Berta Sándor

Franciaország: is­mét napi­ren­den a má­so­lás­vé­de­lem

A francia kormánypárt két parlamenti képviselője hivatalosan is indítványozták a vitatott helyi szerzői jogi törvény második vitáját. A politikusok azzal indokolták a lépésüket, hogy túl nagyok a különbségek a Francia Nemzetgyűlés által, illetve a szenátus által elfogadott törvényváltozatok között.

Az UMP két képviselőjéhez, Richard Cazenavehez és Bernard Carayonhoz csatlakozott Hervé Morin, a liberális UDF párt frakciójának a vezetője is. Cazenave és Carayon azt kifogásolták, hogy míg a Francia Nemzetgyűlés által elfogadott változat gyakorlatilag kötelezővé tenné, hogy a digitális másolásvédelmek kompatibilisek legyenek egymással, addig a szenátus által ratifikált változat már nem tartalmazza ezt a kitételt, hanem csupán lehetőségként említi. Mindez azért érdekes, mert korábban az Apple-t támadták amiatt, amiért az iTunes online zenebolt-hálózatból letöltött zeneszámok csak és kizárólag az iPod készülékeken lejátszhatók, más eszközökön nem.

A két politikus nemtetszését fejezte ki amiatt is, mert korábban a Francia Nemzetgyűlés csak azért nem fogadta el a fájlcserélő hálózatok legalizálását lehetővé tevő átalánydíj bevezetését, mert a szenátus garantálta, hogy benne marad a törvényben a digitális másolásvédelmek kompatibilitásáról szóló kitétel. Cazenave és Carayon ezenkívül tiltakozott az ellen is, hogy a szenátus által végül elfogadott törvénytervezet szigorúan büntetné azokat a felhasználókat, akik az internetről a szerzők engedélye nélkül különböző anyagokat töltenek le. A szenátus megszavazta egy különleges szerzői jogsértéseket felderítő szűrő kifejlesztését is, azonban arról már nem döntött, hogy mindezt miből finanszírozzák.

Az új fordulatnak köszönhetően mindenesetre erőre kaptak a jogszabály (Loi Relative au Droit d'Auteur et Aux Droits Voisins dans la Societé de l'Information (DADVSI)) ellenzői. A múlt héten végén az EUCD.Info és Richard Stallmann, az FSF szervezet egyik vezető alakja megpróbálták átadni a francia miniszterelnöknek azt a petíciót, amiben 165 000-en követelik a jelenlegi törvénytervezet visszavonását. Ugyan a szakemberek nem juthattak be a francia miniszterelnökhöz, de jelezték: ez a harc még korántsem lefutott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • oszi1113 #8
    eltünt mit előbb írtam!
    leírom még1X!
    szóval röviden - letöltés:volt, van, lesz
    kiadók: monopólium, nyista verseny - sem ár - sem minőség
    politikusok: nép választja - kiadók érdekeit képviseli - nincs esély a változásra
    Kérdés: mikor jön már egy politikus, vagy párt, aki végre felfedezné, és megértené, hogy a netezők nagyobbik hányada az igenis letölt, tehát "lop-bűnöző", a fél orszégot/Európát rács mögé akarják juttatni, azok, akik a monopólium előnyeit élvezik, és maximálisan kihasználják!!!
  • Hegyikecske #7
    "kötelezővé tenné, hogy a digitális másolásvédelmek kompatibilisek legyenek egymással,"
    Hát ez lol, már a másolásvédelmek is legyenek kompatibilisek, megsúgom nekik ha nem lenne másolásvédelem nem lenne kompatibilitási gond, és nem kéne sok-sok pénzt erre költeni, amit lehetne az újabb művek - másolásvédelem nélküli- kiadására is fordítani
  • sathinel #6
    ) hehe ős még ők ugatnak demokráciáról))) de kezdenek erőssen a cégek oldalára állni. Na ennyit a csigazabálókról vizet prédikál bort iszik.. De elég megnézni hogy melyik ország szegte meg az ENSZ által gazdasági embargóval sulytott iraqi olajstoppot. És még ők ugatnak hogy milyen emberbarát, demokraták. mért nem adóztatják meg ennyivel a billenytyűlenyomásokat a gépeken vagy egyszerűen szüntesség meg az internetet, s könyebb lessz megakadályozni az információs társadalom kialakulását mint így.
  • roliika #5
    Nincs itt semmi baj csak 1-2 francia hülye...de ez már megszokott dolog...anno adós mail+sms ugyebár...
  • Feriboy #4
    Jó lenne ha egyszer végre vki a hétköznapi embereket tartaná fontosabbnak a multik hasznánál és értelmes szabályozás lenne a fájlcserélőkről és a másolásvédelmekről... (most pedig megcsípem magam és felébredek)
  • saba30 #3
    Elárulom, a volának, a mávnak, a malévnak most is fizetsz, nem is keveset, a költségvetésen keresztül, (jó sok adóságuk van).
  • wbtist #2
    "fájlcserélő hálózatok legalizálását lehetővé tevő átalánydíj bevezetését"

    Na igen, előbb az adathordozók után fizetjük a jogdíjat, mert hátha ejnye-bejnye dolgok kerülnek rájuk, most meg fizessünk előre egy bizonyos összeget...

    Ez olyan, mintha fizetnék a Volánnak havidílyat, holott lehet, hogy vonattal, autóval járok.
  • bertino #1
    ^^