Gyurkity Péter

Apple: legyen szabad az online zene!

Az almás cég szerint az illetékeseknek üzletpolitikájuk kritizálása helyett a másolásvédelmi eljárások feloldására kellene koncentrálnia, amely fellendítené az internetes zenei piacot.

Steve Jobs, a vállalat elnöke a cég weboldalán közzétett írásban fejtette ki a véleményét az őket kritizálókról, valamint a négy legnagyobb kiadó stratégiájáról. Ebben többek között megemlítette, hogy a megszólított kiadók - a Vivendi tulajdonában lévő Universal Music Group, a Sony BMG Music Entertainment, az EMI Group és a Warner Music Group - saját érdekében állna, ha feloldanák az internetes zene terjedését akadályozó másolásvédelmi (DRM) technológiákat, pontosabban ha nem ragaszkodnának mindenáron ezek alkalmazásához.

Jobs emlékeztet arra, hogy az iPod lejátszók is megbirkóznak a védelmet nélkülöző zeneszámokkal, egyedül a kiadók tartózkodása miatt nem jöhetett létre a megegyezés a terjesztés kibővítéséről. Abszurdnak véli, hogy világszerte milliószámra adnak el CD-albumokat mindenfajta másolásvédelem nélkül, miközben továbbra is ragaszkodnak a még mindig törpének számító internetes zene korlátozásához. Szerinte a feloldást követően új vállalkozások tucatjai lépnének be a piacra, saját internetes áruházakat, letöltőközpontokat hozva létre, ezzel is fellendítve a forgalmat. Akkor talán az Apple-t kritizálók is rájönnének, hogy nem az iTunes védelmével van a baj, hanem a kiadók hozzáállásával.

Szakértők némileg furcsának találják Jobs kijelentéseit, főleg annak fényében, hogy a cégnek igenis előnyére vált a zenelejátszók közötti kompatibilitás akadályozása. Azzal, hogy az iPod ketyeréket saját zeneboltjukhoz kötötték, megnyílt az esély a piac meghódítására, amit alaposan ki is használtak. Több cég éppen a FairPlay névre keresztelt másolásvédelem miatt indított eljárást, követelve az átjárás engedélyezését a különböző hordozható lejátszók között.

Az iTunes-iPod párost főleg Európában állítják újabb kihívások elé. Legutóbb Norvégiában illegálisnak minősítették a zeneboltot, és októberig szabtak határidőt annak teljes megnyitására, hogy a szoftver és a szolgáltatás megfeleljen a norvég jogszabályoknak. A vállalatot emellett valószínűleg az is bántja, hogy a Wal-Mart a napokban leszerződött a legnagyobb kiadókkal, eleget téve kívánságaiknak, megelőzve ezzel az Apple-t, amely viszont nem volt hajlandó ilyen engedményeket tenni.

Jobs írásában a kiadókra hárítja a felelősséget, kiemelve, hogy cége már az első egyeztetések során igyekezett elkerülni bármilyen DRM alkalmazását. A jövőt illetően három alternatívát vázolt fel, ezek között említi a jelenlegi helyzet konzerválását, a FairPlay esetleges licencelését, valamint a DRM teljes feloldását. Az első kettő véleménye szerint nem jelenthet megoldást, a harmadikat viszont azonnal támogatnák, amennyiben ilyen értelmű elhatározásra jutnak a nagy szórakoztatóipari cégek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #14
    lol
  • Selbamaci #13
    Jellemzo
  • Selbamaci #12
    2. level valasz

    Kedves Zoltán!

    Amennyiben nem ért egyet valamely cikkel, alatta ott van a fórum, ahol a
    nyilvánossággal is megoszthatja véleményét. Szándékosan ezzel a céllal lett
    létrehozva.

    Üdvözlettel,
    Nyerges Tibor
  • Selbamaci #11
    2. level

    Kedves Peter!

    Ugy erzem, hogy cikkeid irasakor a gyors megjelenes fontosabb tenyezo lehetett, mint az akkuratus fogalmazas. Erre szerettem volna utalni az elozo levelemben. Felsorolom a targyi tevedeseket, hogy egyertelmu legyen, mi alapjan velelmezem ezt.


    1. mondat!
    "? illetékeseknek üzletpolitikájuk kritizálása helyett a másolásvédelmi eljárások feloldására kellene koncentrálnia?"
    Nevezz mar meg egy illetekes elvtarst ebben a temakorben, aki - mondjuk hogy - jogosan kritizal(hat)ja a ceget az 'uzletpolitikaja' miatt.

    2. mondat!
    "? fejtette ki a véleményét az őket kritizálókról, ? "
    Egyetlen egy budos szot nem ir az oket kritizalokrol, nem is emlit semmi hasonlot.

    4. mondat!
    "? az iPod lejátszók is megbirkóznak a védelmet nélkülöző zeneszámokkal,? "
    Urjezus, ez a mondat pont az iPod-rol annyira nevetseges es felrevezeto, hogy szinte faj. Meg hogy az iPod megbirkozik - igy: megbirkozik - a feladattal. Ezt ugy irod, mintha ez valami fantasztikus nehezsegbe utkozne, es nem ez lenne valojaban a konnyebb, egyszerubb feladat.

    5. mondat!
    "? Abszurdnak véli,? "
    Semmi ilyesmit nem mond. Sot, nem is hasznal ilyen kontextust. Esetleg gondol?

