Gyurkity Péter

Gates: az internet forradalmasítja a tévét

A Microsoft elnöke szerint öt év múlva már csak nevetni fogunk a jelenlegi megoldásokon, a fejlődés ugyanis olyan gyors lesz, hogy az internet akár teljesen kiválthatja a hagyományos televíziót.

Bill Gates a Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon beszélt a televízió és a világháló viszonyáról, az elkövetkező időszakban végbemenő változásokról. Itt többek között kifejtette azon véleményét, miszerint az internetes technológiák rendkívül gyorsan beelőzhetik a hagyományos műsorszórást, jobban alkalmazkodva a nézők igényeihez, nemcsak az egyes műsorok, de a reklámok terén is. Az első próbálkozásokat már most is látni.

"Lenyűgöző, hogy az emberek mennyire nem látják az ezen a területen jelentkező lehetőségeket. Öt év múlva nevetve fogunk visszagondolni a jelenlegi helyzetre, a gyermeteg megoldásokra" - jelentette ki Gates. Példaként hozta fel az olimpiát, amely szerinte kitűnően szemlélteti, mennyire nem alkalmas a hagyományos televízió a nézők igényeinek kielégítésére. Várni kell, amíg a tudósító befejezi mondókáját, várni kell a reklámoknál (amelyek többnyire érdektelenek számunkra) és pontosan el kell kapni a kívánt műsorokat, különben lemaradunk róluk.


Gates impresszív társaságban: Balra a Forbes szerkesztője, Dennis Kneale, mellette Caterina Fake a Flick alapítója, Gates másik oldalán a Nike elnöke, Mark G. Parker, majd Chad Hurley YouTube alapító és Viviane Reding EU biztos következik

Itt jöhet be az internetes tartalomszolgáltatás, amely jelenleg többnyire elkülönül a televíziózástól. A világhálóról letöltött videókat és a megszokott tévéadásokat ma gondolatainkban nem kötjük össze, pedig ez lehet a kulcs a terület forradalmasításához. Az első bátortalan lépéseket már megtették, illetve most készülnek megtenni. Ilyesmin töri a fejét a YouTube, amely reklámokkal toldaná meg a feltöltött alkotásokat, megosztaná az ebből származó bevételeket a felhasználókkal, egyre jobban elterjesztve a technológiát.

A folyamat természetesen a hirdetőket is kihívás elé állítja. Az előrejelzések szerint a jövőben egyre több pénz áramlik majd az internetes szegmensbe, amely lassan a televíziótól is elhódítja majd a magukat népszerűsíteni kívánó cégeket, szervezeteket. Az egyetlen kérdés, hogy mindez milyen sebességgel megy majd végbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szacsi #48
    "www.externet.hu nézzétek meg ezt az oldalt aki T-com területen van annak a 8 megabites net 6990 Ft PrePaid(1összegbe kifizetve 1 évre) csomagban."

    te írtad el, nem én (:
  • shabba #47
    "Március végére nagy valószínűséggel az érintett felhasználók 90 %-a 8 megabiten fog netezni a maradék pedig a közeljövőben kerül orvoslásra."

    Az ADSL technológia nem olyan amivel minden előfizetőnél 8Mbps-et lehet biztosítani és ezt a képességét nem is lehet orvosolni. A tényleges sebesség a vonali jellemzők függvénye, amit elsősorban a távolság befolyásol. Az aki a DSLAM-tól vonaltávolságra 2-3km-nél közelebb van és jó a vonala, annak van esélye az up to 8Mbps-re. Aki távolabb annak sosem lesz. Ez a technológia korlátossága amin nem lehet változtatni.

    ADSL sebesség vs távolság
  • winters123 #46
    A sávszélemeléssel kapcsolatban: várjátok meg a negyedév végét ugyanis január 15-től kezdték el emelni de főleg inkább az infrastrukturát fejleszteni hogy egyáltalán technikailag lehessen emelni. Március végére nagy valószínűséggel az érintett felhasználók 90 %-a 8 megabiten fog netezni a maradék pedig a közeljövőben kerül orvoslásra.

    Sajnos túl nagy fába vágta a T-com a fejszéjét amikor nyilvánosan bejelentette a sávszélemelést holott nem volt meg hozzá a megfelelő háttér.
  • winters123 #45
    ez igaz, mellesleg nálam is így van.

