Berta Sándor

Mindenhol egyre több az internetfüggő

Eddig a függőséget általában az alkohollal, a drogokkal, a szerencsejátékkal és a szexszel kapcsolatban emlegették. Az elmúlt években azonban új fogalmakkal kellett megismerkednünk, ezek a játék- és az internetfüggőség.

Ausztriában 60 000 játék- és internetfüggő van, míg Németországban már minden tizedik játékos függőnek számít, Kínában szintén gondot okoz ez a betegség, ott akár elektrosokkal is megpróbálkoznak a sikeres gyógyítás érdekében. Nem véletlen az sem, hogy idén nyáron Amszterdamban megnyílt a világ első játékfüggőkre specializálódott klinikája. Mindezek fényében érthető, hogy egyre gyakrabban előkerül ez a kérdés.

Ezúttal az Egyesült Államokban készítették el a Stanford Egyetem kutatói az első internet- és játékfüggőségét vizsgáló felmérést. Az első adatok mindenesetre nem túl bíztatóak és aggodalomra adnak okot. A 2500 megkérdezettből minden nyolcadik személy, vagyis 12,5 százalékuk állította azt, hogy igyekeznek magukban elfojtani a függőséget és vigyáznak arra, nehogy a partnerük vagy az ismerőseik tudomást szerezzenek a betegségükről. Az emberek 14 százalékának közlése szerint több napig már nem tudna az internet nélkül meglenni, nyolc százalékuk pedig kijelentette, hogy a valódi élet problémái elől menekül a virtuális térbe. Vannak olyanok, akik például e-mailfüggők, mások minél hosszabb ideig akarnak barangolni a világhálón.

A szakemberek igyekeztek megalkotni a tipikus amerikai internet- és játékfüggő profilját is. E szerint egy ilyen személy leginkább egy fiatal, legfeljebb 30 éves egyetemistára hasonlít, aki rendszeresen több mint 30 órát tölt feleslegesen az interneten.

"A problémát leginkább az jelenti, hogy szinte mindig csak a világháló előnyös dolgaira koncentrálunk, de tudomásul kell vennünk, hogy az internet sok embernek komoly problémát jelent" - nyilatkozta Elias Aboujaoude, a Stanford Egyetem kutatója.

S hogy ki tekinthető internet- és játékfüggőnek? Nos, a Münchenben működő Német Internetfüggők Terápiás Központjának szakemberei által készített lista szerint az szenved ilyen betegségben, akinél egy hónapban az alábbi hat kritérium közül legalább öt teljesül. A pontok: erős késztetés vagy kényszer az internetezésre; a valós időérzék elvesztése; idegesség, nyugtalanság ha nem internetezhetünk; az online világ miatt leépülnek a valódi élet kapcsolatai; komoly problémák az internethasználat miatt a valódi életben (iskola, munkahely, ismerősök stb.) és végül a negatív hatások ellenére és tudatában is a túlzott mértékű internetezés folytatása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #22
    "kávé mellé nem kapnák meg a napi újságadagjukat"

    Van ilyen is. Csak nem újság, hanem hír- v. információfüggőnek hívják őket. Szóval ez rossz ellenpélda volt.
  • dez #21
    Az alkeszok közül sem mind veri a családját. Csak egyszerűen elhanyagolja...
  • Indigo #20
    Az origo ugyanazt írja, csak kissé hétköznapibb megfogalmazásban, hogy a hülyék is megértsék...

    "Mindemellett még nem láttam, hogy egy netfüggő összeverte volna a családját, balhézott volna a kocsmába, elárverezték, majd kilakoltatták volna a "káros szenvedélye" miatt.
    Ugyanígy azt se láttam még, hogy egy netfüggő fegyveres bankrablást követett volna el, hogy ki tudja fizetni a net havidíját, vagy a "szenvedélyétől illuminált állapotban" 300km/h-val nekihajtott volna egy szabályosan közlekedő autónak, amiben mindenki meghalt, neki persze a több millás kocsiban volt 4 légzsák minden oldalon."