    6-7. mondat!
    "? Akkor talán az Apple-t kritizálók is rájönnének,? "
    A 6. mondat allitasanak megvalosulasakor ertelmetlen a 7. mondat allitasa es forditva. Ha nincs masolasvedelem, mire kene rajonni? Ha van masolasvedelem, nem nyilnak meg boltok, es nincs mivel osszehasonlitani a jelenlegi helyzetet. Az emberek akkor jonnenek ra, hogy mivel van pontosan baj, ha hasonlo, szabatos, logikus irasokkal, magyarazatokkal - ala open letter - elmondanak, megertetnek veluk. Nem pedig felrevezeto ertelmezesekbol - ala te cikked - vonnanak le rossz kovetkezteteseket.

    8. mondat eleje
    "? Szakértők némileg furcsának találják? "
    Peldaul kicsoda? Mondanal egyet, utalnal valakire? Ki egyaltalan szakerto ebben a kerdesben? IT ujsagirok? A Zune menedzsere?

    8. mondat masodik fele
    "? cégnek igenis előnyére vált a zenelejátszók közötti kompatibilitás akadályozása? "
    Kurva nagy csusztatasnak hangzik, mert ugy allitod be, mintha ezt az Apple akarta volna igy. Ha figyelmesen olvastad a nyilt levelet, megtudhattad, hogy a kiadok akartak igy.

    9. mondat
    Ertelemszeruen a hibas premissza miatt ez is eros csusztatas.

    10. mondat
    "? Több cég ? indított eljárást,? "
    Egyetlen egy ceg sem inditott eljarast ellenuk. Csak kormanyszervek, allamszervek, birok, ugyeszek, jogaszok, stb. inditottak eljarast. Vagy meg azok se. Inkabb csak vizsgalatot.

    12. mondat
    "? Legutóbb Norvégiában illegálisnak minősítették a zeneboltot,? "
    Ember, legalabb a sajat cikkeitekre valo hivatkozaskor ne irjal mar hulyesegeket. Olvasd el, mit csinalt a norveg ombudsman, mi lehet a kovetkezo lepes, es mondjuk 2 ev mulva birosagi targyalasok utan esetleg 'torvenytelenne' es nem illegalissa valhat az iTunes Store.

    13. mondat
    "? eleget téve kívánságaiknak,? "
    Ismet azt kell mondjam, sajat cikkedre valo hivatkozasnal pontatlan vagy. A linkelt cikknel epp azt irtad, hogy a Walmartnak nem mertek ellentmondani, es nem forditva. Azonkivul te esetleg ott voltal a targyalasokon, vagy egyaltalan, honnan veszed, hogy ki mibe nem ment bele, mit kert, akart, stb. Az is lehet, hogy mar alairtak kozben ujabb szerzodeseket. Szoval mi innen velelmezhetunk dolgokat, de tudni kurvara semmit sem tudunk. Te sem jelenthetnel ki olyan dolgokat, amikrol lovesed sincs.

    Megjegyzes
    Iszonyu mennyisegu kozpontozasi hiba van a cikkben, tobb esetben a mondatok ertelmet is mar-mar befolyasolja egy adott hiba.

    Varom valaszod, bocs, ha kicsit tul kritikus voltam.
  • Selbamaci #10
    1. level valasz

    Kedves Zoltan,

    termeszetesen megkapunk minden levelet, nem hagyunk ki egyet sem:)

    Ami a cikket illeti, targyi tevedest nem talaltam benne, a velemennyel
    mar lehet vitatkozni, de hat ez mar csak ilyen. Az esetleges
    felreertesek elkerulese vegett kiegeszitettem, de a "felretajekoztatas"
    szo szerintem tul eros.

    udv,

    Gyurkity Peter
  • Selbamaci #9
    1. level

    Gyurkity Peternek es a szerkesztosegnek!

    Kedves Peter!

    Nem tudom, hogy elolvastad-e az eredeti levelet, gondolom (remelem), igen. Viszont ha el is olvastad, akkor is nem ertettel meg belole tul sokat. Olyannyira, hogy a cikked totalisan felretajekoztatja az olvasokat. Amit szerintem nem lenne szabad megengedned magadnak, illetve nem lenne szabad megengednie a szerkesztosegnek. Tobb targyi tevedes is van benne, a velemenyezos resze pedig - bar tudom, hogy a te velemenyed - pedig teljesen rosszhiszemunek tunik.

    Nem tudom, hogy elolvasod-e ezt a levelet, tucatjaval kapsz-e hasonlokat, netan durvabbakat, vagy a szerkesztoseg reagal-e ra egyaltalan. Mindazonaltal kivancsian varom. Legfokeppen annak fenyeben, hogy itten valami Informatika es Tudomany cimszo alatt jelennek meg irasok, amiknek azert illene pontosnak, szabatosnak lenniuk, es messzemenokig nem bulvarosnak.
  • Gerygrey #8
    Az ipod jáccik MP3-at.
    Viszont az iTunes féle szutykot csak az iPod játssza le.
  • ssdb #7
    mer akkor DC + kábel + iPod és kécc... :)
  • ssdb #6
    de mp3-at is jáccik az iPod-nem?
  • Gerygrey #5
    Azzal, hogy az iPod ketyeréket saját zeneboltjukhoz kötötték, megnyílt az esély a piac meghódítására, amit alaposan ki is használtak.

    Igen, sajnos, ez már csak egy ilyen birka világ, az átlag egybites agyú user ha rájön hogy a trendi iTunesból letöltött zenét csak iPoddal lehet lejátszani, akkor rohan venni egy iPodot ahelyett hogy nézne valami értelmesebb zenelelőhelyet. De nem baj, ezek a birkák nagyon szépen eltartják a zeneipar nevű szörnyszülöttet, és addig komolyabb félnivalója nincs a torrentező társadalomnak.