Berta Sándor

Európai Bizottság - támogatni kell a nyílt forráskódot

A nyílt forráskódú szoftvereket előnyeik, így például a gazdaságélénkítő és a költségmegtakarító szerepük miatt a jövőben támogatni kell - derült ki az Európai Bizottság által most nyilvánosságra hozott tanulmányból.

A Study on the: Economic impact of open source software on innovation and the competitiveness of the Information and Communication Technologies (ICT) sector in the EU címet viselő dokumentum elkészítésében részt vettek többek között a Maastrichti Egyetem kutatói is. A szakemberek a tanulmányt ugyan már tavaly novemberre összeállították, azonban azt az Európai Bizottság csak most hozta nyilvánosságra.

A kutatók elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatással van a nyílt forráskódú szoftverek használata a gazdaságra, ezen belül is az informatikai és a távközlési ágazatra. Nos, Európának ezen a területen nincsen szégyenkezni valója. A kontinensen például jóval több nyílt forráskódú operációs rendszert használnak az emberek, mint mondjuk az Egyesült Államokban. A legtöbb nyílt forráskódú programot fejlesztő szakember szintén Európában található. A dokumentumból kiderült az is, hogy a nyílt forráskódú szoftverek kétharmadát magánszemélyek fejlesztik. Az ő munkájuk felbecsülhetetlen értékű.

Ráadásul a nyílt forráskódú programok alkalmazása közvetlenül is kihat a gazdaságra. Használatukkal ugyanis a kutatás-fejlesztési költségek 36 százaléka takarítható meg, így ezt az összeget újabb programokra lehet fordítani. A szakemberek szerint fontos lenne, ha a jövőben az Európai Unió megszüntetné a nyílt forráskódú szoftverekkel szembeni hátrányos megkülönböztetést, különösképpen a kutatás és fejlesztés területén. Ezenkívül hasznos volna, ha a fiatalok is minél nagyobb számban vennének részt a nyílt forráskódú alkalmazások fejlesztésében.

A kutatók például azt javasolták, hogy meg kellene becsülni azokat a cégeket és magánszemélyeket, akik nyílt forráskódú programokat osztanak szét az emberek között. Ez a tevékenységet ugyanúgy el kellene ismerni, mint a különböző jótékony célokra adományozókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #16
    "mert ugye ott is ami szar az gyorsan lemorzsolodik."

    Nem feltétlenül. Mivel a kisebb OO projektek nem az eladásokból élnek, akkor is fennmaradhatnak, ha teljesen szarok, és senkinek sem kellenek. A múltkor pl. a szerveremre akartam pár szolgáltatást (FTP, web server, ilyesmi) felrakni, és gyorsan bajba kerültem. Millió OO progi van ezekre a feladatokra, és a többség használhatatlan szar. Az egyetlen esélyem a sok vacak között a jókat megtalálni, ha valaki megmondja, mit keressek.
  • BlackRose #15
    Hülye aki megveszi... miért lenne hülye? Mit gondolsz miböl él a RedHat vagy a Novell, open source GPL, de a cégek fizetnek a supportért, maga a kód ingyenes, de érdemes fizetni a supportért ha komoly alkalmazásról van szó. Az egyetemek nem fizetnek, mert van nekik relatív olcsó szakemberállomány, de a cégeknek mindég olcsobb, hogy fizesenek a szállítónak (aki a support árát több ügyfél között osztja el, és így olcsobban megoldja a problémákat) a supportért, minthogy saját maga viselje a teljes költséget. Az open source az business model amelyből jól meglehet élni, de csak akkor ha hozzáadsz értéket, ha fejlesztesz és ha valakinek a valós problémáját oldod meg (nem csak cool programot irkálsz amiből valós haszna nincs senkinek). Ha csak csupán mások munkáját akarod eladni, akkor viszont éhes maradsz. Mondhatom jogosan. Persze ha valaki a kopasz kódért fizet akkor az nevezhető hülyének. De az Open Source nem erről szól.
  • AranyKéz #14
    "(de egyebkent az, hogy valami opensource, ha jol tudom, nem zarja ki azt hogy nem lehet fizetos es ugyanez forditva, mert valami zart forrasu meg nem biztos, hogy fizetos)"

    licensztől függ; GPL programokat annyiért adod el amennyiért akarod, ha van olyan hülye aki megveszi, és biztosítod a forráskódhoz való hozzáférhetőséget (utóbbinál nem tudom megvan-e szabva az ár)
  • fflx #13
    "A fizetős programok közül az ilyenek nagyrészt kihalnak."

    Mint ahogy siman kihalhat akkor is, ha nagyon jo minosegu... esetleg kihalas elott opensource-osodik. Ugye.