    És ez egy növekvő tendencia viszont egyelőre csak a fiatalabb réteg (18-25) használja ki az internet adta lehetőségeket a legnagyobb mértékben.
  • BiroAndras #44
    Nekem 5 jön a 8-ból. De bőven elég ez, sőt már azon gondolkodom, hogy kisebb csomagra váltok. Viszont a feltöltés 384-ről 512-re ugrása már nagyonis számít.
  • asysoft #43
    Én meg légvonalban 100m-re lakom a központtól Budapesten, s olyan 6Mbites a net 8 helyett (fránya kábelvezetés, jó kacskaringósan jöhet:)). De nem szomorkodom, így is sokkal jobb, mint volt:)
  • zzebi #42
    Mindenki megnyugodhat, a halozat es a hozza tartozo szolgaltatasok a kovetkezo 5 evben is fejlodni fognak. A fejlodesnek eddig sem es ezutan sem a technologia fog az utjaban allni. Amint eleg nagy a verseny, van elegendo kereslet es megfelelo szinvonalu szolgaltatasok, akkor a cegek hajlandoak befektetni az infrastrukturaba. Ha a szolgaltato dupla annyi penzt tud keresni azzal, hogy minden hardverjet megduplazza, akkor meg fogja tenni azt. De sokkal valoszinubb, hogy egyszeruen kicsereli az egeszet egy dupla olyan gyorsra olcsobban.

    Persze azert is irtam, hogy 480p videok eseteben mar ma is alkalmas a halo VoD-re, mivel ez csak 2-3 megabites adatfolyam. Nagy mereszseg lenne ma azt mondani, hogy 5 ev mulva nem lesz legalabb 10 megabites egy atlag broadband kapcsolat.
    Mindezek mellett, pont ugy, ahogy ma is koveti az infrastruktura a vegpont sebesseget, 5 ev mulva is ugyanezt teszi majd.

    En most otthon a 3 Mb/s-os kapcsolatomon "egyenesben" nezhetem a 480p Quicktime videot. Komolyan nehez elhinni, hogy 5 ev mulva ugyanezt teljes HD felbontasban is megtehetem majd?

    Egyszeruen nem latom, hogy mi ennyire hihetetlen.
  • shabba #41
    Azért gondolj bele, ma talán 512kbps-es stream van YouTubeon, egy HD stream meg legyen mondjuk 8Mbps. Az 5 év alatt a felhasználószám is bővülni fog, ez adatforgalom majd 50-100x-os bővülést jelentene. Ezt azért hálózatban tudni kellene követni, úgy hogy a szolgáltatók részéről ez a beruházás rentábilis legyen.

    Másik ilyen nagy tartalomszolgáltató a Limelight 1 hete adta ki ezt a sajtóhírt:

    Limelight Networks Unveils Terabit Per Second Content Delivery Network
  • zzebi #40
    Szerintem egyaltalan nem tulzas, amit Gates allit. 2 eve pl meg nem letezett YouTube, ma meg mar sokmillioan neznek rajta filmeket ugy, hogy a letoltogetesre sem kell varni. Ilyen iramu fejlodessel 5 ev mulva valoban streaming HD filmeket nezhetunk otthon.
    Amugy egy 3-4 megabites kapcsolaton mar ma is kiprobalhato ez az Apple Quicktime Movie Trailers oldalan (480p).
    Az internetes infrastruktura adott, akar a mai halozati eszkozokon is tokeletesen mukodne a dolog. A halozat a VoD szolgatatasokat is el tudna mar latni. Pont erre vannak a Content Delivery szolgaltatok, pl Akamai, aki az Apple-t es sok mas tartalomszolgaltatot szolgal ki.
  • kvp #39
    "A gécc által emlegetett netes digitális tv legnagyobb előnye pont az, hogy NEM ENGED elkapcsolni a lejátszó / streamer, amig a reklámblokk tart. Talán ezt is meg kéne említeni. :))))"

    Vegul is bejegyeztek a szabadalmat, barki elolvashatja. Az alapotlet az, hogyha nem tudnak egy emberi ellenort allitani melled amikor a gepedet hasznalod, akkor letrehoznak erre egy automata programot. De ki szeret ugy dolgozni egy gep elott, hogy valaki folyamatosan figyeli a valla folott? Az uj drm, wga es ocp technika pont errol szol. Viszont sokkal konyebb lesz cenzurazni, mivel mar a mondat leirasakor elkaphato az aki rosszat akar mondani. Ha akkor nem sikerult, meg mindig torolni lehet visszamenoleg minden adatot, minden geprol ahol megtalalhato... akinek ez nem tetszik az pedig nem fog tudni semmilyen technikai ezkozt hasznalni. (aki azt mondja, hogy akkor ezt teszi, annak megjegyzem, hogy egy ido utan kellemetlen lesz penz, orvosi ellatas es szemelyi papirok nelkul elni)