Gyurkity Péter

Európai Egyetem a kutatások összefogásáért

Az Európai Bizottság egy közös felsőoktatási intézmény létrehozásáról döntött, amely összefogná a kontinensen zajló kutatásokat, és az összegyűlt tudást sikerrel kamatoztatná a gyakorlatban.

A bizottság közleménye szerint az European Institute of Technology (EIT) néven létrehozandó intézmény az öreg kontinens eddigi legsúlyosabb hiányosságait, hátrányait küszöbölné ki, ami nem más, mint a kutatások hasznosítása a gyakorlatban, illetve a fragmentáció, vagyis a széttöredezettség, az elaprózódás, ami elsősorban a régió országainak számából adódik. A részletekről még nem döntöttek, de a 2009-2010-es évben már útjára indulhat az új központ.

Ján Figel, az oktatásért felelős európai biztos a kitűnőség, a kiválóság zászlóshajójának írta le a közös egyetemet, amely reményeik szerint egymaga összefogná a kontinensen zajló fontosabb kutatási projekteket. Ezt a következőképpen valósítanák meg: az intézmény vezetése kijelöli a megcélzott területeket, legyen az a zöldenergia, vagy a nanotechnológia, míg magát a kutatást és a fejlesztést a különböző egyetemek, szervezetek által összeállított támogató csapatok végeznék el. Az intézmény egyben ugródeszkát jelentene a legjobb diákok és már a pályán lévő kutatók számára, és ezek idecsábításával egyfajta európai agytröszt jönne létre.

A napokban számoltunk be a bizottság azon tervéről, miszerint IT-munkacsoportot hoznak létre, hogy megvitassák az IT-ágazat legfontosabb kérdéseit, illetve a fejlődést korlátozó akadályok lebontását. Mindez szorosan kapcsolódik az egész kontinens felzárkóztatását, nagyobb sebességre kapcsolását célzó tervhez, amely a lemaradástól való félelmeken alapul. A jelek szerint a testület nagyon komolyan veszi a kérdést, és egyebek mellett a hagyományos széttagoltságot igyekszik mérsékelni az erőforrások összevonásával.

Az még nem világos, hogy a közös európai intézmény milyen tananyag szerint működne, mint ahogy szintén megvitatásra vár a bevethető források, a költségek és az elnyerhető képesítések, diplomák kérdése. Az indulást - amint azt már említettük - a 2009-2010-es akadémiai évben tervezik, addig mindenképpen meg kell állapodni a részletekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #4
    ha ez bevállik és működőképes lesz, akkor végre sikerülne egy jó irányba elindulni. Egy nagy szervezetbe összegyűjteni Európa összes kiemelkedő gondolkodóját, mindentéren. Ők közös munkával, igazán nagy eredményeket érhetnek el. Ha ez a szervezet létrejön, és nagyon sok, igazán nagy koponya gyűlne össze, ide lehetne pénzt befektetni, mert biztos, hogy nem megy kárba. :)
  • manwe #3
    sztem is jó ötlet lenne nagyon
  • Emmegki #2
    Jó ötlet, ne csak az usa-ban legyen brain drain!
  • Tiberius B #1
    Remélem nálunk lesz:-)