Gyurkity Péter

Computer Aid - újrafeldolgozás helyett adományozás

A szokásostól némileg eltérő felfogást követ a Computer Aid nevű szervezet, amely szerint az újrafoldozás mellett is környezetbarát és főleg egyszerű megoldás a használt számítógépek adományozása a szegényebb országoknak.

A Computer Aid a héten jelentette be, hogy leszállította a 90 ezredik használt és némileg helyrepofozott személyi számítógépet, amely az adományozási program sikerét jelzi. Ők ugyanis nem a kiszolgált alkatrészek és egész konfigurációk újrafeldolgozásában látják a kiutat, hanem a fejlett országokban inkább koloncnak tartott korosodó gépek további felhasználásában, amelyre elsősorban a fejlődő régiókban mutatkozik igény.

A 90 ezres példányszámot a Zambiának leszállított 225 PC-vel sikerült túllépni. Ezek a számítógépek kivétel nélkül a zambiai felsőoktatási intézményekbe kerülnek, ahol igen nagy szükség van rájuk, elsősorban a jelenlegi szegényes felszereltség miatt.

A hivatalos tájékoztató szerint ezek a konfigurációk több száz hallgatónak teszik majd lehetővé, hogy elsajátítsák az alapvető ismereteket és a mindennapos használattal biztosítsák a sikeres jövőhöz szükséges háttértudást. Ez ugyanis az adományok nélkül nem valósulhatna meg.

A szervezet egyébként márciusban emelte meg a minimális követelményeket, valamint a leszállított PC-k összetételét. Az új felállásban előírják, hogy a összes átadott számítógép 10 százalékát a Pentium 4 osztályú konfigurációknak kell kitenniük, a fennmaradó 90 százalékért pedig a Pentium 3 osztályú PC-k a felelősek. Ez utóbbiak merevlemeze minimum 10 GB-os kell hogy legyen, ami véleményük szerint kellő biztosíték arra nézve, hogy valóban használható számítógépeket szállítanak le.

A Computer Aid eddigi tevékenysége során több mint 100 országba juttatott el használt konfigurációkat. Ezek fele oktatási intézményekbe érkezett, a másik 50 százalék pedig olyan közösségeknek és szervezeteknek, amelyek valamilyen kutatást végeznek az egészségügy területén. Az adományozott PC-k legnagyobb része brit cégektől származik, amelyek ily módon válnak meg a feleslegessé vált példányoktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #12
    Jó észrevétel. Vajon a "némileg helyrepofozásban" benne van az összes elkó cseréje is? (Azért összes, mert előre nem lehet tudni, melyik mennyire száradt ki.)
  • dez #11
    +barret
    Na ti sem értettétek meg, amit írt...
  • NonsenS #10
    Egyébként az ötlet nagyon jó és támogatom:)
  • NonsenS #9
    "a másik 50 százalék pedig olyan közösségeknek és szervezeteknek, amelyek valamilyen kutatást végeznek az egészségügy területén. "

    Kutatást végeznek az egészségügy területén? Miért nem adják oda a fejlett országok azt a tudást is, amit ők tudnak. Nem hiszem, hogy olyan sokat tudnának kutatni, amit máshol még nem találtak meg. Persze vannak ilyenek, de nem túl sok.
    Ez nekem kb úgy tűnik, hogy még szemétkedjünk egy kicsit vele, habár nekem úgyis ingyé lenne. Ha adnám.
  • bunny #8
    Biztos vagyok benne, hogy a háttérben a szokásos "fejlett ország áttolja a szemetét a fejlődőnek, és innentől kezdve szép a világ és óvjuk a környezetet" felfogás áll, ne legyenek illúzióitok. Amit nem látok, az nincs - mondja a strucc is.

    Ennek ellenére azért talán nem ugyanaz, mint a német szemét deportálása hazánkba. Én magam is látom a munkahelyemen, hogy olyan gépek mennek sejeltbe ami még mindig marha jó (szerencsére mi is adományozzuk őket suliknak, faluknak nem kukázódnak). Kondi ügyben pedig lehet meglepő, de ki lehet ám cserélni! Na nem neked, de a fejlődő országokban az ember ingyen van szint, tehát pont ráérnek majd javítgatni az ilyen egyszerű hibákat. Azért mondom, mert mi is megtettük nem olyan rég, amíg aztán nem jött az ukász, hogy core2 a hülyepicsa titkárnőnek százszámra word-özni. Kell az, mert a gyenge 1.2-es celeron már nem volt elég neki. Na mindegy (valaki kaszált megint marha sokat).

    Egy P3 pláne P4 még nagyon sokáig elég lesz, nekem egy P3 900-as laptopom van, 512 ram, és vidáman elfut rajta nemhogy az XP, de a photoshop cs2 is. Nem egy villám, de megy. A normál iskolai feladokhoz szükséges alkalmazások pedig bármikor elmennek rajta. Szóval igenis adjuk oda ezeket a gépeken neki, és ott még 10 év múlva is röfögni fognak.

    Az megint egy másik kérdés, hogy addigra ki kéne találni hogy mi legyen az e-szeméttel OTT, ugyanis az is a föld része, tehát a szemét feldolgozást csak elodáztuk, ettől még meg kéne oldani. Attól, hogy nem itt mérgezem a talajt európában még mérgezem a földet. Ébresztő!
  • Gerygrey #7
    Szerintem viszont okosabb dolog a használt gépeket leszállítani, mint külön műanyag hulladékot (százdolláros laptop) gyártani a szegény országoknak.
  • Pintyőke #6
    Szep dolog a "szemetet" letolni a fejlodo orszagoknak azzal az amitassal, hogy segitenek. Nem csak a gepek sebessege, hanem az oregedese is szamit. Nezz meg egy 4-5 eves pc kondenzatorait. Nem veletlen, hogy tobbsege fagyogat! ...de azert meg mukodik, hat toljuk oda nekik, ezzel letudva az e-hulladekot. Inkabb a felhalmozott regebbi, de meg nem hasznalt gepeket tolnak ki, annak tobb ertelme lenne.
  • kvp #5
    A gyartoknak kellene visszavenniuk a gepeket, meghozza akar a harmadik tulajdonostol is. Tehat a cucc hasznalat utan mehetne vissza kinaba...

    Egyebkent egy PII-es is hasznalhato, csak eleg ram es megfelelo szoftver kell hozza, tehat szerintem meg igy is nagyon sok gepet semmisitenek meg.
  • greg971 #4
    Na szóval ... egy országnak , szerinted ne szállítsák le ingyen , ne adják oda ingyen , hanem pénzért semmisítsék meg .. sőt, a feljődő ország nem kis pénzért vegyen új eszközöket ... okos vagy látom :D

    Nézz körül otthon TE mit tehetnél a környezetért !
  • barret #3
    Akkor talán vegyék meg boltban? Inkább akkor az ajándék gép :D
    Ha te autót veszel,azonnal a bontására gondolsz? Grat...