Berta Sándor

Lobbi a nyílt forráskódú szoftverek ellen

Az Initiative for Software Choice (ISC) kezdeményezés tagjai éles hangú levélben bírálták az Európai Bizottságot (EB). A szervezet leginkább azt sérelmezi, hogy túl sok európai uniós tagállamban döntenek a helyi hivatalok nyílt forráskódú szoftverek alkalmazása mellett.

A lobbicsoport jelentős támogatókat tudhat maga mögött és ezért az Európai Unióban is úgy gondolják, hogy érdemes az ISC véleményét figyelembe venni. A kezdeményezés tagja többek között a Microsoft, az EDS, a CompTIA és a német Digitális Gazdaság Szövetség. Az Initiative for Software Choice képviselői szerint minden egyes a nyílt forráskódú szoftvereket vagy fájlformátumokat támogató projekt egyre jobban ellehetetleníti a jelenlegi "szoftver-öko rendszer" működését.

A szakemberek ugyan elismerik, hogy a nyílt forráskódú szoftverközösség fejlesztői számos kiváló minőségű nyílt forráskódú alkalmazást hoztak létre, azonban úgy vélik, hiba lenne, csak és kizárólag ilyen programokra támaszkodnia egy hivatalnak vagy egy állam közigazgatásának.

Hugo Lueders, a levél írója konkrét példákat is felhozott. Így egy felmérésből kiderült, hogy tavaly év végén már az európai cégek 40 százalékánál használtak nyílt forráskódú szoftvereket és ezen a területen - mind a fejlesztést, mind az alkalmazást tekintve - egyértelműen Európa számít piacvezetőnek. A szakember kifogásolta azt is, hogy a fejlesztőket a társadalom jótéteményeseiként tünteti fel az anyag, miközben több mint a felük más bevételekkel is rendelkezik. Tehát közel sem arról van szó, hogy ezek a programozók a nyílt forráskódú alkalmazások készítésére teszik fel az életüket.

Mindenesetre a mostani levél is azt mutatja, hogy elhúzódó vitára lehet számítani a kérdésben. A felhasználókat eközben alighanem csak az érdekli, hogy biztonságos és ingyenes vagy olcsó, könnyen használható szoftvereket telepíthessenek számítógépeikre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #60
    A hobby projekten általában egyedül dolgozol, és többnyire nem napi 8-12 órában.
    A céges fejlesztés egyik előnye, hogy sok ember tud együtt dolgozni hosszú időn át, teljes munkaidőben.
    Természetesen vannak olyan dolgok is, amikre a cégek nem fordítanak annyi erőforrást, mint egy hobbi programozó.
  • dez #59
    "Hobbiból az ember nem öl annyi időt és munkát egy szoftverbe."

    Hát ez nagyon sokszor pont fordítva van... Munkahelyen határidők vannak, más feladatok, stb., aztán bye-bye. Hobbi-projekten évekig dolgozhatsz, te döntöd el, nem más.
  • BiroAndras #58
    "olyan világban élünk, ahol egy "bittorrent kifejlesztő" munkanélküli"

    Ha lett volna munkája, ma nem lenne bittorrent...

    "miközben a mikroszoftnál eközben ezer töketlen alkalmazott szenved ócska programokon"

    Nem mondj ilyeneket, amíg fogalmad sincs arról, hogy mit csinálnak, és milyen nehézségeket kell leküzdeniük.
    Pl. itt olvashatsz ezekről.
  • BiroAndras #57
    "nem látom be, ez miért is előnye a fizetős szoftvereknek ..."

    Mit nem lehet ezen belátni? Hobbiból az ember nem öl annyi időt és munkát egy szoftverbe. Még ha akarna is, akkor sem, mert közben valamiből meg is kell élnie.
    Egy komolyabb fejlesztéshez meg sok ember kell, akiket irányítani és motiválni kell.

    "egyébként elvárható lenne, hogy a durva pénzeken fejlesztett szoftverek jobbak legyenek, mint a hobbiból készítettek..."

    Nem minden ingyenes progi hobbiból készül, általában pont azok nem, amik tényleg jók (pl. FireFox). A valódi hobbi projektek sokszor nem igazán felhasználóbarátak.

    A cégnél kb. egy éve volt egy nagy szoftver legalizálási projekt. kb. 30 millió forintba került (ez a cég éves forgalmának kb. 5%-a). Elhiheted, hogy ennyi pénzt nem dobnak ki csakúgy az ablakon. És nincs szó se hozzá nem értésről (majdnem mindenki kocka a cégnél, még tulajdonosok is), se elfogultságról (linux szervereink vannak). Egyszerűen egy csomó létfontosságú szoftver nem helyettesíthető ingyenessel. Például win-re fejlesztünk, tehát a gépekre win kell. Aztán a Visual Studio, a PhotoShop, a 3D Studio Max, meg még egy pár dolog nem, vagy csak részben (pl. MAX->XSI) váltható ki ingyenes megoldással. Vettünk Total Commander-t is, annak nem tudom, hogy van-e alternatívája.
  • AgentKis #56
    Ha ingyenes programokat használsz akkor nem fizetsz jogdíjat!
    Aki nem fizet jogdíjat a terroristákat támogatja. Kész ennyire egyszerű
  • arty #55
    nem látom be, ez miért is előnye a fizetős szoftvereknek ...

    egyébként elvárható lenne, hogy a durva pénzeken fejlesztett szoftverek jobbak legyenek, mint a hobbiból készítettek... ha nem igy van, nem lobbizni kell, hanem kib*szni a programozokat és felvenni hozzáértőket.

    olyan világban élünk, ahol egy "bittorrent kifejlesztő" munkanélküli, miközben a mikroszoftnál eközben ezer töketlen alkalmazott szenved ócska programokon ...
  • BiroAndras #54
    "Mondja már meg vki miért jobbak a drága, pénzért vett programok, a nyilt forráskóduaknál?"

    Nem attól jobbak, hogy drágák. Egyszerűen más üzleti modelre épülnek. Ettől lehetnek jobbak és rosszabbak is.
    Előnyük például, hogy sok jó szakember hosszú ideig teljes munkaidőben dolgozhat egy projekten. Ingyenes szoftvernél ez csak akkor megy, ha más módon szereznek pénzt (pl. reklámokból).
  • princza #53
    "A szervezet leginkább azt sérelmezi, hogy túl sok európai uniós tagállamban döntenek a helyi hivatalok nyílt forráskódú szoftverek alkalmazása mellett."
    Én pedig dicséretesnek tartom!

    ""szoftver-öko rendszer""
    Mit?
  • pepe003 #52
    Mondja már meg vki miért jobbak a drága, pénzért vett programok, a nyilt forráskóduaknál?
    Mindenesetre ezek nem normálisak sajnos
  • dez #51
    Témához: még ha az apróbb cégek rinyálnának, akiket "létbizonytalanságba taszít" az opensource terjedése. De itt milliárdos nyereségű multik rinyálnak.