SG.hu·

IT-munkacsoportot hozott létre az Európai Bizottság

Az Unió végrehajtó testülete külön munkacsoportot állított fel, amelynek feladata, hogy a területen érdekelt nagyvállalatokkal egyeztetve kijelölje a szükséges változtatásokat és elősegítse a kontinens gyorsabb fejlődését.

A múlt héten megalakult csoport a tervek szerint öt hónapon keresztül zajló egyeztetéseket indít el, amelyek segítségével meghatározhatják azon akadályokat, amelyek jelenleg nem teszik lehetővé, hogy a közösség vállalatai megtartsák a vezető szerepet a világpiacon. A cél ugyanis éppen ez: a jogi szabályozás hátrányainak kiszűrése, a verseny és az együttműködés feltételeinek javítása, valamint összességében az egész kontinens pozíciójának erősítése az információs technológia területén.

Ennek érdekében több szempontot figyelembe véve indul meg a jelenlegi helyzet áttanulmányozása. Igyekeznek megfogni és kihasználni a digitális hálózatok, az eszközök és a tartalmak találkozásából fakadó előnyöket, az oktatás révén növelni a szakemberek számát (és képzettségét), illetve javítani a vállalkozások azon képességét, hogy megfelelően alkalmazkodjanak a gyors technológiai változásokhoz. Fontos szerep jut ezek mellett a kisebb cégeknek, amelyek szerepét szintén megvizsgálják, mégpedig a piaci verseny, a szabadalmak és az ezekkel járó pénzügyi terhek szempontjából.

"Az ICT-munkacsoport segítségével szeretnénk biztosítani, hogy az európai ágazat megtartsa vezető helyét a világban. Közösen kell elérnünk a határokon átnyúló verseny fokozását, az online tartalomszolgáltatások valódi belső, korlátozások nélküli piacának kialakítását, valamint a fejlesztések és kutatások serkentését" - jelentette ki Viviane Reding, a területért felelős biztos. A kezdeményezés egyértelműen a lemaradástól való félelemből ered: az Európai Bizottság májusban arra figyelmeztette a tagállamokat, hogy lanyhult az IT-kutatásokra irányított figyelem, ami hosszú távon lemaradáshoz vezethet. Az esélyekre rávilágított az IDC kutatása, miszerint a szektor másfél millió új munkahelyet teremt a következő négy évben, a vállalatok legtöbbje pedig olyan kis-és középvállalat (KKV), amelyek összességében a Microsofténál nyolcszor nagyobb árbevétellel járulnak hozzá Európa gazdaságához.

A tárgyalásokon olyan nagyvállalatok vesznek részt, mint a Nokia, a Philips és az SAP - hozzájuk csatlakoznak a kisebb-nagyobb befektetők és akadémikusok, akiknek részvételére szintén számítanak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© linuxos2006. 06. 13.. 13:39||#3
Most nézem, hogy explorer-en, firefox-on meg jó 😞
Úgy nézem konqueror (ez egy kicsi, gyors böngészõ) nem ismeri a lágy kötõjel fogalmát...
© Tetsuo2006. 06. 13.. 00:30||#2
Nna végre, ideje volt felébredni az EBnek, a Zuniót össze kell fogni vhogy, ha már 1x beléptünk.

#linuxos Te meg mírõ beszísz? Mi van szótagolva? Azt így kõ írni Te!
© linuxos2006. 06. 12.. 17:07||#1
Miért vannak szótagolva a címek mostanában? Pl. az indexen is ez megy.
Ez valami új divat? Lemaradtam volna valamiról?
Mindenesetre engem már nagyon idegesít a sok kötõjel.