Gyurkity Péter

Három grafikus chippel készül az AMD

Az R600 mellett még további két változatot dobna piacra a cég az elkövetkező hónapokban, amellyel mindhárom nagyobb kategóriát lefednék. A megjelenés tavasszal várható.

A Dailytech a napokban tette rá a kezét az AMD legfrissebb útitervére, amelyben az egyértelműen csúcskategóriás R600 mellett már annak két kisebb testvérét is megemlítik. Bár a technikai részletek ebből a dokumentumból sem derülnek ki, valószínű, hogy a frissen felbukkant újabb kódjelzések mögött egy belépő szintű, valamint egy középkategóriás példány rejtőzik, amelyek a GeForce 8800 lebutított verzióival veszik majd fel a versenyt.

Az útitervben tehát három fejlesztés szerepel, ezek sorrendben az R600, az R610 és az R630. Az elsőről már több információ is napvilágot látott, ezek alapján a zászlóshajó szerepét betölteni hivatott grafikus processzor támogatja az egyesített shader architektúrát, a GDDR3 és GDDR4 memóriákat, ennek megfelelően pedig - várhatóan rövid időn belül - két változatban kerül a boltokba. Az órajelben egyelőre senki sem biztos, ezt csak közvetlenül a megjelenés előtt hozzák majd nyilvánosságra.

A lap úgy véli, hogy a két új jövevény közül az R610 a belépő szintű, az R630 pedig a középkategóriás verzió. Ezekről gyakorlatilag semmilyen további technikai részlet nem áll rendelkezésre, így sem az órajelet, sem a memóriát illetően nincs értelme találgatásokba bocsátkozni. Annyi biztos, hogy mindhárom változat támogatja a DirectX 10-es verzióját, és ahogy az már lenni szokott, aki emellé megfelelő teljesítmény szeretne felsorakoztatni, annak valószínűleg majd a legdrágább példányt kell megvennie.

A csúcskategóriás változat megjelenése a korábbi sejtéseknek megfelelően a márciusi CeBIT környékén várható. A két olcsóbb sorozat ennél valamivel később, de még június előtt felbukkan a boltok polcain.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #46
    Hát, nem mondanám, hogy annyira értenék a modern 3D programozáshoz, de egy-két poligont még ki tudnék tenni, ogl nélkül is. ;)
    Hogy jön ide a dx8 vs. dx9? Mellesleg ott is voltak fontos különbségek (hosszú shader kódok, trükkök nélküli HDR, multiple render targets, pixel-adat olvasás a vertex-shaderben, dinamikus ugrás, HLSL, stb.). Oké, nem mindegyik hoz látványos különbséget, de adott esetben nagyban megkönnyíti bizonyos dolgok megvalósítását.
    Dx9 és dx10 között is jópár ilyen különbség van. Pl. a geomerty shadert mivel váltod ki dx9 alatt?
    Órajelet emelni nem értelmesebb lenne, hanem kényelmesebb, mivel nem egyszerű döntés kérdése, hanem technológiai akadály. Az IPC-t már értelmesebb növelni, viszont nem lehet egy bizonyos mértéken felül. Így elkerülhetetlen a több-magosítás + aszimmetrikus architektúrák bevezetése (x normál cpu mag + y speciális mag). Ez van, ezt kell szeretni.
    Egyébként a Cellel lehet jó kis sw-es renderereket csinálni: link1, link2, meg ha esetleg láttad a The Getaway PS3 demót, hát állítólag annak se sok köze volt a GPU-hoz.
  • m4G1c #45
    Nnna, a doktorok megint összeültek. Carmack tett le valamit az asztalra, szerintem Te egy poligont nem tudnál kirajzolni még opengl-ben sem. Komoly különbséget nem tudom,hogy ki vett észre a dx8 és a 9 között. Az, hogy a nídforszpídben van esőcsepp/nincs esőcsepp, az nem különbség, mert az előzőben mégis volt és ugyanúgy nézett ki. Az órajelet/utasítások ciklusonkénti számát emelni tényleg értelmesebb lenne. (mondjuk odáig, hogy visszatérjenek a software-es grafikai motorok, ahol már tényleg lehetne mutatni valami újat, akár voxeles ábrázolásokat is - nem csak meglévő függvényekből gazdálkodni)
  • lee56 #44
    Carmack kezdi elveszteni a józaneszét
  • dez #43
    Ahogy? Hogy? Hogy odatettem a tényszerű kijelentés mellé egy szmájlit?
  • dez #42
    Jaj már. Ha nem tűnt volna fel, a #18-ast nem ellenvéleményként, hanem megerősítésként és kiegészítésként írtam.
  • BiroAndras #41
    "Ezen mi a személyeskedés? Nem vállalod a véleményed?"

    Nem az a baj amit mondassz, hanem az ahogy mondod.
  • BiroAndras #40
    "Mit, mit, hát azt, hogy nem lenne ésszerű egy csúcs-cpu-t és egy csúcs-gpu-t egy tokba tenni. A Fusionnak nem ez a célja."

    Ilyenről sose volt szó. Belépő szintű GPU-ról beszéltek, de mint kiderült, nem is erre akarják használni.
  • dez #39
    Nem te, hanem Carmack.
  • lee56 #38
    De én hol mondtam hogy semmi uj effekt
  • dez #37
    Jaj, ne már.
    Ezt mondta: semmi új effekt, csak sebességnövekedés.
    Ez egyszerűen nem igaz.