Berta Sándor

Otthoni felhasználók a támadók célkeresztjében

Napjainkban a magánemberek jelentik a hackerek és más számítógépes bűnözők fő célpontját - állítja a legfrissebb tanulmányában a Symantec számítástechnikai biztonsági vállalat.

A cég immár a tizedik alkalommal készítette el a Symantec Internet Threat Report című jelentését. A legfrissebb anyagból kiderül, hogy a jelenlegi támadások 86 százaléka magánszemélyek számítógépei ellen irányult. "Ennek oka, hogy a bűnözők a felhasználókat tekintik a biztonsági lánc leggyengébb láncszemének és ők profitálni akarnak ebből a gyengeségből" - nyilatkozta Olaf Linder, a Symantec menedzsere.


Leginkább a webes alkalmazások sérülékenysége nőtt

A szakember szerint ezt elősegíti, hogy a magánemberek jóval kevesebbet törődnek a számítógépes biztonsággal, nem elég óvatosak vagy nem is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A másik jelentősebb célpontcsoportba a cégek üzleti vezetői tartoznak, ellenük irányul a támadások fennmaradó 14 százaléka.

Az akciók elsődleges célja mára egyértelműen az anyagi haszonszerzés lett. Az ötven legelterjedtebb kártevő közül harminc alkalmas a személyes és bizalmas adatok, például a bankfolyószámlákkal kapcsolatos információk, kódok megszerzésére. A phishing - vagyis adathalász - e-mailek egyre rafináltabbak, egyre újabb változatok bukkannak fel, az elkövetők rendre új módszereket találnak ki.


A reklámlevelek többsége az Egyesült Államokból jön

A legtöbb kártevő (37 százalék) és a legtöbb spam e-mail (58 százalék) egyaránt az Egyesült Államokból származik, a második helyen mindkét rangsorban 10, illetve 13 százalékos adattal Kína található. A kéretlen elektronikus reklámlevelek egyébként jelenleg már a teljes e-mail forgalom 54 százalékát teszik ki.


DDoS támadások a világban

A Symantec szakemberei naponta 60 000 aktív bothálózatot és 6000 támadást figyeltek meg. A DDoS-támadások 54 százaléka az Egyesült Államok ellen irányult, 42 százalékát pedig onnan indították. A legtöbb zombi-PC, az összes megfertőzött számítógép 20 százaléka ugyanakkor Kínában található. A Symantec a dokumentum elkészítésekor 180 országban elemezte az internetes forgalmat a 2006 januártól június végéig terjedő időszakban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noss #5
    Otthoni felhasználók a Symantec célkeresztjében

    Napjainkban a magánemberek jelentik a Symantec fő célcsoportját, ezért számukra hint el a cég pár megfélemlítő statisztikát.
  • M0rph3u5 #4
    aki nem akar foglalkozni a biztonsággal(legtöbb ember), annak 1 rossz szava se lehet, ha feltörik a gépét, ezután a bankszámláját lenullázzák, stb. AKI HÜLYE(és nem akar ez ellen tenni), HALJON MEG!
  • Griphons #3
    én 3 hónapja még a nav-ra eküdtm volna. miután besz**t feltettem a nod32-t, és azóta beláttam, hogy nem minden arany ami symantec, sőt...
    na ja és a legnagyobb biztonsági kockázat még mindig a birka felhasználó
  • SymbioC #2
    Nem mintha a Symatec megvédené a rendszert, de az erőforrást erősen zabálja.
    Jogos, az emberek nem fordítanak kellő figyelmet a biztonságra. Egy vírusírtó frissítések nelkül nem sokat ér, vagy ha a tűzfal kérdéseire mindíg automatikusan nyomnak "Allow"-t, csak már hagyjon békén.... A gépük pedig tele van személyes adatokkal, online banki információkkal, amit a legprimitívebb jelszóval védenek
  • Macc #1
    Na miaz, nem vesznek otthonra elegen symantec termekeket?