Gyurkity Péter

A blog és a wiki a gyűlölt internetes szavak között

Egy brit felmérésből kiderült, hogy a felnőtt lakosság jelentős része számára éppen a legnépszerűbb divatszavak számítanak a leggyűlöltebbnek. A listán szerepel a blog, a wiki és számos egyéb kifejezés, amely az értelmező szótárakba is bekerülhet.

A YouGov cég a Lulu Blooker Prize felkérésére készítette el a felmérést, amelyben összesen 2091 brit felnőttet kérdeztek meg a manapság divatos internetes kifejezésekkel kapcsolatban. Ezek között szerepelt a már említett két szó, illetve számos egyéb, hasonlóképpen gyakran használt társuk, amelyek szinte kivétel nélkül arra várakoznak, hogy a közbeszéd meghódítása után elfoglalják méltó helyüket a szótárakban.

Az ötlet azután merült fel, hogy a Collins English Dictionary megpendítette a népszerű szavak átvételének gondolatát. A tervek szerint néhány kifejezés megjelenne a szótár kilencedik, soron következő kiadásában, ezzel pedig végérvényesen bekerülnének az írott nyelvbe. Az esélyesek közé tartozik például a "me-media", amely a felhasználóik saját tartalmaira épülő portálokat - így például a Facebook oldalait - különíti el, vagy a godcast, amely az MP3 formátumban terjesztett igehirdetés neve.

A végeredmény kissé meglepő, hiszen éppen a divatos szavak végeztek az első helyeken a leggyűlöltebb internetes kifejezések rangsorában, vagyis a megkérdezetteknek enyhén szólva elegük van belőlük - még ha maga a tevékenység vagy terület népszerűsége nem is tükrözi pontosan ezt a véleményt. Az abszolút első a "folksonomy" lett, amely egy webes osztályozó, besoroló rendszert takar, míg a második a "blogoszféra", amely az online naplók és magazinok összefoglaló neve. A "blog" maga közvetlenül utána következik a sorban, míg a negyedik a "netikett", amely az internetes viselkedés fontos szabályait foglalja magában.

Az ötödik a "blook", ez már némi magyarázatra szorul. Maga a szó éppen a Lulu szervezőitől származik, akik az internetes blogon alapuló írott könyvet nevezik így. A "cookie", vagyis a böngészők által használt süti fájlok a kilencedik helyen végeztek, míg az első tízet a "wiki" szócska zárja, amely a rendkívül népszerű online enciklopédiák összefoglaló neve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Max Damage #9
    A blog egy dolog, szubjektív hogy ki szereti és ki nem, bár nem értem konkrétan hogy miért van a gyűlölt szavak listáján de mind1... A wiki szó meg szerintem egyértelmű hogy miért került oda, még akkor is ha az elmúlt évek talán legnagyobb alkotása... Tudod azok akik meglettek kérdezve nagy valószínűséggel síkhülyék a számítógéphez, ezért aztán a legégőbb kérdéseikre is 2 válasz születhet azoktól akik egy picit is értenek, és kicsit is járatosak az interneten... Az egyik válasz: Google, a másik pedig Wiki :) Talán annyiszor hallják ezeket a számukra értelmetlen (vagy éppen érthető, és ezáltal számukra sértő) szavakat hogy már gyűlölik (mondjuk a Google terjedése miatt ő nem került bele, de pár éve szerintem bennelett volna)...
  • turul16 #8
    wiki, wikipedia a legjobb dolog ami történt a neten az utóbbi pár évben.
  • Commandante #7
    Talán nem a briteket kellett volna megkérdezni. Bolond lyukból bolond szél fúj...
  • sathinel #6
    Az emberi hülyeség tényleg végtelen. Azt hittem valami config, vagy valami nehéz problémás dolog fog gáz lenni, erre.....

    A megkérdezettek nagyrésze vagy nem használ internetet, vagy síkhülye hozzá ebből csak ezt tudom levonni...

    Ha nem tetszett a matek akkor sem a gyökvonás, vagy összeadás szavakat utáltam. Vagy csak én gondolkozok épp ellentétesen mint mások? + a neten senki nem kötelez rá hogy megnézd ezeket)) max magadtól mész oda ha akarsz. Ezek után gyűlölni egy internetes szót? Csak én nem értem?
  • avman #5
    sztem meg a fresh wiki...
  • whitehawk #4
    ""wiki" szócska zárja, amely a rendkívül népszerű online enciklopédiák összefoglaló neve."

    A wiki nem enciklopédia.
    Egyébként ez a wikipedia wiki szócikkének eleje:


    "A wiki is a web application designed to allow multiple authors to add, remove, and edit content. The multiple author capability of wikis makes them effective tools for mass collaborative authoring."
  • Ajnasz #3
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Dotkomlufi ;)

    Nem akarják, mert nem ismerik és félnek az ismeretlentől
  • assdf #2
    Lehetséges hogy a felnőtt lakosság nagy részének fogalma sincs mik ezek a szavak, csak sokat hallják és nem érteken/akarnak érteni hozzá ezért élből utálják?
    Én sok ilyet láttam már
  • Gerygrey #1
    Én még betenném a listára a "dotkomlufi" (asse tudom mi az, de olyan sok helyen olvastam már ezt a szót) és az "information super highway" kifejezéseket.

    Wikivel mi a baj? Szerintem aranyos. "Google a barátod, Wiki a barátnőd" :D