Berta Sándor

Ismét támadta a Microsoft vírusirtó-terveit a Symantec

Alig másfél hónappal legutóbbi kritikája után most minden eddiginél élesebben támadta a redmondi szoftveróriást a Symantec vezetője. John Thomspon szerint a számítástechnikai biztonsági piac szereplői nem fogják hagyni, hogy a Microsoft ezen a területen is monopolhelyzetbe kerüljön.


John Thompson
Mint ismeretes, John Thomson május elején kritizálta tervei miatt a Microsoftot és úgy tűnik, nincs ínyére az egyre inkább körvonalazódó jövőkép. "Amennyiben megvalósítják amit elterveztek, abból óriási felháborodás lesz, hiszen egyértelműen monopolhelyzetbe kerülnek. Akkor már nem csak én mondanám ezt ki, hanem minden bizonnyal a számítástechnikai biztonsági piac valamennyi szereplője" - nyilatkozta a Financial Timesnak John Thomspon. A szakember ugyanakkor nem volt hajlandó feltételezésekbe bocsájtkozni azzal kapcsolatban, hogy indul-e majd ebben az esetben versenypiaci eljárás a Microsoft ellen.

Mint ismeretes, a redmondi óriáscég májusban tette hozzáférhetővé Windows Onecare Live nevű biztonsági csomagját. A csomag tartalmaz egy vírusirtót, egy személyi tűzfalat, egy kémprogramok elleni szoftvert, valamint egy biztonsági mentéseket készítő és a PC-t karbantartó alkalmazást. A Windows Onecare Live évente 49,95 dollárba kerül és egyszerre legfeljebb három számítógépre telepíthető fel.

"A Microsoft megjelenése ezen a piacon meg fogja változtatni az árakat és még elkeseredettebb harc indulhat majd meg a vásárlókért" - mondta Nicole Latimer-Livingston, a Gartner piackutató cég elemzője. Az új szereplő megjelenése ráadásul hamar átrendezheti a piaci viszonyokat is. A Microsoft nem a Vistával együtt akarja majd piacra dobni a Windows Onecare Live csomagot, hanem külön, önálló termékként. Ettől függetlenül a piac szereplői, például a 4,14 milliárd dolláros forgalommal és 54 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Symantec - érthető módon - a megszerzett pozícióikat féltik.

"Elképzelhetőnek tartom, hogy a Microsoft - okulva a jelenleg is zajló európai uniós vitából - ezúttal külön dobja piacra a biztonsági csomagját" - érvelt Jay Heiser, a Gartner másik elemzője.

Alex Eckelberry, a konkurens Sunbelt számítástechnikai biztonsági cég vezetője szerint mindenesetre elgondolkoztató, hogy a redmondi vállalat alacsony áron kínálja majd a termékét. A Windows OneCare Live szerinte 30 százalékkal lesz olcsóbb a Symantec hasonló termékénél. Eckelberry attól is tart, hogy a Microsoft erőteljes stratégiája miatt a fiatal, ambíciózus cégek és fejlesztők kiszorulhatnak majd a biztonsági szoftverek piacáról. De előfordulhat az is, hogy az amerikai szoftveróriás felvásárolja őket, hiszen az elmúlt években erre is volt már számtalan példa.

A Symantec egyébként négy hete beperelte a Microsoftot, mondván a redmondi óriáscég nem megfelelően kezelte szellemi tulajdonukat és a hozzájuk tartozó Veritas vállalat technológiáit alkalmazza a Vistában. A Symantec a beadványában a Vista fejlesztésének leállítását kérte. Úgy tűnik tehát, hogy minden eddiginél komolyabb harcra kell felkészülnie a Microsoft vezetőinek, a számítástechnikai biztonsági szoftverek piacának szereplői ugyanis nem feltett kézzel lépnek pályára ellenük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #44
    "Onnantól kezdve szép lassan egyre több dolgot (pl. DoubleSpace; lenyúlva a Stcker-tól) próbáltak "beemelni" az általuk oprendszernek csúfolt programhalmazba, amik már nem tartoznak az operációs rendszerek alapvető funkciói közé..."

