Gyurkity Péter

A szakma szerint nem lesz biz­ton­sá­go­sabb a Vista

A múlt héten megrendezett Infosec Europe biztonsági konferencián a vírusirtó cégek képviselőinek jó része egyetértett abban, hogy nem szabad nagy reményeket fűznünk a Vista újításaihoz.

Az április 25. és 27. között megrendezett Infosecurity Europe 2006 konferencián számos biztonsági és vírusirtó cég képviseltette magát. A találkozón több fontos témát érintettek és szóba került a Microsoft következő asztali operációs rendszere, amelyet a szoftvercég a kártevők elleni harcban és a funkcionalitást illetően egyaránt nagy előrelépésként jellemzett. A szakma ezzel nem feltétlenül ért egyet, sőt, többen máris pesszimista véleményüknek adtak hangot.

A biztonsági konferencián a résztvevők jelentős része hangoztatta szkepticizmusát, miközben a Microsoft igyekezett hangsúlyozni az elmúlt hónapokban többször szóba került újítások jelentőségét. Eugene Kaspersky, az orosz vírusirtó alapítója például kétségbe vonta, hogy a Vista minimálisra csökkentené az adminisztrátori jelenlétet az új privilégiumok rendszere révén. "A vírusírók természetesen meg fogják találni a módját, hogy megkerüljék az akadályt. Mindössze egy éven belül már elkészülnek a rootkitszerű megoldások a Vistához" - hangoztatta a szakember.

John Kay, a Blackspider részéről eközben az Internet Explorer evolúciójának jelentőségét vonta kétségbe, kiemelve, hogy a Microsoft böngészőinek felépítése alapján nem sok reményt fűz az új verzióhoz. Hozzátette, hogy az új operációs rendszer használata esetén továbbra is támadásnak lesznek kitéve a meglévő kártevők részéről, ami mindenképpen nagy negatívum. Igaz, a szakma abban is egyetért, hogy ez nem csak a Microsoft hibája: a platform továbbra is az első számú ellenség a vírusírók és spamküldők táborában, és ez várhatóan még jó ideig nem változik.

Eközben az alternatív operációs rendszerek esetében is megfigyelhető a kártevők gyors terjedése, tehát nem egyoldalú folyamatról van szó. Erről éppen a Kaspersky készített tanulmányt még áprilisban, hangsúlyozva, hogy bár az Intel+Win32 platform első helye továbbra is megkérdőjelezhetetlen, 2005-ben megkétszereződött a Linuxra írt vírusok száma, ami jelzi a nyílt forráskódú operációs rendszer növekvő népszerűségét. A jövőt illetően a 64 bites rendszereket, a Mac OS X operációs rendszert és a mobil eszközöket jelölték meg fő célpontként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #39
    "Milyen kompatibilitásról beszélsz? Mindenféle csiribiri nélkül indíts el egy DOS-os könyvelőprogit XP alatt..."

    Indítottam, ment remekül. Az előző munkahelyemen egy fél tucat régi DOS-os progit használtak win95-től XP-ig mindenen. Még terminal server-en keresztül is.

    "Vagy említhetném azt is, amikor kijött az XP SP2-je, rakás alkalmazást újra kellett írni (legalábbis részben), hogy menjen."

    Az ezermillióból volt néhány igen. Többnyire bugos szar progik, amik nemdokumentált fícsöröket próbálatk használni, vagy hibásan hívtak egy API-t. Az ilyen hibák csak verzióváltáskor derülnek ki.
    A részletekről elég sok írást találsz lp. itt : http://blogs.msdn.com/oldnewthing/
    Egyébként jó sok gépre tettem már fel SP2-t, és soha egyetlen egy esetben sem láttam kompatibilitási problémát.
    Egyszer meg Win2K->XP upgrade-et csináltam egy minden szarral agyoninstallált laptopon, és minden gond nélkül megy rajta azóta is. Semmit nem kellett újratelepíteni.

