Berta Sándor

Hosszú az út a szemantikus webig?

Bécsben számos szakember gyűlt össze, hogy az intelligens web jövőjéről fejtsék ki gondolataikat és információkat, illetve tapasztalatokat cseréljenek.

Az osztrák fővárosban tartják az Első Európai Szemantikus Technológiai Konferenciát (ESTC), amelynek célja az emberek és legfőképpen az ipar vezetőinek megismertetése a szemantikus webbel és a valódi mindennapos használatának elterjesztése. Az ESTC-n többek között az Audi, a British Telecom, a SAP, a Siemens és a Vodafone mellett számos kutatóintézet és a cambridge-i, a darmstadti és az innsbrucki egyetem munkatársai vesznek részt.

"Friss tanulmányok szerint 2010-ig a szemantikus technológiák piaca 40 milliárd dolláros lesz vagyis a jelenleginek a többszörösére fog nőni. Európában már most egyre több cég alakul, amelyek megpróbálják az intelligens webben rejlő lehetőségeket kiaknázni" - jelentette ki John Davies, a British Telecom képviselője. Ora Lassila, a Nokia kutatóközpontjának munkatársa úgy vélte, a cél egy olyan intelligens web létrehozása, amely a felhasználóknak az eddiginél nagyobb szabadságot biztosít és amelyik fontos alapja lehet az ubiquitous computing vagyis egy mindent behálózó rendszer elterjedésének.



Tim Berners-Lee korábban úgy jellemezte a szemantikus webet, mint a hagyományos web kiterjesztését, amely megérti a benne lévő tartalmakat, ezáltal megkönnyíti az ember és a gép kapcsolatát, közös munkáját. "2001-ben a szemantikus web még science-fiction volt. Jelenleg is még számos alkalmazás szabályosan fogva tartja az információkat és adatokat. Ez szerintem sértő. A felhasználók szabadságát maximalizálni kellene. Szinte mindent mi, emberek csinálunk, a munkánk emiatt gyakran elveszik a jelentéktelen részletekben. A rendszereknek a jövőben meg kell majd érteniük, hogy mit szeretnénk" - mondta Ora Lassila.

A kutató kiemelte, hogy a Nokia a cambridge-i egyetemen lévő kutatóközpontjával közösen a Connecting Me nevű projekt keretében jelenleg is egy olyan mobiltelefonon dolgozik, amelyben már helyet fognak kapni a szemantikus technológiák. Így a szociális hálózatok információmenedzsmenti feladatokat is elláthatnak. A cél, hogy a készülék ne csak név szerint ismerje fel a hívó felet, hanem tisztában legyen azzal is, milyen kapcsolat fűz bennünket hozzá.

"Valósággal éhesek vagyunk az információkra, majdnem belefulladunk az adatokba. Így viszont úrrá lehetünk ezen a problémán" - vagyis Lassila szerint a jövőben csak avalóban fontos dolgokkal kell majd foglalkoznunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoleeca #12
    Nem akartam hozzátenni. Csak felhúztam magam és ennek adtam hangot. Akárcsak te, viszont a #8 egy az egyben igaz rád is. Meg a #12-re is...folytathatjuk...
  • startmenu #11
    Ez sajna igaz. Sg-től ne várj sokat, max figyelemfelkeltőnek jó egyes témákban.
  • startmenu #10
    A Web2 az volt, én használtam, ebből írtam diplomamunkát, nem buzzword, csak rá kell kényszeríteni pár embert a használatára, és onnan könnyebb lesz a munkájuk...
  • Tetsuo #9
    Mikor az Antikrisztus irányítja majd az öntudatra ébredt "szemantikus web"-et, a Sátán bélyegeként beültetett csipeket hordanak az emberek, full kontrol alatt.. az már az Apokalipszis! Közülük csak az igaz kiválasztottak nem égnek örökké kénköves lángok között!!
    /Biblia - Jelenések Könyve/
  • Yv@n #8
    Ez a hozzászólásod is kb a használhatatlan semmi. Az előtte levő kettőnek(5, 6) volt értelme. Így nagyjából ugyanannyit tettél a témához, mint az 1#es, akit viszont instant leugattál.
  • Zoleeca #7
    Eleget tudok róla ahhoz, hogy ne húzzam le a témát csípőből. Egyébként meg ott a google, keress rá. Az sg-től meg ne várj mély technológiai tartalmú cikket.
  • ozric #6
    Ha nem is sok, de valamennyi fogalmam van róla, hogy mi a szemantikus web. Legalábbis, hogy mi akar lenni. Sajna a cikknek 0% a technológiai része, így nem meglepő, ha buzzword-nek látszik. Egy példán keresztül talán kicsit világosabb lesz az egész. Most hogyan nézed meg, hogy mennyibe kerül egy videókártya? Röviden: átnyálazod egyenként az általad ismert boltok árlistáit, mint ahogyan egy könyvet kell (az egész tartalmat látod, és az ablakot görgetve magadnak kell megkeresni az infót). A szemanikus webbel: beírod egy keresőbe pl: "nvidia 8600GT ár<50000 bolt_távolsága_tőlem<20km márka=asus,gigabyte,leadtek memória=512MB" és megkapod az összes találatot, amire szükséged van.

