Berta Sándor

RFID-chippel látnák el a CD/DVD-lemezeket

Elsősorban az illegális másolatok készítői kezdhetnek el aggódni a jövő miatt, egy német cég kifejlesztett ugyanis egy tökéletesnek tűnő megoldást. Kérdéses azonban, hogy sikerül-e elég gyorsan bevezetni.

A különböző játékok, szoftverek, filmek és zenei albumok feltörésének köszönhetően létrehozható hamis CD-k és DVD-k évente milliárdos károkat okoznak a gazdaságnak. Egy új megoldás ötvözné a CD- és DVD-gyártási technológiákat és a rádiótechnikás azonosítást (RFID). Az elképzelés szerint az RFID-chipeket beépítik a adathordozókba és nem is lehetne kiszedni belőlük. A chipeket akár többször is el lehet látni különböző információkkal, például az adott mű szerzőjével, címével stb.

Az új technológián alapuló szabvány szabadalommá nyilvánítását már kezdeményezte is a a CDA Datentrager Albrechts GmbH, illetve a Brooks Automation GmbH. A vállalatok azt remélik, hogy az új megoldással egy minden eddiginél hatékonyabb másolásvédelem hozható létre. Tény, az RFID-nek köszönhetően világszerte egyszerűen és gyorsan lehetne azonosítani a különböző CD-ket és DVD-ket, nyomon követhető lenne az adott termék útja és visszakövethetővé válna, hogy miként jutott el például egy eredeti kópia a legális kereskedőktől az illegális másolóüzemekbe.

A rádiótechnikás azonosítás előnye, hogy nem igazán van szükség plusz befektetésekre, az információk ugyanis csak egy leolvasó készülékben válnak kinyerhetővé. A megfelelő leolvasók elkészítése, illetve az új CD- és DVD-olvasók vagy -írók kifejlesztése sem jelentene kimagasló többletköltségeket a gyártók számára.

A CDA Datentrager Albrechts GmbH már ki is fejlesztett néhány készüléket, amelyek automatikusan felismerik, ha egy RFID-vel védett CD-t vagy DVD-t helyeznek be. Az eszközök között van egy asztali leolvasó készülék, egy notebookokba beépíthető DVD-olvasó, valamint egy OEM-modul, amely képes szinte bármilyen szórakoztatóelektronikai készüléket RFID-olvasóvá átalakítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mega55 #35
    Hülyeség. Drukkolok hogy NE sikerüljön!
  • Mike #34
    jaja, chipet ők is tudnak szerezni/venni nagy tételben
  • metaljesus #33
    szóval azt mondod hogy nagyoknak kijön ugyanannyira az anyagköltség? lehet igazad van, de ha így van akkor ezek a chipek sem fogják nagyon földhözvágni, max kibővíti kicsit azt a gyártósort
  • Mike #32
    ergo megveszed a boltban, és azt hiszed eredeti, pedig nem
  • blaze #31
    Pontossan! És nem égeti, hanem nyomtatja a lemezt!
  • Mike #30
    állj! itt most nem Kiss Jóskáról van szó aki otthon lemezt másol, hanem Ivan Ivanovicsról, akinek gyártósora van
  • metaljesus #29
    naná hogy tudok, de míg egy egyrétegű márkás és szitázatlan lemez ára nem éri el a 150 forintot, addig egy kétrétegű még mindig alulról súrolja az ezrest. gondolod az iparosok szó nélkül lemondanának arról a 7-800 forint különbözetről? én még nem találkoztam olyannal aki inkább 9-esre ír csak mert akkor nem kell tömöríteni, vagy eredetibbnek tűnik
  • blaze #28
    Gondolják, hogy a nevesebb CD/DVD ROM-RAM gyártók örömmel fogják ezt az új technológiát beleépíteni a szerkezetükbe, miközben a kínai vagy csak egyszerűen "gagyibb" gyártók meg b.nak. Ezek után ki venne nevesebb cuccot? Ez hatalmas piaci előnyt jelentene a "gagyibb" gyártóknak.
    Az üreslemez-gyártók ezt meg tétlenűl nézik, mialatt rádöbbennek, hogy nem fogy a lemez? Emiatt meg ugye elesik a hatalmas bevételtől (DVD-szabvány jogdíj) a DVD konzorcium. Az üreslemezekből ők is milliárdokat keresnek.
    Mindent összevéve a filmesek, zenészek, szoftverkészítők és a vérszívók érdeke ez. Persze hatalmas beleszólásuk van, de azért széllel szembe pisálni elég veszélyes dolog.
    Ez az egész annyira átláthatatlan dolgokat eredményezne, hogy nem hiszem, hogy megmerik kockáztatni.
    Különben meg egyet értek az előttem hozzászólókkal: egy védelem csak addig védelem, amíg fel nem törik!
  • Mike #27
    mitől lenne az 5-ös, simán tudsz gyártani 9-est is
  • Mike #26
    abban benne lesz majd akkor az is
    igazad van, egyeseknek gyártósoraik vannak
    ezek ellen meg az amcsik hiába ágálnak