SG.hu·

Ismertette terveit az AMD

A vállalat a négymagos Opteronok megjelenésével minden eddiginél nagyobb teljesítményt és változatlan fogyasztást ígér. Az újítások innen szivárognak le az asztali és mobil vonalra, 2008-2009 tájékán pedig jön az új generáció.

A cég a San Joséban zajló, Processor Forum elnevezésű találkozón beszélt az elkövetkezendő évekre vonatkozó tervekről. Óriási meglepetést nem okoztak, de legalább hivatalosan is megerősítették a világhálón már több hete keringő híreszteléseket, amelyek négymagos chipekről, nagyobb teljesítményről és új technológiákról szóltak.

Az AMD képviseletében Chuck Moore tartott beszédet, hangsúlyozva, hogy a jövőre megjelenő négymagos Opteron processzorok nagyobb teljesítményt nyújtanak a már megszokott fogyasztás mellett, vagyis a csúcskategóriás példányok étvágya sem emelkedik majd jelentősen 90 watt fölé. Jön természetesen a már sokat emlegetett 65 nanométeres gyártástechnológia, a HyperTransport új verziója (3.0, nagyobb sávszélességgel), DDR2-támogatás, megnövelt lebegőpontos teljesítmény, illetve a megosztott harmadszintű gyorsítótár.

Ez utóbbi az AMD szerint megfelelő kombináció: a megosztott L3 mellett mindegyik maghoz külön másodszintű gyorsítótárat rendelnek, tovább növelve a teljesítményt. Az energiatakarékosság jegyében pedig akár le is állíthatjuk az éppen használaton kívül lévő processzormagokat. A DDR2 mellett az FB-DIMM memória támogatását is tervezik - az Opteron szerverchipeknél -, de csak akkor, ha megfelelőnek találják a fogyasztási és teljesítménymutatókat. Ez véleményük szerint egyelőre nem áll fenn, így kivárnak a megfelelő pillanatig. A változások az Opteronokkal indulnak, innen szivárognak majd le az asztali és mobil vonalra, 2008/2009 fordulóján pedig már érkezik a vadonatúj architektúra, egyelőre ismeretlen jellemzőkkel.

A cég háza táján a napokban több fontos esemény történt: megjelent az első ikermagos Turion 64 mobil processzor, bejelentették az EE sorozat tagjait, átlagosan 14 százalékkal estek az egymagos asztali chipek - Sempron és Athlon 64 - árai, a HKEPC pedig arról számolt be, hogy decemberben érkezik az első 65 nanométeres Athlon 64 X2 ikermagos chip.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2006. 05. 25.. 20:08||#13
Lehet, a korai CnQ végülis ennyiben merült ki.
© oneman2006. 05. 25.. 16:45||#12
szerintem meg csak halt állapotba nyomják egy interruptig 😛
© dez2006. 05. 18.. 05:12||#11
Gondolom, lekapcsolják a tápfeszt azokról a részekrõl (plusz gondoskodnak róla, hogy a részek közötti kapuk ne sérüljenek ettõl).
© Peti00112006. 05. 17.. 20:09||#10
Nem tartom magam egy mûszaki analfabétának de a témárol a véleményem ez:?????????????????????<#heureka><#email><#conf>
télleg valaki magyarázza már meg hogy hogyan teszi magát takarékra a 4 magos proci?
© dez2006. 05. 17.. 19:46||#9
Mivel multitasking környezet, a processek, threadek amúgy is egyenként x ms-ig futnak (hacsak elõbb vissza nem adják a vezérlést, mert pl. nincs user input, stb., legalábbis ha normálisan van megoldva Winen process szinten, ill. a threadben), majd jön a csere. Így nem nagy cucc legközelebb nem a másik magra tenni, ha kicsi a terhelés, és ha így megy x ideig, le is kapcsolni a másikat.
© Anotino2006. 05. 17.. 18:30||#8
Azert ennel intelligensebbek az oprendszerek. Mindenfele okos algoritmus letezik a szalak elosztasara.


Amugy most toltogetek, levelezgetek, zenet hallgatok, pdf-et olvasgatok, webezek, tele a taskbar. Cpu load 0-10% kozott maszkal. Pedig ez egy szereny kis 3000-es egymagos gep. Meg a freki is csokkentett a felere..

Egy ilyen szituacioban el is varom egy hightech sokmagos prockotol, hogy pihizzen. Ha kozeleg mondjuk 80% fole a terheles indithatja a masodik magot, stb
© hetti2006. 05. 17.. 18:11||#7
hol láttad a cikkben az intel szocskát? 😄
© FaithMeN2006. 05. 17.. 15:37||#6
Csak igy tovabb
<#eljen><#taps>
© muerte22006. 05. 17.. 15:33||#5
Már hanyadszor is látok AMD, v INTEL tervekrõl szóló cikket az utóbbi 2hónapban? Pfff
© Chriss7452006. 05. 17.. 15:17||#4
Ezt nem teljesen értem:

"Az energiatakarékosság jegyében pedig akár le is állíthatjuk az éppen használaton kívül lévõ processzormagokat"

A operációs rendszerek alapból nem úgy használják a több procis/magos gépeket, hogy lehetõleg minden process-t külön egységen indítanak?

Akkor hogy lehet majd leállítani? Nagy piros kapcsolóval? Vagy ezt hogy akarják leprogramozni?

Mikor kell a számítás a processek külön magon futnak, mikor meg nem átrakják a processeket az egyik dedikált magra, a többit meg kikapcsolják?

<#nemtudom>