    A háttérben levő technológiáról: a legtöbb mai weboldal csak HTML változatban érhető el, és max. egy RSS kivonata van. A szemantikus web lényege, hogy az adatok és a csoportosítható dolgok egy RDF vagy hasonló adatbázisban vannak, amihez szorosan tartozik egy ontológiai leírás (OWL). Ez utóbbi leírja, hogy mi hogyan van tárolva, és mit lehet tenni vele (W3C Rules). A HTML weboldalak dinamikusan jönnek létre az RDF adatbázisokból a SPARQL/XSL(T) segítségével. Ezzel a módszerrel egy jól karbantartható, a számítógép és az ember által is kiválóan értelmezhető weboldalt kapunk.

    Az egész kulcsa az ontológia, ami nem egy könnyen emészthető fogalom. Akit érdekel, magyarul is elérhetőek a W3C doksiai:

    Alkalmazási esetek
    OWL Áttekintés
  • Dj Faustus #5
    A cikk tényleg nem sokat árul el arról, hogy mi a szemantikus web, de egyrészt ennek utána lehet olvasni, másrészt bár felhasználói szemmel ennek (most) kevés értelme van, de fejlesztői szemmel nézve eléggé fontos szerepet tölt be.

    "A szemantikus web célja a weben fellelhető információk egységbe rendezése, egy olyan hálózat létrehozása, ahol az adatokat nemcsak az ember, hanem az automatizált eszközök is képesek egymással megosztani és feldolgozni. A szemantikus web elgondolásának a lényege, hogy a weben fellelhető adatokat oly módon írjuk le és kapcsoljuk egymáshoz, hogy a különböző információkat a gépek ne pusztán megjeleníteni, hanem automatizált módon kezelni, egységbe rendezni és különféle alkalmazások segítségével újra felhasználni is képesek legyenek. A szemantikus web a weboldalakon található információkhoz leíró címkéket rendel hozzá, és oly módon kapcsolja össze őket, hogy a számítógép hatékonyabban találhassa meg a kívánt adatokat, újfajta asszociációs kapcsolatokat létesítve a különböző információk között. Mindennek eredményeképpen tulajdonképpen egy globálisan elérhető adatbázis jönne létre.

    A szemantikus web működéséhez szükséges technológiai szabványok, például a forrásleíró keretrendszer (Resource Description Framework) vagy a webontológia nyelv (Web Ontology Language) kidolgozása már megtörtént, jelenleg a szemantikusweb-alkalmazások fejlesztése folyik.

    A szemantikus web a mesterséges-intelligencia-projektek, az online fordítóeszközök, közösségszervező hálózatok és más olyan technológiák kialakítását is elősegítheti, amelyekhez a megfelelő működés érdekében óriási mennyiségű leíró adatra van szükség. "

    Forrás: ITTK - Épülőfélben a szemantikus web.

    Nagyon leegyszerűsítve: van egy honlap és azon képek.
    A képek közül ki kell választani azt, amelyen egy elefánt látható.

    Ez az (jól látó) ember számára könnyű, mert könnyedén felismeri az elefántot (mivel látta a mesekönyvben, tanult róla az iskolában, járt az állatkertben, vagy éppenséggel személyesen is kapcsolatban van az elefántokkal).
    Viszont egy számítógép számára ez nehéz feladat. A képfelismerési technológia túl komplikált, viszont a szöveget a gép fel tudja dolgozni. Tehát ha a képhez hozzárendelünk szöveges információkat (például: "Ezen a képen egy afrikai elefánt (Loxodonta africana) látható, amint Tunguluku afrikai faluban a veteményest dézsmálja. A képet készítette: Robert Smith. A kép jogi státusza: Ez a dokumentum szabadon másolható, terjeszthető és/vagy módosítható a GNU Szabad Dokumentációs Licenc feltételei alapján, az 1.2 vagy későbbi, a Free Software Foundation által publikált változat szerint.")
  • Yv@n #4
    Rendben, látom te nagyon vágod a témát. Ez esetben légyszíves magyarázd el nekem 5-10 mondatban, hogy mi az a szemantikus web. Számomra ugyanis kb az jött le a cikkből, ami az 1#-es hozzászólásban található. Egy árva konkrétum nem sok, annyi sincs benne. "Intelligens web, szemantikus technológia.". He?

    Szerencsénkre ittvagy Te, aki ottvan a témában, hogy felvilágosíts bennünket :)
  • Zoleeca #3
    pfff...biztos nagyon otthon vagy a témában.
    No comment. Még szerencse hogy nem mindenki így áll a dologhoz. Főleg azok akik kutatnak és foglalkoznak új dolgokkal.

    Halálba keresheti magát mi, a te pénzedből volt a konferencia? Akkor mit zavar?