Berta Sándor

A Google Earth segítségével üzent a világnak

Egyedi módját választotta a világ felhasználóinak a köszöntésére egy weimari egyetemista. Az azonban még kérdéses, hogy a thüringiai búzamezőbe rajzolt üzenetet valóban jól lehet-e majd látni az űrből készített felvételeken.

Bernd Hopfengartner, a weimari Bauhaus Egyetem Médiaszakának hallgatója egy kétdimenziós vonalkódba csempészte bele a némileg rejtjelezett "Hello, World!" üzenetét. A 170 x 170 méter nagyságú, 18 világosabb és 18 sötétebb négyzetből álló felület elkészítése nem kis fáradságába került a fiatalembernek. A "Hello, World!" üzenetre nem véletlenül esett a választása, ugyanis a Bauhaus Egyetem hagyománya szerint egy programnyelv megtanulásakor mindig ezt a mondatot kell először megjeleníteniük a hallgatóknak számítógépük képernyőjén.


"Pont pechje van az egyetemistának, ugyanis a Németországról készült felvételeket a múlt héten frissítették és az még kérdéses, hogy mikor frissítik a fotókat újra" - mondta Stefan Keuchel, a Google egyik szóvivője. Mindez azt jelenti, hogy a Google Earth szolgáltatást használóknak és az egyetemistának még egy kicsit várniuk kell az üzenet kézbesítéséig.

Keuchel megerősítette, hogy az Egyesült Államok után Németországban a legnépszerűbb a Google Earth. Egyre nagyobb az igény a szolgáltatás iránt és egyre többen szeretnének nagy felbontású felvételeket megnézni, illetve letölteni. Az embereknek kellett egy kis idő, amíg megismerték a program nyújtotta lehetőségeket és most kezdenek ráérezni a szolgáltatás "ízére".


A szakember azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy lehetőség van egy repülőgépről az adott terület lefényképezésére, majd a fotó beépítésére a Google Earth rendszerébe. Ekkor azonban a fotó csak az adott személy számítógépén jelenik meg, amit ő persze bárkinek továbbküldhet. Ekkor azonban szükség van egy úgynevezett KML-adatra is, ami azért felel, hogy ha a címzett az adott képet a Google Earth oldalán megnyitja, az tökéletesen jelenjen meg.

Ez a módszer nem számít újdonságnak, a Maxim férfimagazin ugyanis egy KML-adat segítségével reklámozta századik számának megjelenését. A Las Vegas-i sivatagban egy óriási címlapot terítettek le, amelyen Eva Longoria, a Született feleségek című TV-sorozat egyik szereplője volt látható. A KML-adat segítségével aztán a felvételt bárki beilleszthette és megjeleníthette a Google Earth oldalán is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #24
    Feleslegesen? Bekerült a hírekbe, és talán épp ez volt a lényeg.
  • gere1 #23
    egesz svajc megtalalhato itt:

    map.search.ch

    szupernagy felbontasban. az autokat/kisebb bokrokat is ki lehet venni. bejelolheted h aerdekelnek a hotelek, tomegkozlekedes stb. enyhen franko.
  • enkido #22
    Ez se rossz :) De tudod mi az igazán veszélyes? Egy medve...
  • Sanyix #20
    Nudizó csajok? :) max a nudizó öregasszonyokat, meg nagypapikat láthacc :D az pedig sztem senkinek nem hiányzik.
  • Ryuuzaki #18
    Én biztosan jól arconrúgtam volna a tábla gazdája helyében, főleg, hogy így be is jelentette a kis "Franz". Mellesleg ez ez egész hír elég szánalmas...
  • Sepu #17
    lehet hogy majd jönnek valami vicces kedvű ufók és szegény srácnak elrontsák a művét mire megjelenne a google earthon :)
  • HUNIgor #16
    Jó lenne ha a bányatavaink mellett nudizó csajok is rajta lennének már végre!!!
  • HuMarci #15
    Jó lenne ha Székesfehérvár is rajta lenne nagyfelbontásban.
  • atlagember #14
    Feleslegesen csinálta, mire frissítik a térképet, addigra már rég nem lesz meg a műve.
  • Szefmester #13
    maradjunk abban hogy Mo. eléggé le van maradva a frissítési és felbontási listán.. pedig állítólag mo elég szép ország.. csak így semit sem lehet belőle látni