Gyurkity Péter
Afrika internetelérése a legsebezhetőbb
A fekete kontinens továbbra is igen rosszul áll a modern nemzetközi összeköttetések, optikai kábelek terén, ami sokakat újabb erőfeszítésekre ösztönöz. A helyzetet azonban nem lesz könnyű megváltoztatni.
A New York Times összeállítása a ruandai példát emeli ki, amelyen keresztül az egész kontinens helyzetét igyekeznek jellemezni. A cikkből kiderül, hogy Afrika a kilencvenes években megvalósított fejlesztések ellenére még mindig egyetlen tengeralatti vonalon kapcsolódik az internet gerincéhez, emiatt pedig újabb kezdeményezésekre van szükség. Azonban még ez sem változtatna a helyi viszonyokon, a szolgáltatók monopóliumán, amelyet nyilván minden érintett cég igyekszik kihasználni.
Ruandában a nagy ígéretek után csaknem 10 évvel még mindig erős az ellentét egyes külföldi befektetők és a kormányzat között, ez utóbbi ugyanis a fejlesztések valóra váltását hiányolja. Bár több optikai szálon keresztül zajlik már a kommunikáció a szomszédos országokkal, az eredménnyel nincsenek megelégedve, főleg amiatt, mert a kelet-afrikai régió többi államához hasonlóan kénytelen műholdas összeköttetésre hagyatkozni. Ruanda ugyan a véres polgárháború után még mindig infrastruktúrájának és gazdaságának helyreállításával van elfoglalva, ebben azonban igen fontos szerepet játszana az internetes gerinchálózat fejlesztése.
A probléma forrása a kontinens gyenge összeköttetése a külvilággal. A mai napig egyetlen modern tengeralatti optikai szálat használnak, ez azonban a nyugati partokat köti össze Portugáliával. A keleti régió országai így többnyire kimaradnak a jóból, Ruandában például minden 1000-ből mindössze 5 állampolgárnak van internetelérése. A kép azonban meglehetősen vegyes, hiszen Kenya és Szudán már sokkal jobban áll ezen a téren, míg mobilelőfizetéssel a keleti-parti országokban 1000-ből 50-100 fő rendelkezik.
A megoldást egy keleti optikai szál jelentené, ez azonban a mai napig nem valósult meg és várhatóan még sokat csúszik majd. Eközben az összeköttetésekért felelős műholdak tovább öregednek - némelyik már 20 évnél is idősebb - így nem tudni, meddig tudják garantálni a problémamentes működést.
A New York Times összeállítása a ruandai példát emeli ki, amelyen keresztül az egész kontinens helyzetét igyekeznek jellemezni. A cikkből kiderül, hogy Afrika a kilencvenes években megvalósított fejlesztések ellenére még mindig egyetlen tengeralatti vonalon kapcsolódik az internet gerincéhez, emiatt pedig újabb kezdeményezésekre van szükség. Azonban még ez sem változtatna a helyi viszonyokon, a szolgáltatók monopóliumán, amelyet nyilván minden érintett cég igyekszik kihasználni.
Ruandában a nagy ígéretek után csaknem 10 évvel még mindig erős az ellentét egyes külföldi befektetők és a kormányzat között, ez utóbbi ugyanis a fejlesztések valóra váltását hiányolja. Bár több optikai szálon keresztül zajlik már a kommunikáció a szomszédos országokkal, az eredménnyel nincsenek megelégedve, főleg amiatt, mert a kelet-afrikai régió többi államához hasonlóan kénytelen műholdas összeköttetésre hagyatkozni. Ruanda ugyan a véres polgárháború után még mindig infrastruktúrájának és gazdaságának helyreállításával van elfoglalva, ebben azonban igen fontos szerepet játszana az internetes gerinchálózat fejlesztése.
A probléma forrása a kontinens gyenge összeköttetése a külvilággal. A mai napig egyetlen modern tengeralatti optikai szálat használnak, ez azonban a nyugati partokat köti össze Portugáliával. A keleti régió országai így többnyire kimaradnak a jóból, Ruandában például minden 1000-ből mindössze 5 állampolgárnak van internetelérése. A kép azonban meglehetősen vegyes, hiszen Kenya és Szudán már sokkal jobban áll ezen a téren, míg mobilelőfizetéssel a keleti-parti országokban 1000-ből 50-100 fő rendelkezik.
A megoldást egy keleti optikai szál jelentené, ez azonban a mai napig nem valósult meg és várhatóan még sokat csúszik majd. Eközben az összeköttetésekért felelős műholdak tovább öregednek - némelyik már 20 évnél is idősebb - így nem tudni, meddig tudják garantálni a problémamentes működést.
