Gyurkity Péter

Wozniak: "egyedül építettem az Apple I-et"

Az Apple cég egykori társalapítója most kiadott könyvében ír az első találkozásokról és a vállalat körül keringő pletykák valóságtartalmáról. Szerinte az Apple I óta érvényes a "személyi számítógép" kifejezés.

Steve Wozniak, az Apple társalapítója - a "másik Steve" - ezen a héten kiadott könyvében számos érdekességről ír a céggel kapcsolatban. A Reutersnek adott interjúban szintén ezen sztorikról mesélt, valamint első fejlesztésük megjelenéséről, amely szerinte 1975-ben végérvényesen megváltoztatta az ágazatot, és az első valódi személyi számítógépként forradalmat indított el.

Wozniak úgy véli, a minimális példányszámban elkelt Apple I elsősorban a billentyűzete és monitorja révén jelentette egy új korszak kezdetét. Addig ugyanis a számítógépeket egy elülső panel testesítette meg rengeteg kapcsolóval és fényekkel, míg 1975-öt követően e két komponensnek jutott a vezető szerep. Ezzel kapcsolatban nem mulasztotta el megjegyezni, hogy egymaga építette ezeket a masinákat, Steve Jobs pedig az értékesítést vállalta magára, nem igaz tehát az a mendemonda, miszerint közösen tervezték az Apple I gépeket.


A nagy durranás az Apple II volt, amely az első Macintosh megjelenéséig már 2 millió példányban kelt el. iWoz című könyvében azonban inkább az első találkozásoknak, terveknek szentel nagyobb teret a szakember, már csak ezért is érdekes, hogy Jobs nem vállalta az előszó megírását. A vállalat szóvivője nem kommentálta az elutasítást, Wozniak pedig - aki 1985-ös távozása ellenére továbbra is megjelenik egy-egy nagyobb rendezvényen a vállalatot népszerűsítve - sietett leszögezni, hogy továbbra is barátai közé sorolja egykori társát.

Szintén érdekes az a tanács, amelyet a jelenlegi befektetőknek ajánl. Szerinte ugyanis kerülni kell a nagy, átláthatatlanul bonyolult felépítésű cégeket, a nagyobb lehetőségek egyértelműen a kisebb újoncokban rejlenek, akik egy-egy jó ötletet nagyobb eséllyel valósíthatnak meg. Példát ugyan nem említett, de ebbe a körbe lehetne sorolni a Google-t, valamint számos közösségi és videómegosztó portált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)