    Azon lehet vitatkozni, hogy mi az alapvető funkciója egy OS-nek. Ha nem csak a win-t nézzük, akkor is az látszik, hogy ma már sokkal többet várnak el az emberek egy OS-től, mint régen. Ma senkinek sem kéne egy olyan OS még ingyen sem, ami a klasszikus értelemben vett funkctióján túl semmit sem nyújt.
  • zsoleszq #43
    Sziasztok
    Tudnátok segíteni hogyan kell Microsoft Office Outlook e-mail-ből a postázandó üzenetekből kitörölni a bent ragadt E-mailt. Előre is köszönöm a válaszolókat.
    Sziasztok Zsoleszq
  • user67 #42
    Az m$ utolsó oprendszere -ami tényleg csak oprendszer volt klasszikus értelemben- a DOS 5.0 volt. Onnantól kezdve szép lassan egyre több dolgot (pl. DoubleSpace; lenyúlva a Stcker-tól) próbáltak "beemelni" az általuk oprendszernek csúfolt programhalmazba, amik már nem tartoznak az operációs rendszerek alapvető funkciói közé...
    A Symantec meg szvsz úgy fog járni ezzel a hozzáállásával, mint anno az m$ a "double click"-kel...
  • sh4d0w808 #41
    Két megjegyzés:

    1. A Microsoft felett nagyon gyülekeznek a fekete fellegek (csúszások, EU-per, vezetők távozása, perhegyek a riválisokkal), ezért esetleg érdemes lenne átgondolniuk az üzletpolitikájukat, meg azt, hány tyúkszemre léptek eddig rá.

    2. A Symantec a másik "zenész"; amióta Norton távozott, nincs egy épkézláb megoldásuk, csak felvásárolnak cégeket, de aztán azok jó termékeit is sikerül elbaltázniuk. Az AV egy nyugdíjas, reumás csiga sebességéhez közelít, miközben hihetetlenül leterheli a rendszert; a Ghost egy akkora f*s, hogy ejha...
  • Marlosh #40
    Most lehet hogy en vagyok a hulye,de ez nem a verseny a cegek kozt tipikus peldaja?
    Adott egy ceg x termekkel y aron,jon egy masik ceg es x termekhez hasonlo x1-t bocsat a piacra y-30% aron. Ettol meg nem kerul monopolhelyzetbe, de rakenyszeriti a masik (tobbi) ceget hogy
    a, dragabban, jobb szolgaltatast
    b, hasonlo aron, hasonlo szintu szolgaltatast
    c, olcsobban, hasonlo szintu szolgaltatat
    d, olcsobban, jobb szolgaltatast nyujtsanak

    az esetleges
    e, dragabban, hasonlo szolgaltatast
    f, dragabban, rosszabb szolgaltatast
    ertelemszeruen a piac kinyirja (elvileg)
    Mondjuk nem vagyok eppen kepben az ilyen dolgokban szoval lehet hogy total rosszul gondolom a csoppnyi agyammal:)
  • cyberass #39
    Szerintem a synamtek azért lázad ennyire, mert az ms ha be nem épiti a vistába, de tuti vele együtt fogja terjeszteni, így majdnem ugyanaz mintha benne lenne, tehát senki nemfog más virusirtót venni, még csak letölteni sem egy ingyeneset. (ugyanúgy amiért az iet és a wmpalyert használják...)
    Ezért fog monopolhelyzetbe kerülni.
  • asysoft #38
    Akkor a gond nálad van. Nekem FF 1.5.0.4-el simán megy...
  • Darth Sith #37
    jah még valami. Az mér monopolhelyzetre törekvés ha egy cég kiad egy programcsomagot? Ennyi erővel minden szoftvercég monopolhelyzetre törekszik. Arra törekszik minél nagyobb teret uralhasson az adott szoftver kategóriájában, ergo monopóliumra törekszik. Ergo a symantec-et is simán lehetne perelni.
  • Darth Sith #36
    bevan szarva a Simántekk, hogy jön a Vista, über széles beta tesztelés van, és talán kevés hiba lenne, és nem vennék senki a szar szoftverüket. Nem hoyg zabálja a memóriát, a procit is, über optimalizálatlan.

    Az meg a csúcs hogy a M$-tot buzerálja. Ha nem lenne a Windows OS akkor neki nem lenne platformja ahova nyomathatná a szar progijait.
  • Marlosh #35
    Meg jo hogy nincs grafikus kartya kovetelmenye...vagy directx 9.0c vagy ilyesmi