    (de egyebkent az, hogy valami opensource, ha jol tudom, nem zarja ki azt hogy nem lehet fizetos es ugyanez forditva, mert valami zart forrasu meg nem biztos, hogy fizetos)

    de egyebkent, azert nagyon jol felszerelhetove valtak manapsag a windows-os gepek teljesen ingyenes es nyilt szoftverekkel. mert ugye ott is ami szar az gyorsan lemorzsolodik.

    nalam pl a windows telepites utan jon a teljesseg igenye nelkul:
    firefox, 7zip, vlc, subversion (ezek nyitottak)
    es winamp, free antivir, skype, stb... (ezek meg zartak)

  • BiroAndras #12
    Az a baj az OpenSource-szal, hogy megélni nehéz belőle. Márpedig az embernek valamiből kell élnie. A másik probléma, hogy sok OO progi minőségileg messze elmarad az elvárhatótól, vagy akár teljesen használhatatlan. A fizetős programok közül az ilyenek nagyrészt kihalnak.
    Szóval jó dolog az OO meg minden, de azért nem kéne vallást alapítani köré.
  • strogg #11
    Egyetértek veled. Ám azt vegyük figyelembe, hogy egy bizonyos szint fölött beszól a politika. Legyen szó akármiről.
    A felvetésedre (miért az USA-ban köt ki sok OSS fejlesztő) a válasz szerintem eléggé profán. Az OpenSource kultúra a klasszikus hacker kultúrából nőtt ki. Olyannyira, h. gyak: ugyanaz, csak OpenSource közösség a neve :))))) Amit sajnálok, mert lehet hibásan nevezhetnénk őket Hacker közösségnek, de akkor legalább a média is megtanulná végre mit jelent a szó. Tehát: Az OpenSource közösség egy "ajándékozó kultúra". Ezt nem értik európában. (mondjuk nagyon oskan nem értik miért is jó érzés adni önzetlenül) Itt nem becsülnek meg, ha írsz OSS szoftvert. Tehát ha beleírod az önéletrajzodba, hogy GIMP fejlesztő voltál/vagy, akkor kb: annyi a súlya mintha azt írtad volna, hogy voltál orvosnál tegnap este :) Alapvetően európában az számít, hogy milyen papírod van. Én ezt "papír alapú társadalomnak" hívom. Roppantul nem az a fontos, hogy mihez értesz, és mit tudsz, hanem az, hogy miről van papírod. Ha megnézed az összes EU konform cuccost mindenről papír, rendelkezés,irányelv, stb. dominál. Ez a fő különbség. (szerintem)
    Mellesleg azzal is egyetértek, hogy főleg szóbeli fenyegetés a nyílt forrás támogatása. Ha komolyan gondolták volna, nem itt tartana az OpenSource európában.
    Márpedig váltig állítom, hogy életképes alternatíva.
    Nem flame szándékkal, mindössze tényleg csak közéredekű infóként. Teszteltem a suse 10.2-öt hétvégén. Nos fenomenális. Mindenkinek tudom ajánlani.
  • BlackRose #10
    "Európának ezen a területen nincsen szégyenkezni valója"

    Pedig van, még mennyire! Ugye miért van pl. Linus Torvalds az USA-ban, és még nagyon sok kimagasló Open Source programozó aki valami nagyott alkotott? Ezen kellene elgondolkodniuk az EU pofáknak, sőt nem is gondolkodni kell ezen, hanem megkérdezni azoknak az open source programozóknak a hadát amelyek az USA-ban kötnek ki kb. két percel miután valami nagyot alkotnak. DVD Jon is ugye már ott van, pedig azt hiszem az EU-ban is használni lehetne tudományát. Már tényleg fárasztó ez az elmúlt évekre annyira elhatalmasodott öndícséret, mert az egyetlen dolog amely fejlődéshez vezet, nem a pénz, nem a támogatás és még kevésbé az öndícséret, hanem a kritika és az önkritika. Akinek ez megvan és dolgozni is képes meg akar annak a tamogatás soha sem volt kérdéses, milliókat fektetnek be minden nap az angyal és venture befektetők az open source projectekbe és cégekbe, a legkevesebb szükség van itt a politikára vagy az állam ilegitim szerepére. Remélem az open source nem fogja érezni a politikai marhaság romboló hatását, kár lenne mert működik és viszonylag jól.
  • vaktyuk #9
    Bocs, hogy beleszolok, de ha figyelmesek vagytok es kicsit foljebb scroll-oztok, akkor meglatjatok a dolog miertjet. Az EU fenyegeti a Kicsi&puha (Microsoft) ceget ezzel a javaslattal. Ez egy burkolt fenyegetes. Ha nem versenyeztek tisztessegesen , akor nem tamogatjuk a windowst, es a Linux-ot fogjuk favorizalni.
    Biztos lesz aki ezzel a velemennyel nem ert egyet, de szerintem errol van szo, es nincs mogotte semmi komoly. 1szeru politikai fenyegetes.
  • virs lee #8
    Mindegy hogy opensource vagy nem, ha pénzért fejlesztesz, akkor az a lényeg hogy holnap is legyen munkád, ha meg hobbiból, na abból nem fogsz megélni, elmész helyette pénzért fejleszteni.
  • kogasom #7
    Van benne valami, de asszem itt nem is arról volt szó, hogy teljes munkaidős fejlesztőket vesznek fel, mert annyi támogatást adnának. Megjegyzem ami jól jönne, ha nem (vagy nem csak) pénzbeli támogatás lenne, hanem a gyárók egyrakat dokumentációt adnának ki, és akkor nagyon sok driverprobléma oldódna meg.