hogy pontosan mely chip szerepelt sikeresen a tesztek során, ám az biztos, hogy jövőre a Radeon család több tagja is megjelenik Displayportos változatban a különböző gyártók kínálatában.

A platform jövője egyre jobban kirajzolódik - amint arról a napokban beszámoltunk, a Samsung már készül saját kijelzőivel, az AMD támogatása pedig grafikus kártyák egész sorának megjelenését jelenti. A szabvány 1.1-es verziója - amelyet idén áprilisban fogadott el a VESA - már szintén támogatja a HDCP 1.3 másolásvédelmet, és 1,8 Gb/s-os adatátviteli sebességet biztosít.

A licencdíjak hiánya némi előnyt biztosíthat a platformnak, hiszen emiatt jóval olcsóbb lehet vetélytársánál - az azonban még egyáltalán nem világos, hogy az ágazat jelentősebb szereplői milyen arányban hajlanak egyik vagy másik irányba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Xcentric #35
    Jesszus! ojan---> olyan.
    Ha ezt az asszony meglátja egy hétig fog rajtam röhögni.
  • Xcentric #34
    Filmek esetén persze valóban kevésbé jelentős különbség, mint pl játékok esetén. Főként mert a filmeken a felvétel velejárójaként jótékony motion blur ül a képekre. De akkor is erős túlzás, hogy 40fps elég. Ez ojan 640K memória mindenkinek elég jellegű kijelentés.
  • Xcentric #33
    CRT monitorom van, és égbe kiáltó külömbséget érzek 30fps és környéke, valamint 60fps és környéke, sőt megkockáztatom hogy 120fps környéke között. Minimum ezt a három sávot alaposan el tudom különíteni. Ebben teljesen biztos vagyok. Meglep, hogy neked ez nem sikerül, pedig elvileg ha ezzel foglalkozol, akkor jócskán ki kell, hogy élesedjen az érzékelésed ezen a területen. A borszakértők szaglása és ízlelése, az audiophile zene halgatók hallása stb. valóban kifinomul, nem csak beképzelik maguknak, ezt talán senkinek nem kell már manapság bebizonyítani. Hasonlóképpen egy kis gyakorlattal bárki megtudja különböztetni 30-60-120 fps körüli képfrissítéseket. Persze akad olyan antitálentum, aki még azt se érzi, hogy a crt monitor 60Hz-el vibrál a képébe, vagy hogy mi a különbség a 64bit-es mp3 és a SACD között,...stb.
  • dez #32
    Aham, szal magadból indulsz ki... ;)
  • Yfel #31
    "30-40FPS fölött már nem lehet észrevenni a külömbséget"
    Ezt te honnan szeded?

    Onnan, hogy napi nyolc órát töltök 4-12000fps-es videorendszerek terméktámogatásával.

    Y
  • dez #30
    "most akkor a hdmi-s adatkupacból mondjuk egy jövőbeli rádiós erősítő képes lenne kivakarni 5.1-es hangot majd ugyanúgy hdmi-n tovább kiküldeni a tv-nek mindent, csak mondjuk ha filmezni akarok, akkor bekapcsolhatom a nagy hangcuccot, különben meg mondjuk csak a tv kis sztereo hangfalai pityognak? jól gondolom, hogy ilyen létezhetne?"

    Szerintem már most is mehet így. Szal talán a mostani AV erősítők is továbbküldik az a hangot is, vagy legalábbis van olyan, ami továbbküldi.

    "további kérdés, hogy akkor a displayportos kimenethez vajon lesznek-e hdmi-s (hang nélkül) és dvi-os átalakítók?"

    Adatformátumban eltérnek, de állítólag ki lehet küldeni a DVI/HDMI-nek megfelelő adatot is, így megoldható lehet a dolog. (Ha normálisan oldják meg, automatikusan felismeri, hogy DisplayPortos v. DVI/HDMI eszköz van rádugva, és annak megfelelő jelet küld ki - különben kicsit nezézkes lenne a dolog.) Hang is mehet így.
  • waterman #29
    az utolsó bekezdésre reagálva:
    most akkor a hdmi-s adatkupacból mondjuk egy jövőbeli rádiós erősítő képes lenne kivakarni 5.1-es hangot majd ugyanúgy hdmi-n tovább kiküldeni a tv-nek mindent, csak mondjuk ha filmezni akarok, akkor bekapcsolhatom a nagy hangcuccot, különben meg mondjuk csak a tv kis sztereo hangfalai pityognak? jól gondolom, hogy ilyen létezhetne?
    további kérdés, hogy akkor a displayportos kimenethez vajon lesznek-e hdmi-s (hang nélkül) és dvi-os átalakítók?
  • dez #28
    A tévék általában támogatják, inkább a lejátszók nem támogatják mindig. De ha támogatják, akkor is ugrál, csak nem "szaggat". Mint ahogy a 25fps is ugrál (idehaza 25fps-sel pörögnek a mozifilmes DVD-k).
  • dez #27
    Külön HDMI nem kell, mert a DVI-n ki lehet küldeni úgy a jelet, hogy egy egyszerű adapterrel HDMI-re lehet fordítani. A "HD"-s ATI kártyák már ilyenek.
  • dez #26
    "30-40FPS fölött már nem lehet észrevenni a külömbséget"
    Ezt te honnan szeded?

    "nem tudom miért a 100 FPS-t tartod "elégségesnek"."
    Mert én speciel látom a különbséget.