    "Ugyanez a kompatibilitás hibádzik az Office-nál is..."

    Nekem nem volt vele gondom. Igaz, nem sokat használom.

    ""...kernelt kell fordítani..." - nem, nem kell."

    Tudom, hogy nem kell, csak azt írtam, hogy sokan hiszik ezt, és többek közt ezért félnek a linuxtól.
  • sh4d0w808 #38
    BiroAndras:

    Milyen kompatibilitásról beszélsz? Mindenféle csiribiri nélkül indíts el egy DOS-os könyvelőprogit XP alatt... Vagy említhetném azt is, amikor kijött az XP SP2-je, rakás alkalmazást újra kellett írni (legalábbis részben), hogy menjen. Ugyanez a kompatibilitás hibádzik az Office-nál is...

    "...kernelt kell fordítani..." - nem, nem kell. Műxik az fordítás nélkül is, csak legfeljebb nem a lehető leggyorsabb lesz, mert esetleg sok olyan dolog van benne, amire az adott gépen nincs is szükség...
  • BiroAndras #37
    Hogy mennyire támogatja a kezdőket az MS:
    Egy Win2K Server fellővése domain controller-nek minimális előképzettséggel simán megcsinálható pillanatok alatt. Remek egyszerű varázsló van hozzá (de van sok advanced beállítgatás is).
    Ma már a linux se bonyolult, de szerintem kicsit elkésett ezzel, mert az emberekben kialakul taz a kép, hogy a linux bonyolult, meg kernelt kell fordítani, és az nagyon ilyesztő.
  • BiroAndras #36
    Szerintem (és mások szerint is) az MS egyik nagy fegyvere a visszafelé kompatibilitás. Ezt olyan szinten műveli, hogy a Vistán akár CP/M progit is lehet futtatni (csak 1 bitet kell átírni benne).
    Ezért volt népszerű már a DOS is (triviális volt rá portolni).
    És ezért népszerű ma is. Egy új win-t feltehetsz különösebb aggodalom nélkül, ritka kivételektől eltekintve minden régebbi szoftvered gond nélkül fog menni rajta. ez hatalmas előny, mert a régi szoftverek cseréje/újraírása rengeteg időbe és pénzbe kerül.
    Ezzel szemben pl. a FireFox minden frissítése után kompatibilitási gond miatt nem megy valamelyik ext (persze ez nem akkora gond, de zavaró).

    Egyébként azt mondják az okosok, hogy az átállás nem is jellemző egyik irányban sem, a fentiek miatt. Egy platform elterjedni elsősorban az új felhasználókkal tud (mivel az informatikában exponenciális a növekedés). És itt látszik, hogy hol vesztett a linux (szerintem). A win a kezdőket (is) célozza, a linux meg inkább a profikat (főleg régebben).
  • AgentKis #35
    Azért én még hozzátenném, hogy a másolásvédelem teljes hiánya is "segítette" őket elterjedni. Ha a DOS idejében lett volna a BSA-hoz hasonló "inkvizítorcég" akkor lehet hogy a világ nagyobbik fele mentes lenne a mikrosoft "áldásától" ami idővel szépen lassan egy megkerülhetetlen és kötelező jellegű adóvá válik majd. Csak ezt az adót nem azért fizetjük majd a májkroszoftnak, hogy nekünk jobb legyen, hanem azért mert máshoz nem értenek majd (sem a felhasználók sem a szakemberek).
  • pemga #34
    Ezt úgy hívják inkumbens szolgáltató. Iszonyatosan nagyok lennének az átállás költségei (kiesett munkaidő included!). A titkárnői applikációk területe egy dolog, kis tanulgatás, valami. De a rendszereket karban kell tartani, egy linuxos admin aki ért is hozzá drágább mint egy windowsos hiszen abból tömegtermelés van. Ezért is az állami szektorokban történnek legelőször az átállások (pl. München önkormányzat, magyar bíróságok, stb.), mert ott "önkéntesek" hajlandóak megcsinálni ezeket lelkesedésből és pusztán az hogy nem kell kicsengetni a licenszeket visszahozza magát. De azt tudni kell, hogy ezeken a helyeken általában régi winek futottak, amikre már régóta nem volt semmilyen support. Tehát egy versenyszférás cég azért kicsit máshogy néz ki belülről. Az átállási költségekhez tartozik még a sok belső/egyedi fejleszétsű cucc, amit úgyszintén át kell írni, vagy keresni kell valami mást helyette és adatokat migrálni. Ez idő és pénz úgyszintén, és igazából ez adja a költségek legjelentősebb részét. Ez van tehát most.

