Berta Sándor

Jönnek az ehető és újrafeldolgozható hardverek

Időről időre felbukkannak olyan hírek, amelyek különleges, biológiailag újrahasznosítható anyagokból készülő árucikkekről szólnak. Nos, lehet, hogy egy-két esztendőn belül ilyen termékekből jut majd a karácsonyfa alá is.

Az ehető vagy újrahasznosítható anyagokból gyártott digitális csúcstechnológiájú eszközök ötlete nem új. Már lehetett hallani például kukoricából, vagy papírból készült CD-kről, DVD-kről. Ezt a sort akarja hamarosan bővíteni az NEC nevű japán elektronikai konszern és néhány fiatal modder is.

Az NEC nemrég mutatta be az N70li ECO nevet viselő, kukoricából és burgonyából készült mobiltelefonját. A készülék különlegessége, hogy a háza ilyen alapanyagokból van, ezáltal biológiailag könnyen lebomlik, és újra is feldolgozható. A telefon belseje hagyományosnak mondható és abszolút működőképes. Nem lebomló anyagokból készül ugyanakkor az akkumulátor, a chipek, a kijelző és a félvezetők. Az NEC a készüléket az NTT DoCoMo nevű japán távközlési vállalattal közösen fejlesztette ki. Árat ugyan még egyik cég sem közölt, ám azt már elárulták, hogy a tervek szerint ezek a telefonok ugyanannyiba fognak kerülni, mint a belépőszintű hagyományos társaik.



Teljesen használhatatlannak, de gasztronómiai különlegességnek nevezhető a http://64bits.se weboldalt üzemeltető svéd fiatalok alkotása, akik mézeskalácsból készítettek számítógépházat, illetve tésztából gyártottak videokártyát. Ezeket a hardvertermékeket akár meg is lehet enni.

Mindenesetre ezek az ötletek egyáltalán nem elvetendők és az biztos, hogy különleges ajándéknak is számít a karácsonyfa alatt egy különleges, ehető videokártya vagy egy csörgő krumplitelefon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gordonmail #28
    Nagymutter mondaná: olyan ennivalóan néz ki ez a számítógép.
    Kostóld meg Mami.
  • AeroS #27
    -Drágám mi lesz az ebéd?
    -Radeon leves, Celeron tésztával.:D
  • DEXTER92 #26
    Elromlott a videókártyám...megeszem! LoL! :D
  • G0blin #25
    és a high-end termékeket onnan ismerhetjük majd fel, hogy szarvasgombából készültek
  • Balumann #24
    mármint az eredményt
  • Balumann #23
    Ha túl elhasznált lesz egy hardver, megeszem és a maradékot visszaküldök hogy hasznosítsák újra (nem ingyen)
  • SirMaci #22
    Két barát beszélget:
    -Mit kaptál karácsonyra?
    -Egy új csúcstechnológiájú mobilt.
    -Azti mutasd!
    -Tegnap nem volt nálam kaja és megettem.
  • mousee #21
    Kirakom a mobilomat a nyaralónkban az asztalra, és elcsipegetik a madarak...lazaaaaaaaaaa :D
  • Boeyler #20
    Ehető Gef 7800 GTX...LoL
    Azé nem kicsit drága finomság!!!
    De ha megeszed legalább lesz a hajadon egy kis élsímítás!
  • Venom #19
    LOL :D