    Az, hogy nem láttál még ilyeneket nem azt jelenti, hogy nincsenek ilyen esetek, illetve nincsenek más egyéb hátrányaia függőségnek... Egyébként is rosszak a példáid. Aki netfüggő, az ált. otthon gubbaszt a gépe előtt, tehát nyilván nem látod kocsmában verekedni vagy 300km/h-val a városban száguldozni... Ellenben ha függősége miatt kivágják a munkából, akkor ugyanúgy rákényszerülhet a bankrablásra, kilakoltathatják és elárverezhetik a házát, gyerekeit felügyelet alá helyezhetik stb. stb. És ha ez tendencia, akkor igen is komolyan kell venni, mert előbb-utóbb lehetnek olyan mértékű társadalmi hatásai, mint az alkoholizmusnak, hogy csak egy példát említsek.

    "Úgyhogy ez a hasonlítás olyan, mintha a brutális sorozatgyilkosságot hasonlítanám ahhoz, ha valaki véletlenül eltapos egy cserebogarat."

    Bocs, de hülye és értelmezhetetlen a hasonlatod.
  • Penge4 #19
    Az origo mást írt a függőség jeleinek, egy fokkal értelmesebb:
    Szakértők szerint az internetfüggésre utaló jel lehet, ha valaki nem törődik egészségével, öltözködésével, nagyon keveset alszik. Hasonló indikátor lehet az, ha a személy a korábbinál kevesebb testmozgást végez, illetve keveset társalog ismerőseivel. A fizikai jelzések közül a monitor állandó nézésétől kiszáradt szemeket, valamint a sok gépeléstől és klikkeléstől izületessé vált kezeket, ujjakat lehet kiemelni.

    Amúgy még annyit, hogy:
    Alkoholt ha csak ritkán iszol, társaságban, akkor feldob, ellazít..stb
    A ciginek semmi értelme nincs, nem lesz tőle se jobb, se rosszabb.
    A kávénak se sok. Megintcsak ritkán, egy átbulizott éjszaka után meló előtt...stb Rendszeres fogyasztása esetén már megszűnik az "ébresztő" hatása, mert hozzászokik a szervezeted. Nélküle viszont olyan leszel, mint a mosott sz*r.
    A drogokat nem kommentálom.
    De ezeknek megvan a káros hatása, ami magasan túlmutat az előnyökön.
    Mindemellett még nem láttam, hogy egy netfüggő összeverte volna a családját, balhézott volna a kocsmába, elárverezték, majd kilakoltatták volna a "káros szenvedélye" miatt.
    Ugyanígy azt se láttam még, hogy egy netfüggő fegyveres bankrablást követett volna el, hogy ki tudja fizetni a net havidíját, vagy a "szenvedélyétől illuminált állapotban" 300km/h-val nekihajtott volna egy szabályosan közlekedő autónak, amiben mindenki meghalt, neki persze a több millás kocsiban volt 4 légzsák minden oldalon.

    Úgyhogy ez a hasonlítás olyan, mintha a brutális sorozatgyilkosságot hasonlítanám ahhoz, ha valaki véletlenül eltapos egy cserebogarat.
  • dez #18
    Na igen, nem azt írta a cikk, hogy az internetfüggők száma egyenlő az internetezők számával.
  • dez #17
    Khmm, a függőség váltig tagadása az egyik jele a függőségnek. :D

    (Meg ilyenek, hogy az elvonás tipikus elvonási tüneteket okoz, az ember a fontos feladatait is elhanyagolni miatta, stb.)
  • Indigo #16
    Könyörgöm, ne keverjétek már a rendszeres internet-használó embert az internetfüggővel! Vagy olvassátok el a cikket, ha nem látjátok a különbséget a kettő között!

    A ti logikátok szerint akik rendszeresen fogyasztanak alkoholt, azok mind alkoholisták... (!?)
  • risqci #15
    1edül nehéz sex függőnek lenni

    Amugy meg pl nekem bajba lenne
    a munkahelyem ha nem neteznék
    (webprogramozó+netrádiós vagyok)

    Vélemányem az, hogy marhaság
    a netfüggőség mint betegság
    ugyanis ez 1 kommunikációs
    és szorakoztató használati
    eszköz..pl mindenki szokott
    telefonálni vagy tagja
    egy közösségnek is stb...
  • Dark Angel 666 #14
    Én szex függő vagyok !
  • MrTressy #13
    nimfomániának hivják :)