    De hogy jutottunk el idáig?. Iiiiszonyatosan jó sales tevékenységük van/volt mindig is. Így érték el pl. réges-régen azt is, hogy az eredetileg IBM részére írt (mások szerint összelopott) MS DOS-t nem eladták, hanem licenszelték. És ennek ellenére minden asztali pc-re amit eladott az IBM (akkoriban _A_ pc szállító cég) ott figyelt a cuccuk. Az IBM-nek később lett saját (aki fogta, tudta) jobb felületük a OS/2, megelőzve a Win verzióit. Vagy épp az Apple féle MacOS-ek, a nagy GUI ős, Steve Jobs PARC-os gyűjtésének egyik nagy gyermeke. :)) Az MS ereje lemosta (?) ezt is, meg az olyan nagyon szép rendszereket mint az AmigaOS (zenészek kedvence), vagy a Mac (ami meg a grafikusok kedvence :)). Szerintem ennek a gyökerét a hmm. kreatív szerződésekben kell keresni. Ha meg már elérték a kritikus fogyasztói tömeget, onnantól nehéz kibillenteni a nagy költségvonzatok miatt.
  • strogg #33
    :))) Vicces ez a flame:))
  • nedudu #32
    Volt ~300 vírus lett ~600 ez bizony 100%-os növekedés, volt ~100.000 lett ~110.000 ez 10%-os növekedés. Mégis melyik a veszélyesebb?
  • sh4d0w808 #31
    Szvsz felesleges vitáznod vele, mert úgysem képes belátni a két rendszer közötti különbségeket. Ha neki a Windows jó, használja azt, csak ne fikázzon egy olyan rendszert, amit csak hírből hallott, de még soha nem próbálta ki. Egy másik fórumon már az értelmesebb vita megy, nem egymást fikázóan, hanem mindegyik oldal bemutatja a saját tapasztalatait.
  • risp #30
    Najó egyértelmű leszek:

    "Nyílván így nyilatkoznak majd az antivírus cégek: "Kérem, a Vista sokkal biztonságosabb lesz vírusok terén, nem kell külön pénzt költeni ezentúl vírusírtó termékekre"

    Ugye milyen komolyan hangzik?:)"

    Ezután egy kaspersky elemzésre hivatkozva:

    "Másrészt, megelőzve itt a "windowsfikázólinuxbuzeránsokat", idézem:
    "2005-ben megkétszereződött a Linuxra írt vírusok száma""

    Most akkor mégis igaz amit az "antivírus cégek" mondanak? Te magad fogalmaztad meg: mondanák-e azt, hogy Linuxon, mint terjedő oprendszeren nem fog kelleni vírusirtót használni? Jól jön nekik az az akármilyen sosemlátott vírusokról szóló ábra amit mánágereknek tudnak majd mutogatni?

    Ha már ferdítesz akkor legalább ne 180 fokban.

    Arról nem beszélve hogy soha senki nem mondta hogy lehetetlen rá vírust írni. Mindössze sokféleképp kimutatható/bizonyítható/belátható, hogy felépítéséből és használatának mikéntjéből adódóan messze biztonságosabb mint bizonyos elterjedtebb operációs rendszerek (Windows).